Hang a mobil másik végén

1. fejezet - Aaron

- Derek Hale! - dobtam a két legjobb emberem elé a mappát.

- Az északi részen lévő legjobb drogterjesztőnk? - kérdezett vissza Mich.

- Pontosan. - biccentettem. - Kiderült, hogy a Black Hell maffia bandának is dolgozik. - mondtam komor arckifejezéssel.

- Azt mondtad főnök, hogy ki kell iktatni. Ezek szerint nem csak annyiról van szó, hogy másnak is dolgozik, hiszen az csak a kezeinek levágásával járna. - szólalt meg Eric.

- Jól mondod. Nem csak, hogy nekik is dolgozik, de egy tőlünk lévő belsős emberrel együtt, információkat adtak át a Black Hell-nek. Azt, hogy ki a másik áruló, még nem tudom, de már nem sokáig lesz rejtve a kiléte. - tájékoztattam őket. - Azt szeretném, hogy szellőztessétek ki holnap utánig, hogy tudunk az árulóról. Valószínűleg be fog rezelni, és hibát fog véteni. Valamint hozzátok ide Derek fejét. Holnapután ki lesz tűzve, és egy gyűlés alkalmával be fogok számolni az árulásáról, és a következményekről. Ezzel úgy gondolom, hogy még jobban megijesztjük a társát. - fejtettem ki a tervemet, ugyanis Mich, és Eric volt a maffiában az a két ember, akikben teljesen megbíztam. Ebből kifolyólag nem féltem attól, hogy közülük kerülne ki az áruló. - Érthető voltam?

- Természetesen főnök! - felelték egyszerre.

- Ez esetben menjetek! És ha lehet, ne hibázzatok. - mutattam kezemmel az ajtó felé, jelezve, hogy végeztünk. A két emberem további kérdések nélkül távozott, én pedig visszaültem a gépem elé.

Apám nem húzza már sokáig, és egyre figyelmetlenebben végzi a munkáját. Anyával pedig hiába mondogatjuk neki, hogy az utolsó éveire már igazán vissza kéne vonulnia, ő erre mindig azt a válaszolja, hogy most már miért? Apám mindig is önfejű volt, de ez a jelenlegi az eddigi rossz döntései közül is a legrosszabb. Igazából már most is én vezetem a Wolfeye maffia bandát. Bár régebben anya mindig azt akarta, hogy távol maradjak a maffiózós dolgoktól, jelenleg már az a vágya, hogy minél előbb én vegyem át. Apám meg unokákat akar, mielőtt még távozna az élők sorából, amivel alapból nem is lenne gond. A baj csak ott kezdődik, hogy én vagyok az egyetlen gyereke, aki olyan korban van, de tőlem, 99,9% esély van rá, hogy nem lesz.

Miközben a gépen kutattam az embereim között, hátha találok valami gyanúsat, ami akár már most is lendíthet a nyomozásomban az áruló után, valaki kopogott.

- Gyere! - kiabáltam ki, mire az ajtó kinyílt, amin Candice lépett be. Szokás szerint mélyen kivágott testhez tapadós felsőt vett fel, és egy fekete bőrszoknyát, egy magas sarkú csizmával. Az ajkán vörös rúzs volt, és hatalmas vigyorral sétált felém.

- Candice, erre most nincs időm. - feleltem komoran.

- Na, most miért vagy ilyen durcis? - biggyesztette le alsó ajkát, miközben továbbra is az asztalom felé lépkedett.

- Nincs semmi bajom, ahogyan időm, és energiám sincsen hozzád! - feleltem ingerülten. Ő már mögöttem állt, és hátulról, a szék háttámlájával együtt átkarolta a nyakamat.

- Akkor hagyd, hogy segítsek egy kicsit ellazulni. - suttogta a fülembe, miközben egyre lejjebb simította a karját a mellkasomon.

- Candice! Komolyan mondom, hogy menj ki! Nincs erre időm! - emeltem fel a hangom, amire megrezzent, de továbbra sem engedett el.

- Na! Ne legyél már ilyen! - gügyögte, miközben folyamatosan közelített a kezével, a nadrágom felé. Mielőtt elérte volna a célját, lefogtam a kezét, majd erősen ellöktem.

- Megmondtam, hogy nem! - kiáltottam rá.

- Most mi bajod van?! Bezzeg, ha neked van hozzá kedved, én rögtön ugorjak! - kiabálta, ám a következő pillanatban a falhoz nyomva találta magát.