Két Tűz Között

7.

A Miya házban minden reggel felfordulással és kiabálásokkal kezdődik, de ez hétfőre különösen igaz.
Az egész egy túl későre beállított ébresztővel kezdődött, majd az Atsumu nevezetű hurrikánnal folytatódott. Úgy száguldott végig a házon a szőke feladó, mint egy versenyautó, nekiment minden útjába kerülő tárgynak- szekrénynek, asztalnak, ajtónak, Osamunak.
A másik iker közben ráérősen készülődött, ő ugyanis nem aludt el, de esze ágában sem volt felébresztenie testvérét, különösen mivel szombat óta gyilkos pillantásokat leszámítva nem kommunikáltak egymással.

Az égieknek hála végül nem késtek el a reggeli edzésről, így nem kellett a napot egy mérges Kitaval indítaniuk. A testvérek edzés közben sem szóltak egy szót se egymáshoz, még le se cseszték a másikat bénázásai miatt, ami náluk szokatlannak számított. A csapat minden tagja felfigyelt az ikrek nyomott hangulatára, amit egy ideig tűrtek is, de végül a kapitánynak elege lett.

- Edzés után velem jöttök- nézett rájuk Kita, mire mindketten idegesen nyeltek egyet. Senki nem lett volna szívesen a helyükben abban a pillanatban.

Hanabi Chie társaságában éppen a tornaterem előtt haladt el, amikor megpillantottak három alakot. Azonnal felismerték a lehajtott fejű ikreket, akik csendben hallgatták a velük szemben álló fiú szidását. Olyan bűnbánó arcot vágtak mindketten, hogy a lányok képtelenek voltak visszafojtani nevetésüket, erre azonban mindhárman feléjük fordultak.
Zavartan intettek egyet a fiúknak, amit az ikrek viszonoztak, a csapatkapitány csak bólintott egyet. A két lány folytatta útját az iskola épülete felé, Kita pedig az ikreket is elengedte nemsokára.

A suli végét jelző csengőszó hallatán a diákok a kijárat felé kezdtek özönleni. Egy újabb hétfőn voltak túl, ami máris dobott egyet a hangulatukon. Chie és Hanabi sóhajtozva sétáltak kifelé, miközben a délutáni programukat tervezték.

- Megyünk mangát venni? Pont a napokban jött ki egy, amit már vagy száz éve várok- ötletelt Chie, miközben a szőke hajú lány mellette haladva mosolyogva hallgatta.

- Ilyen programra nem mondhatok nemet- nevetett fel halkan.

A lányok sikeresen átverekedték magukat az iskola előtt tömörülő diákokon és már hazafelé tartottak, amikor meghallották, hogy valakik 200 km/h- val trappoltak utánuk. Felvont szemöldökkel fordultak meg mindketten, majd ijedten hátráltak pár lépést, hogy a Miya ikrek lefékezhessenek előttük, anélkül, hogy bármelyik lányt is elsodornák.

- Végre...- kapkodta a levegőt Atsumu, majd magára varázsolva csodás mosolyát, felnézett a lányokra.- Holnap a csapat néhány tagjával beülünk valahová. Nem lenne kedvetek csatlakozni?

- Tömegesen kávézni, amikor otthon is el tudnám intézni egyedül?- motyogta Chie egy cseppnyi iróniával a hangjában, mire Hanabi játékosan oldalba bökte.

- Nem akarunk zavarni. Ha a csapattal mentek, akkor mi biztos útban-

- Dehogyis!- vágtak a szőke lány szavába az ikrek, majd Osamu halvány mosollyal az arcán folytatta.- Örülnénk, ha jönnétek. Legalább bemutatnánk a csapatnak.

- Lehetnétek a hivatalos kabaláink- poénkodott Atsumu, mire mindannyian elnevették magukat.

- Akkor talán... megyünk- mondta ki bizonytalanul Hanabi, Chie-re pillantva, aki vállat vont és beleegyezően elmosolyodott.

A Miya ikrek szeme szinte felragyogott ezt meghallva, örömükben még el is kísérték a lányokat egy darabon.
Hanabi hazaérve azonnal a szobájába szaladt, hogy leráncigálja magáról egyenruháját és átöltözzön. Még volt egy kis ideje a délutáni programukig, amit olvasással ütött el.
Chie is sietett, ahogy tudott, hogy minél előbb eljuthassanak a "paradicsomba", ahol jobbnál jobb mangák várnak arra, hogy megvegyék őket.

A röpis ikreknél már kicsit feszültebb volt a helyzet. Osamu az emeletes ágyára felmászva idegesen dobálta le testvére cuccait a takarójáról.

- 'Tsumu, te idióta! Mondtam, hogy a saját ágyadra pakold a dolgaidat!

- Jé, már beszélsz hozzám?- mosolyodott el a szőke cinikusan, miközben az íróasztalánál ülve, állát kezén megtámasztva pillantott rá Osamura.

- Egy alkalmat sem szalasztanék el, hogy beléd köthessek- közölte a másik érzelemmentes tekintettel, miközben Atsumu cuccai a padlón landoltak.

Osamu végigfeküdt az ágyon és csendben bámulta a plafont, mialatt a feladó szó nélkül összeszedte cuccait és unottan bedobott mindent a szekrényébe. Halk léptekkel sétált el az emeletes ágyhoz, majd a létra második fokára lépve felhúzta magát, hogy testvére látókörében lehessen.

- 'Samu...- az ágyon fekvő iker arcát a szőke felé fordította.- Azt tisztázzuk, hogy azért egyeztek bele, mert én hívtam el őket.

- Nem- jelentette ki Osamu és ezzel lezártnak is tekintette a beszélgetést.

Atsumu sóhajtva visszaült az asztalhoz, ahhoz tovább böngészte a röplabda cikket egy sportújságban.

- Másnap -

A ma reggeli edzésen már jobb volt a hangulat az ikrek között, aminek pozitív hatása volt az egész csapatra nézve. Mivel újra a régi lett a csapatmunkájuk, ez a többieket is arra motiválta, hogy jobban teljesítsenek. A legtöbben Kita-t veregették vállon gondolatban, abban a hitben élve, hogy a tegnapi fejmosás hatására jöttek rendbe a fiúk, pedig igazság szerint csak megunták egymás ignorálását.

A délután hamarabb eljött, mint azt bármelyikük remélte volna. Atsumu már előre informálta a lányokat, hogy hová menjenek és hányra. Ahogy közeledtek a megnevezett kávézó felé, Hanabi kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát, amiért szinte hivatlanul beállítanak a csapathoz. Elvégre nem volt rá garancia, hogy az ikrek beavatták a csapat többi tagját, hogy lesz még két vendégük.
A szőke hajú lány egy virágos nyári ruhát viselt- az egyik kedvencét-, ami tökéletesen passzolt kiengedett szőke hajához. Chie fekete pólóban és farmer shortban sétált mellette, miközben azt kérdezgette magától, hogy miért is egyezett bele ebbe az egészbe. 

Belépésüket a kávézóba az ajtón lévő kis csengő jelezte. Az otthonosan berendezett tágas helyiségben elég hamar kiszúrták az Inarizaki csapatának asztalát, mivel az volt a leghangosabb. Lassú léptekkel haladtak feléjük, mintha csak elkerülhetnék ezt a találkát. Már nem is értették, mit keresnek itt.
Az asztalnál ülők közül csak az ikreket ismerték. Hanabi kiszúrta Suna Rintarou-t, akivel egyszer már találkozott, illetve felismerték Kita Shinsuke-t, a csapatkapitányt. Volt ott még egy sötétbőrű és rgy eléggé ijesztő arcú fiú is. Mindannyian értetlenül figyelték az asztal mellett megálló lányokat- az ikreket kivéve, persze.

- Talán elfelejtettem említeni, hogy meghívtunk titeket...- vakargatta a tarkóját idegesen nevetve Atsumu, mire a mellette ülő ikertestvére kezébe temette arcát.

- Idióta...!

- Mit mondtál?!

- Leültök?- mosolygott rájuk kedvesen a sötétbőrű fiú- mint később megtudták, Aran.

Hanabiék helyet foglaltak az ikrekkel szemben és azon voltak, hogy legalább a fiúk nevét megjegyezzék a beszélgetés alatt.
A reméltekkel ellentétben nagyszerű társaságnak bizonyultak a fiúk és egyáltalán nem kezelték a két lányt kívülállóként, ami jólesett nekik. Az ikrek persze hozták a formájukat, de legalább volt, amin nevetniük. A Chie mellett ülő Suna megmutatta a lányoknak az Atsumuról készült összes gáz képét, amit előszeretettel néztek végig, a szőke feladó legnagyobb bánatára.