Hang a mobil másik végén

12. fejezet - Avril

„– Mondtam, hogy rosszul jársz, ha hazudsz drágám! – szólaltam meg egy elmebeteg vigyorral, a hangomra pedig felkapta a fejét, és most egyértelműen látszódott rajta, hogy megijedt."

Határozottan féltem. Amikor közölte, hogy azért akarja tudni, hogy mi a nevem, és hány éves vagyok, hogy utána mindent megtudjanak rólam, akkor szörnyen megijedtem. És reménykedtem, hogy nem a közel jövőben jönnek rá, hogy kamuztam a nevemmel. Ám ahogy látom ez nem váratott magára túl sokat.

Egész eddig vicces volt húzni az agyát, hisz tisztában voltam vele, hogy úgyis az lesz ennek az egésznek a vége, hogy megöl, akkor pedig egy kicsit had élvezzem már azt, hogy az őrületbe kergetem.

De most, ahogy a vérben forgó szemeit figyeltem, kezdett rossz ötletnek hazudni a nevemmel kapcsolatban. De honnan kellett volna tudnom, hogy leakarnak nyomozni?!

~ Már nem azért, de elég egyértelmű volt... ~ szólalt meg a gúnyos hang a fejemben.

- Öhm... Miről beszélsz? – kérdeztem. Úgy döntöttem, hogy jó lesz, ha játszom a tudatlant.

- Ohh, pontosan tudod, miről beszélek! – mondta, miközben egyre közelebb jött hozzám, és a tekintetében olyat láttam, ami nagyon nyugtalanító volt. Nem sokkal később pedig ismét teljesen az arcomba hajolva szólalt meg. – Egyetlen huszonegy éves Avery Light sem él Los Angelesben drágám. Szóval ki vele. Mi az igazság? És ajánlom, hogy most ne hazudj!

~ Soha! ~

- Soha nem fogom elmondani! – mondtam makacson a szemébe nézve.

- Én megadtam a lehetőséget. A te bajod, hogy nem éltél vele! – mondta, majd két másodperccel később már nem is volt a szobában.

Most, hogy egyedül maradtam, elkezdtem feltérképezni a helyet ahol vagyok. Első dolog, ami feltűnik, hogy nem túl nagy. Bár nem látom, mennyi hely van még mögöttem, de mellettem, mind a két oldalon, nagyon kevés, ahogy szemben, az ajtóig sem volt olyan, hú de nagy távolság. Ezen kívül a jobb oldalam felől levő apró ablak volt az, ami említést érdemel.

Hogy őszinte legyek, szörnyen félek. És nem csak amiatt, hogy velem mi lesz, hiszen az elég egyértelmű, hogy pár napon belül halott leszek. Apa miatt hihetetlenül aggódom. Már biztos hazaért, és észrevette, hogy eltűntem. Anya után, most engem is elveszít. Nem ezt érdemelné... Aztán ott van Ben. A telefonom továbbra sem tudom, hogy hol van, így nem nyugodhatok meg, hogy nem miattam fog lebukni.

Miközben ezen, gondolkodtam, egyre fáradtabb, és fáradtabb lettem, míg nem sokkal később, egy szűk, és sötét pincében, egy székhez kötözve aludtam el.

Amikor felkeltem, egy ágyban feküdtem. Ami hihetetlenül hasonlított a saját ágyamra.

~ Csak álom lett volna? ~

Amilyen gyorsan csak tudtam kiugrottam az ágyamból, és egy őrült vigyorral konstatáltam, hogy a seb a lábamról nyom nélkül eltűnt. Amikor kiléptem a szobám ajtaján, ugyanaz a folyosó, ami otthon is van. Hihetetlenül boldog voltam, és úgy gondoltam, hogy semmivel se lehetne elrontani a kedvemet. Ám amikor a konyhába értem, hátrahőköltem a látványtól. Ugyanis egy nő állt a tűzhely előtt, és palacsintát sütött épp.

~ Ki a fene ez?! ~

Amíg háttal állt nekem, megfigyeltem rajta mindent, amit így meg lehet. Hosszú haja volt, és laza hullámokban omlott a vállára. Normál testalkatúnak tűnt, se nem volt vékony, se nem kövér. Mielőtt mást is szemügyre vehettem volna, felém fordult, és amikor észrevett, egy nagy mosolyra húzta az ajkait.