Két Tűz Között

17.

Hanabi egy ideig filózott rajta, hogy el kéne mennie megnézni a fiúkat, de végül úgy döntött, inkább kihagyja a meccset. Barátnője társaságában töltötte el a hétvégét, illetve családi programra is ment szüleivel, ami igencsak megkönnyítette dolgát, hogy ne gondoljon a Miya ikrekre. Bár nem szerette, amikor a hétköznapok mellett hétvégéi is zsúfoltak voltak, ez alkalommal kifejezetten örült neki. Ezen kívül csak Sunával tartotta a kapcsolatot, érdeklődött a meccs kimeneteléről is, de még véletlenül sem kérdezett rá az ikrek hogylétére. A játékos is kerülte a témát; rövid, pár perces beszélgetéseik alkalmával ügyelt rá, hogy ne hozza fel azt a kényes ügyet.

Hétfő reggel a két barátnő együtt sétált az iskola felé, mint minden egyes nap -ez alkalommal Hanabi a tokiói fiúról faggatta Chiet, aki ezt egy cseppet sem díjazta.

- Már megmondtam! Csak barátok vagyunk, habár talán ez sem megfelelő kifejezés, ugyanis még ismerkedünk. Akadj le a témáról- forgatta meg a szemét unottan, arca azonban mondandójának az ellenkezőjéről árulkodott. Minél több kérdést tett fel a szőke Sakusa és barátnője viszonyáról, annál élénkebb vörös árnyalatot vett fel.

- Chie, már évek óta ismerlek. Pontosan tudom mikor hazudsz és mikor nem, engem ilyen dumával nem versz át. Totál bele vagy esve, és hiába ütlegelsz, ezt akkor sem fogom visszaszívni!- kezdett el rohanni Hanabi, hogy tisztes távolságot tarthasson a karjaival hadonászó ideges fekete hajútól.

- T-tök mindegy mi van! Tokió rohadt messze van, szóval cseszhetem!- dobbantott Chie lábával a betonon, majd ingerült, mégis csalódott szemekkel pillantott félre.

- Oh...- illetődött meg Hanabi, egy kis fáziskéséssel átölelte barátnőjét.- Erre nehéz bármit mondani, szóba került már köztetek?

- Azt persze említettük már mindketten, hogy elég messze vagyunk, így bármilyen találkozás nehézkes lesz, de konkrétan nem vetődött fel. Mármint olyan, izé... távkapcsolati értelemben- suttogta el a mondat végét a fekete hajú, hangja bizonytalan volt, mivel első alkalommal mondta ki elnyomott gondolatait, melyeket sokszor magának sem mert bevallani.- Te mit csinálnál?

- A szívemre hallgatnék.

- Nem hiszem, hogy az bármit is mondana nekem...

- Csak nem hallod meg. Pont mint én- sóhajtott fel gondterhelten a szőke, amikor egy pillanatra bevillant gondolatai közé a saját szerelmi háromszöge.- Lehet ezt tapasztalatlanságnak nevezni vagy csak simán hülyék vagyunk a szerelemhez?

- A második opció tetszetős- nevetett fel halkan Chie, mire a mellette sétáló is felkuncogott.

Nemsokára elérték az iskola kapuját, csendesen ballagtak fel a lépcsőkön az első emeletig, majd osztályukba érve a helyükre ültek. Unottan, tipikus hétfői hangulatban pakolták ki felszerelésüket és hajtották le fejüket a padra, egymással szembe feküdve figyelték a másik arcát. A körülöttük lévők duruzsolása tökéletes háttérzajnak bizonyult a semmittevéshez, amíg meg nem érkezett a tanár.
Az órák dögunalmasan, hétfői lassúsággal teltek, mindenki kezeit összecsapva adott hálát, hogy megérték az ebédszünetet. Chie és Hanabi ma az osztályban maradtak, de társaik nagyrésze kiment az udvarra vagy fel a tetőre, rajtuk kívül csak két ember tartózkodott a teremben. A folyosóról beszűrödő hangokat leszámítva csend honolt köztük, ami annyira idillinek hatott, hogy egyiküknek sem volt kedve megzavarni ezt. Hanabi átült a Chie előtti székre, háttal az ajtónak, barátnőjével szemben fogyasztotta el a kajáját, élvezve a nyugodt szótlanságot. A borongós idő is közrejátszott a nyomott, kedvtelen hangulathoz, ami övezte őket, mégis valamilyen szinten kellemes volt ez a csend, amikor nem zavarta őket semmi.
Ezt az állapotot azonban megszakította az ajtó nyitódásának hangja, viszont a szőke lány nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, amíg barátnője kezében meg nem állt az evőpálcika. Hanabi felvont szemöldökkel pillantott fel rá, Chie csupán vegyes érzelmekkel az arcán biccentett neki, hogy forduljon hátra. A szőke lány értetlen tekintettel meg is tette ezt, a terem végében megpillantva Osamut, aki ráérősen, zsebre dugott kézzel haladt feléjük.