Hang a mobil másik végén

4. Fejezet - Avril

„- Nyugi apa! Ez nem a te hibád! Na, mesélj nekem arról a mocsokról! – mondtam, és a széket, amin eddig helyet foglaltam, mellé húztam, majd ismét ráültem."

- Rendben! A neve... Peter Rider! Ő a Wolfeye maffia bandának a vezetője. Bár ahogy hallottam, már inkább a fia vezeti, Aaron Rider. Emlékszel arra a bevetésre, aminél majdnem lelőttek? – kérdezte.

~ Hogyan is felejthetném? Majdnem árvává váltam! ~

- Igen. – bólintottam.

- Akkor is őt próbáltam meg elkapni, de a fia hozta a felmentő sereget. – forgatta meg a szemét. – Éppen egy átvételnél ütöttünk rajtuk, és mivel nem számítottak ránk, ezért majdnem el is sikerült kapnunk őt, és még négy emberét, de valaki jelezte Peter fiának a támadást, aki pedig egy tucat maffiózóval jött az apja segítségére. Mi voltunk körülbelül tízen, de nem bizonyult elégnek. Abban az akcióban vesztette életét Tom is. – mondta szomorúan. Tom apának jó barátja volt. együtt végezték el a gimnáziumot, és az egyetemet is. Együtt kezdtek el szolgálni ezen a rendőrőrsön is. Amikor Tom meghalt, apa sokáig gyászolt. Én is jóban voltam vele. Ő volt a másodapám.

- Tom bácsit tudod ki lőtte le? – kérdeztem, és idegességemben, elkezdtem a kezeimet tördelni.

- Aaron Rider! Tom Peter homlokához tartotta a fegyvert, de mielőtt meghúzhatta volna, Aaron lelőtte. – felelte halkan. – Tom-nak az volt az utolsó kívánsága, hogy ne akarjak rajta is bosszút állni, mert még a végén árván hagylak téged!

- Az a szemét! – morogtam, miközben végiggondoltam, hogy mit is tudok erről a bizonyos Aaron-ról. Nos, semmit! Azon kívül persze, hogy lelőtte a másodapám, és a nagynéném gyilkosának a fia! Csupa pozitívum, ugye?

- Odaadod ennek a kettőnek az aktáját? – kérdeztem. – Tudod, hogy szokás mondani! Minél többet tudsz az ellenségedről, annál könnyebben elkapod! – mondtam kihúzva magam.

- Rendben van zsarukám! – nevetett fel apa, majd elkezdett kotorni az íróasztalának a legalsó fiókjában. – Itt is van! De ígérd meg, hogy nem fogsz semmi hülyeséget csinálni! – mondta figyelmeztetően, és amikor a mappákhoz nyúltam, elrántotta tőlem. – Ígérd. Meg. – tagolta, mire sóhajtottam egyet.

- Megígérem, hogy nem csinálok semmi hülyeséget! – mondtam, majd elvettem a mappákat. – Bár te is tudod, hogy ezt tőlem kérni értelmetlen! – mondtam neki, miközben kifelé mentem az irodájából. Úgy gondoltam, majd otthon átolvasom őket, most ki kéne találnom, hogy hogyan vigyem el a nyomkövetőt.

Mint minden más ilyesfajta eszközt, ezt is a raktárban tárolták. Ez így mind szép és jó, csak, hogy a raktárból csak engedéllyel lehet kivinni őket. Mondjuk egy őrt csak meg tudok győzni, hogy megengedték, de ha rá kérdez valakinél, akkor ki fog derülni, hogy kamuztam. Valamint apához is elfog jutni a híre, ami pedig egyenlő azzal, hogy csalódik bennem. mert valószínűleg ő rögtön összekötné, a maffiás bosszú dologgal. Viszont, van egy őr, akinél még kamuznom se kell. Ő Marcus. Na, nem azért, mert olyan jóban vagyunk, csak mindig elalszik, így nem tűnne fel neki.

Ahogy a raktárhoz értem, meglepetten konstatáltam, hogy senki sem áll az ajtaja előtt, valamint a fal melletti szék is üres volt. Egy vállrándítás kíséretében sétáltam a falon lévő biztonsági eszközhöz, majd beírtam a kódot. Van, amikor nagyon jó, hogy apa itt dolgozik.

Amikor kinyílt az ajtó, nyugodtan lépkedtem a szekrény felé, amiben a nyomkövetőket tárolták, majd amikor odaértem, kivettem belőle egyet. A következő utam, a mellette lévő szekrényhez vezetett, amiben a poloskák voltak. Abból is elcsentem egyet, majd rögtön kifelé vettem az irányt, ám az ajtóban Marcus-ba botlottam.