Hang a mobil másik végén

3. Fejezet - Aaron

„Végül egy hatalmas sóhaj kíséretében beindítottam az autót, és elindultam vissza a főhadiszállásra. Kerestem volna tovább a húgomat, de előtte volt egy kis lerendeznivalóm a három volt testőrével."

Amikor visszaértem a főhadiszállásra, a három férfi, már az irodámban várt. Az ajtó, hangos csattanással zárult mögöttem, és amikor a szobában lévők rám néztek, teljesen elsápadtak, kivétel nélkül.

- Főnök, mi nem... - kezdett bele a mentegetőzésbe az egyikük, aki egy harmincas évei végén járó, körszakállas férfi volt, és nem kicsit emlékeztetett egy gorillára.

- Engedtem, hogy megszólalj? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel, amire még inkább elfehéredett az arca, és inkább behúzta a nyakát. - Cara még mindig nincs meg, azért mert ti nem tudtátok rendesen végezni, azt az egyszerű munkát, amit rátok bíztam. - mondtam érzelemmentes hangon. - Komolyan kérdezem most tőletek: Mi olyan rohadt nehéz abban, hogy vigyázzatok egy tizenöt éves kislányra? - emeltem fel a hangomat.

- Már nem azért, de tudtommal te is benne voltál a kutatásában, szóval mégsem olyan egyszerű feladat vigyázni arra a ringyóra, ha még a Nagy Aaron Rider sem tudta utána elkapni! - mondta gúnyosan az, amelyik középen állt, mire a másik kettő, alig láthatóan, arrébb húzódott tőle. Válaszra sem méltattam, csak elővettem a fegyveremet, és meglőttem a mellkasánál egy olyan ponton, amitől biztos, hogy el fog vérezni, de előtte nem keveset szenved. A fájdalomtól felüvöltött, majd az előbbi gunyoros hangsúlyával szólalt meg, de a hangjában érezhető volt, hogy nehezen ejti ki a szavakat a fájdalomtól. - Na, mi az? Tudod, hogy nekem van igazam, és ezért inkább lelősz, mint hogy elfogadnád?

- A golyót nem azért kaptad, mert megkérdőjelezted a munkavégzésem. Még csak nem is elsősorban azért, mert hagytad meglógni Cara-t! Hanem azért mert leringyóztad őt! - feleltem szárazon, majd a már remegő társaihoz fordultam. - Ki állt a mosdó ajtajában, amikor történt az eset? - kérdeztem.

- É-én! - felelte a körszakállas dadogva. Nem teketóriáztam sokáig. Ráfogtam a fegyverem, majd fejbelőttem. A teste élettelenül rogyott a padlóra, a társa mellé, aki a még mindig nyöszörgött a fájdalomtól. A harmadik férfi már térdre ereszkedve könyörgött.

- Oh! Kérlek, könyörgöm, hagyd meg az életem! Van otthon egy feleségem, és két gyermekem, akik hazavárnak! Mi lesz velük, ha engem most megölsz? Nem lesz miből élniük, és az utcára fognak kerülni! Kérlek, ne ölj meg! - rimánkodott, mire megforgattam a szememet. Annyiszor hallottam már ezt a szöveget. És szerintem nem lövök le túlságosan nagy poént azzal, ha azt mondom, hogy az esetek 80%-ban kamu volt. Na, nem mintha annyira érdekelne, hogy igaz-e vagy sem. Ők álltak maffiózónak, viseljék az esetleges következményeket. Na, meg nem most először szökött el előlük Cara. - Ígérem, hogy nem fogsz bennem többet csalódni! - folytatta.

- Na, látod, ebben egyet értünk! - mondtam mosolyogva, majd a homlokához nyomva, meghúztam a ravaszt.

Mire vele is végeztem, a harmadik is elvérzett, és...

- Na, ne már! - kiáltottam fel hangosan. A pasas összevérezte a méregdrága szőnyegem.

Miután felhívtam a takarítókat, hogy tüntessék el a három hullát, idegesen indultam Tony csoportja felé. Anthony az egyik legmegbízhatóbb tagja a maffiának. Van egy külön részleg, akiket ő vezet, a bérgyilkosokat. Ő képzi, és felügyel rájuk. Természetesen a rangsorban nem áll velem egy szinten. Inkább másodiknak mondanám, Mich-el, és Eric-el egyetemben.

- Tony! Nagyon remélem, hogy jó hírekkel szolgálsz. - mondtam ingerülten, ő pedig fáradtan nézett rám.

- Nincs semmi! Eltűnt, mint a kámfor! Még mindig kint van körülbelül húsz ember, de semmi. - halkította le a hangját, a mondandója végére, mire én még idegesebb lettem.