Két Tűz Között

4.

Ma reggel Hanabi felelőtlenül kinyomta ébresztőjét és visszafeküdt öt percre, így végül édesanyja ébresztette fel. Alig 20 perce maradt elkészülni és időben beérni az iskolába, ami lehetetlennek hangzott számára. Sietősen magára kapta az egyenruháját és ingerülten fogadta legjobb barátnője hívását.

- Elaludtam, indulj el nélkülem- mondta köszönés nélkül, miközben térdzokniját cibálta fel.

- Nem hiszlek el...- sóhajtott Chie a vonal mások végén.- Jó, akkor ott találkozunk.

Hanabi felkapta táskáját és az anyukája által elkészített ebédjét, majd kirohant az ajtón. A ház előtt egy pillanatra megállt, hogy hátára vegye táskáját, de már rohant is tovább az iskola felé.
Hasonló cipőben járt Osamu, akit testvére szándékosan nem ébresztett fel visszavágásként az eddigi húzásaiért. Így ezúttal a szőke helyett ikertestvére indult késve az iskolába, szintén futva.

Az Inarizaki kapuján szinte egyszerre futottak be, majd szaporán kapkodva a levegőt egymásra néztek és mindketten elnevették magukat. Egyszerre futottak fel a lépcsőn és a csengőszót meghallva belekezdtek az utolsó sprintbe a saját osztályuk felé. Hanabi még gyorsan intett egyet a fiúnak ahogy elrohant az osztálya előtt, és tovább haladt a sajátja felé.

A futástól kipirosodva, szapora légzéssel huppant le helyére a szőke lány, de még arra sem volt ideje, hogy előszedje füzetét, a tanár máris belépett az ajtón. Chie, aki a Hanabi melletti padban ült, észrevétlenül átcsúsztatott egy papírdarabot barátnője padjára.

Mi volt ez a késés? Nem vall rád.

Ahjj, ne is mondd! Elaludtam...

Szerencsétlenség királynője...

Na kösz :T Mellesleg találkoztam Miya Osamuval

Hm... szóval pont jókor aludtál el. Ez szép volt

:)))

A lányok abbahagyták a levelezést, mielőtt feltűnt volna a tanárnak. Szünetben Hanabi rémes reggelét mesélte barátnőjének, aki nevetve hallgatta őt, amikor kisebb sikítozásra lettek figyelmesek. Azonnal a hang irányába fordultak és figyelték, ahogy Miya Atsumu átverekedi magát az osztálytársaikon, majd feléjük sétál. Széles mosollyal az arcán Hanabi padja mellé húzott egy széket és helyet foglalt rajta.

Hanabi úgy érezte, hogy ebben a pillanatban több személy kíséri figyelemmel, mint ahánnyal eddigi élete során dolga volt. De igyekezett normálisan viselkedni és kizárni a kívülállókat, ugyanis Atsumu már elkezdett beszélni hozzá.

- Jó reggelt, Hana-chan~! Szabad vagy délután? Elmehetnénk valahová.

- N-nincs semmi programom mára, de nem kellene inkább a korrepetálással-

- Az nem annyira fontos- legyintett Atsumu nevetve.- Mit szólnál hozzá, ha inkább elvinnélek fagyizni?

- Benne vagyok- mosolyodott el a szőke lány, mire a feladó halkan kuncogva felállt és már el is hagyta az osztálytermet. Hanabi barátnőjére nézett, aki rosszallóan megcsóválta a fejét.

- Kemény két nap ismeretség után máris randizni mész vele? Túl könnyen megbízol az emberekben... Mi van, ha titokban egy pszichopata sorozatgyilkos?