Két Tűz Között

8.

A kis találka egészen estig elhúzódott, Hanabi hamar megtalálta a közös hangot a fiúkkal; különösen Suna-val. Chie is feloldódott egy idő után, pedig ő nem az a típus, aki könnyen beilleszkedik új társaságokba.
Hanabi tekintete akaratlanul is gyakran tévedt az ikrekre, de valahányszor szembenézett velük, azonnal elkapta a fejét.

Amikor este szétszéledt a csapat, Chie-t és Hanabit egy darabon elkísérte Aran, aki ugyanabban az irányban lakik. Amikor kettesben maradtak, végre volt idejük megbeszélni a történteket.

- Mit gondolsz a csapatkapitányról?- tette fel az első kérdést a szőke lány.

- Hm... tetszett, hogy Atsumu mindig beijedt tőle, de talán Suna-t bírom legjobban- gondolkozott el Chie.- Mi a helyzet veled?

- Szerintem mind kedvesek voltak.

- Mindig ezt mondod, ha valakivel találkozol- forgatta meg a szemét a fekete hajú lány, mire Hanabi azonnal tiltakozni kezdett.

- Nem is! Na jó, talán néha... vagyis általában ezt mondom, de akkor komolyan is gondolom.

- Ahaa...

Hazafelé a röplabdacsapat megismert tagjai és a mai délután volt a téma, amíg el nem váltak útjaik.
Másnap az iskolában Hanabi megbeszélte a korrepetálás időpontját a szőke feladóval, amire délután fog sor kerülni.

Mivel a röpiseknek suli után edzésük volt, a korábbiakhoz képest jóval későbbi időpontban került sor Atsumu különórájára. Hanabinak eleve nem tetszett az ötlet, hiszen el tudta képzelni, hogy suli és edzés után mennyi lelki ereje fog maradni a Miya fiúnak az angolhoz, de nem volt mit tenni.
Félelmei beigazolódtak, ugyanis Atsumu alig tudott figyelni a magyarázatára. Dolgát még az is megnehezítette, hogy a másik iker a korrepetálás felénél letelepedett Hanabi mellé és részletes kommentárt fűzött az Atsumu által elkövetett hülyeségekhez, amikből -valljuk be- volt néhány.

A két óra elteltével a szőke feladó agyilag nulla volt Hanabival egyetemben, aki eddigi tapasztalatait felhasználva sem tudott semmilyen eredményt kicsikarni a fiúból. Osamu velük ellentétben teljes mértékben élvezte a helyzetet. Nemcsak röhöghetett ikertestvérén, ami egyik kedvenc tevékenysége, hanem Hanabi társaságát is élvezhette.

A két órányi szenvedés után Hanabi haza szeretett volna menni, de pont ekkor ért haza az ikrek édesanyja. Mosolyogva üdvözölte a lányt és legalább ezer kérdéssel bombázta le egyszerre. A szőke lány igyekezett minden kérdésre válaszolni, de ez lehetetlennek bizonyult.

- Hanabi-san, nem maradnál vacsorára?- jutott eszébe az ikrek édesanyjának eme gondolat.

- De!- vágta rá az ikerpár tökéletes szinkronban, de Hanabi ignorálva a fiúkat megrázta a fejét.

- Nem akarok zavarni...

- Ugyan, a sok segítségért cserébe ennyit elfogadhatsz- mosolygott kedvesen a középkorú nő.

Hanabi rápillantott a kiskutya szemekkel figyelő ikrekre és végül elfogadta az ajánlatot. Az édesanya mosolyogva indult el vacsorát készíteni, míg az ikrek elvezették Hanabit a szobájukhoz.
Mindhárman letelepedtek az emeleteságy alsó ágyára, ami a szőke feladójé volt. Egy ideig Atsumu kifogásolható angoltudása volt a téma Osamu jóvoltából, de a másik iker igyekezett terelni a szót.

- Igaz is, Hana-chan! Pénteken meccsünk lesz, nem volna kedvetek-

- Ne fáradj, már meghívtam- szólt közbe Osamu mosolyogva. Atsumu ikertestvérére vezette tekintetét, egy pillanatra mindkettejük szeme szikrákat szórt a másikra.