Oneshot Kihívás /BEFEJEZETT/

18. Nap

Verseny.

Angol szépkiejtési verseny. Miután letudtam a szövegemet, hátraültem az egyik padba, és csendben reménykedtem, hogy nem ül mellém senki. Igazából nagyon unatkoztam. Nem hoztam magammal sem könyvet, sem telefont, szóval a szövegemet olvasgattam, valamint a csoki és az üdítő csomagolását, amit kaptunk. A versenyen nem teljesítettem jól. Másodikként mentem be, és ezúttal a vörös hárpia nő megbénított. Igazából a szövegemet sem tudtam magabiztosan és hangsúlyozva elmomdani, valamint a féltett kérdésekbe is belebakiztam. Mindegy, jövőre már nem kell jönnöm. Ekkor belépett egy fiú. Magas volt, sötétbarna haja kócosan állt. Egyszerre volt laza és magabiztos. Mély hangjától kissé megremegett a gyomrom. Kisöpörtem egy szőkésbarna hajtincset a szememből, majd egy mélyet sóhajtottam. Nem, Abigél, nem eshetsz bele. Nem emlékszel, mit csinált tavaly? Egyből kissé nosztalgikus hangulatba kerültem. Visszaemlékeztem a tavalyi versenyre.
" A teremben egy kedves tekintetű szőke hölgy fogadott. A teremben rajtam kívül három fiú volt. Szépen felmondtam a kőleves angol verzióját. De a három fiú halkan nevetgélt mögöttem. A kapott szöveget is egészen szépen felolvastam, és a kérdésekre is tudtam a választ. Közben  a fiúk továbbra is sutyorogtak, de ez nem állított meg. Amíg leültem, vetettem rájuk egy szúrós pillantást, aztán elmerültem a falon lévő képek tanulmányozásában. Jól teljesítettem, harmadik lettem. "

Csodás. Az egyik nevetgélő fiú. Morcosan fixíroztam a hátát. A francba, hogy hátulról is ilyen jól nézett ki... A kiejtése is gyönyörű volt. Amint letudta a kötelező dolgait, levágódott a szélső sorba, viszonylag előre, majd féloldalasan hátrafordult és rámkacsintott. Tuti, hogy elpirultam, ezért lehajtottam a fejem. Miután mindenki elmondta a szövegét, kaptunk egy kis szünetet, amíg a tanárok megbeszélték az eredményeket. Kimentem a folyosóra, hogy kiszellőztessem a fejem. Igazából egyedül voltam, mert az osztályomból senki más nem jött. Unalmas volt. A srácot néztem, miközben a haverjaival beszélgetett. Konrádnak hívják. Szép név. Különleges. A folyosón nézegettem a tablókat, amikor valaki meglökte a vállam.
- Hé! - szóltam rá.
- Bocs. - mosolyodott el. Nem büntetendő, ha valaki ennyire helyes?
- Hogy hívnak? - kérdezte.
- Abigél. - motyogtam.
- Én Konrád vagyok. Szép neved van. - dőlt neki a falnak.
- Neked is. - jegyeztem meg. Ekkor megérkezett a tanár eredményt hirdetni. Konrád első helyezett lett. Mi más? Én nem értem el helyezést. Számítottam rá. Na mindegy.
- Szia szépség. - ölelt meg. Kissé meglepődtem, de visszaöleltem.
- Gratulálok. - mosolyodtam el. - Na szia. - léptem el tőle, amikor megláttam az angoltanáromat.  Azóta még nem találkoztam Konráddal. Mindegy, talán majd egy párhuzamos univerzumban...

/igaz történet/ (részben)