Két Tűz Között

1.

A diákok sietősen lépkedtek az Inarizaki Középiskola felé, hiszen alig 5 percük maradt beérni az első óra kezdetére. Miya Atsumu is egy volt a szinte rohanó diákok közül. Lihegve szedte lábait az épület felé, miközben hangosan szidta ikertestvérét, aki reggel nem ébresztette fel időben és meg sem várta, hogy elkészüljön. Az említett sötétebb hajú iker már az osztályteremben ücsörgött, ördögi mosollyal az arcán, ahogy a fejmosásra gondolt, amit Atsumu kapni fog nemsokára, ha valóban elkésik.

A csengő élesen hasított a levegőbe, elnyomva a kivágódó ajtó hangját, amit a szőke Miya fiú gyors belépője okozott. Levegőt kapkodva átszáguldott a termen, egyenesen a legutolsó padokhoz, figyelmen kívül hagyva a vizslató szempárokat. Táskáját hanyagul levágta a székére, majd két kézzel ikertestvére padjára csapott, belekezdve a kiosztásba.

- 'Samu, te idióta! Majdnem elkéstem miattad!!

- Nem az én hibám, hogy mindig átalszod az ébresztődet!

- Örülnék, ha Miya Atsumu is elfoglalná a helyét!- szakította félbe az ikrek alig kirobbanó vitáját a tanár ingerült hangja.

Atsumu visszafojtotta haragját és angyali mosollyal elnézést kért a tanári asztalnál álló férfitől. Vetett egy utolsó gyilkos pillantást Osamura, majd előkotorta táskájából az órai cuccait és a tanárra szegezte tekintetét, aki már bele is vetette magát a tananyag magyarázásába. A szőke iker jegyzetelést imitálva firkált a füzetébe, fejében megannyi elméletet gyártott, amivel eltehetné láb alól idegesítő testvérét.

Óra után a tanár kihívta Atsumut, aki száját elhúzva követte őt a folyosóra.

- Miya Atsumu, a türelmem elfogyott! Már javasoltam, hogy kérd az ikertestvéred segítségét, de visszautasítottad. Adtam egy utolsó esélyt, hogy saját magad javíts a jegyeiden, de még mindig semmi változás. Le merem fogadni, hogy ezen az órán se figyeltél rám.

- Ugyan, sensei. Figyeltem az óráján!- mosolygott ártatlanul a fiú, de tanára ezen az arcon már rég átlátott. Kijelentését meg sem hallva folytatta mondanivalóját.

- Amennyiben nem vagy hajlandó Osamu segítségét igénybe venni, egy diáktársadat fogom megkérni, hogy korrepetáljon téged.

- Öhm... és ebben... hol van az én beleegyezésem?

- Arra nincs szükség. Tanárodként látom, hogy szükséged van segítségre, szóval nem utasíthatod vissza a plusz órákat. Már tudom is, hogy ki lenne a megfelelő személy a korrepetálásodra.

- Hát... ha muszáj- dörmögte Atsumu, majd beleegyezően bólintott és visszasétált az osztályba. Őszintén nem érdekelte ez az egész, az angol óra csak egy púp volt a hátán, amitől legszívesebben megszabadult volna. A tudatba, hogy a kötelező iskolai órák mellett a szabadidejéből is áldoznia kell plusz órák miatt, majdnem belesajdult a szíve.

Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy egy tudálékos stréber az idejét rabolja, amit röplabdázással töltene otthon. Már a gondolat is idegesítette, de Osamu kárörvendő vigyora miatt-amikor meghallotta a történteket- végleg elszakadt nála az a bizonyos cérna. De az ikrek egész napos veszekedése nem volt újdonság az osztálytársai számára.

Amint kicsengettek utolsó óráról, Ashia Hanabi a tanáriba igyekezett. Idegesen lépkedett a kifelé haladó diákok között, mivel nem tudta, hogy mi célból akar vele beszélni az angol tanár. Remegő kézzel kopogott be, majd óvatosan benyitott a középkorú férfihez, aki azonnal a szék felé intett. Hanabi helyet foglalt és gondterhelten meredt a tanárra.

- Ashia-san, nyugodtan mondhatom, hogy te vagy az évfolyam legjobb angolosa.

- Köszönöm a dicséretet, de... miért is vagyok itt?

- Hogyne, azonnal a tárgyra térek. Szeretném, ha korrepetálnál valakit. A te segítségeddel bizonyára képes lenne fejlődni még az a fiú is... Elvállalod?

Hanabi csak néhány másodpercig volt képes állni a tanár fürkésző tekintetét. Lesütötte szemeit, válaszát szinte át sem gondolta. Döntését egyedül a tanár ismerete befolyásolta, tudta, hogy képtelen nemet mondani a kérésére.

- I-igen, vállalom- pillantott rá újra a tanárra. A férfinek egy pillanatra megenyhültek a vonásai, majd elégedetten állt fel a helyéről.

- Örömmel hallom. Miya Atsumuról lenne szó egyébként, feltételezem, hogy hallottál róla. Ma edzése van, úgyhogy meg is beszélhetitek az időpontot.

Hanabi egy illedelmes meghajlás után kilépett a tanáriból. A csendes folyosóra érve felsóhajtott, és a tornaterem felé kezdett sétálni. Csak most tudatosult benne igazán, hogy mibe is ment bele az imént, holott soha nem szeretett volna korrepetálni senkit. Viszont már nincs választása, meg kell keresnie Miya Atsumut és megbeszélni vele az óra időpontját. Ha szerencséje lesz, a fangirl csordája nem veszi észre és nem kell tartani attól, hogy esetleg meg akarják majd ölni őt.

A tornateremhez közeledve észrevett két alakot, akik az ajtó előtt állva beszélgettek. Azonnal felismerte a szőke fiút, így bizonytalanul megindult feléjük. Fogalma sem volt róla, hogy mit is kellene mondania neki. Már az sem tetszett az egészben, hogy neki kell felkeresnie Miya Atsumut. Hiszen ha valaki korrepetálást szeretne tőle, az menjen oda és kérdezzen rá, miért kell neki futnia utána?
Erős volt a gyanuja, hogy a szőke szépfiúnak semmi kedve ehhez, nyílván a tanára erőlteri rá. Ez pedig semmi jót nem jelent Hanabi számára.

- Még mindig nem hiszem el! Korrepetálás, felfogod te ezt, Suna?! Nincs nekem időm ilyen szarságokra!- forrongott a feladó indulatosan. Barna hajú csapattársa csak csendben hallgatta, néha bólintva a mondanivalójára, miközben telefonjával babrált.

Közben Hanabi lassan elért hozzájuk és minden bátorságát összeszedve félbeszakította a beszélgetésüket- vagyis inkább Atsumu fecsegését.

- Elnézést! Te vagy Miya Atsumu, ugye?- kérdezte halkan, mire mindkét fiú felé fordult.

Suna Rintarou csak futólag rápillantott, aztán újra telefonjával kezdett foglalkozni. A szőke feladó viszont tetőtől talpig végigmérte a lányt. Alacsony termetével csak a mellkasáig ért, hosszú szőke haját egy fonat fogta össze, melynek végén vörös masni díszelgett. Gyönyörű kék szemeiben Atsumu egy pillanat alatt elveszett, most először érezte azt egy lányra nézve, hogy akarata ellenére gyorsabban kezd verni a szíve.

- Én vagyok. Mit szeretnél?- karolta át a lány vállát magabíztos mosollyal a szőke iker. Hanabi meglepetten pislogott párat erre a gesztusra, Suna pedig alig láthatóan megforgatta a szemét. Máris visszatért Miya Mindenkivel Flörtölök Atsumu- motyogta magában.

- Nos... én lennék az, aki korrepetálni fog. Meg kellene beszélnünk az időpontot.

- Holnap nálam?- kérdezte Atsumu a győztesek mosolyával, miközben a lány szőke fonatát piszkálta, aminek hatására Hanabi elvörösödve félrenézett.

- Ne csinálj úgy, mintha randira vinnéd- szólt közbe Suna unott hangon.

- Azt csak később- kacsintott a feladő, kicsikarva csapattársából egy újabb szemforgatást.

- Jó, de izé... nem tudom merre laksz- szólalt meg Hanabi bizonytalanul.

- Add meg a számod és majd elküldöm üzenetben- nyújtotta át telefonját a lánynak, aki bizonytalanul bepötyögte számát évfolyamtársa telefonjába.

- Én most megyek- rázta le válláról Atsumu kezét a kék szemű lány, majd megindult, hogy mihamarabb otthon helyezhesse magát kényelembe.

- Majd találkozunk!- intett neki mosolyogva a feladó, mielőtt beléptek volna csapattársával az épületbe.

Hanabi nagyot sóhajtva lépett ki az iskola kapuján és azonnal hazafelé vette az irányt. Már most tudta, hogy otthon első dolga lesz felhívni legjobb barátnőjét, hogy elmesélje neki a részleteket.

__________________________
Köszönöm a segítséget: Adel-san ♡