Az elveszett falevél (Naruto FF)

A kém

Helló! Íme a következő fejezet, ezúttal 1464 szavas lett. Van benne valamennyi szöveg, amit az előző fejezetből vettem át, de cserébe hosszabbra írtam, mint terveztem. Jó szórakozást hozzá!

Tíz nappal ezelőtt, az Akatsuki bázisa.

- Én vagyok! Bejöhetek? - ő meg mi a fenét keres itt!? Valami fontosat talált, vagy... Mindegy. Ki fog derülni.

- Gyere! - kiáltott ki a fiúnak, majd a vele szemben lévő fotelra mutatott - Ülj le. Szóval, miért tértél vissza Konohából?

- Hallottam pár dolgot. Tudni akarom, hogy igazak - e. - nézett fagyosan Naruto az Uchiha ónix szemeibe - Tényleg elraboltál tizenöt évvel ezelőtt Konohából? - Madara megdermedt. Már korábban is gondolt rá, de most beigazolódott a gyanúja. Nem kellett volna abba a faluba küldenie a a fiút.

- Honnan veszed ezt? Tényleg elhitted, amit a konohaiak mondtak? Biztos vagyok benne, hogy csak el akartak fogni. - próbálta menteni a menthetőt, sikertelenül.

- Ó? Ha az a nindzsa, akitől hallottam ezeket el akart volna fogni, akkor már börtönben lennék. Eltört a bal bokám, miután átugrottam a falat, és elájultam. Ő ellátott, enni adott, és titokban tartotta az ottlétem.

- Értem, viszont gondoltál már arra, hogy ez volt a célja? Talán a közeledbe akart férkőzni aztán hátba döfni.

- Fogalma sem volt arról, hogy ki vagyok.

- Ugyan már. Mindegyik nindzsa tud valamennyire chakrát érzékelni, a tiéd pedig nem emberi. Ez egy elrejthetetlen ismertetőjel, tudnia kellett, hogy mi van benned, hacsak nem egy igazi idiótával futottál össze, aki még egy kunait sem tud rendesen megfogni.

- Tudta, hogy bennem van Kurama, de így is ellátott. Ha akartam volna, bármikor könnyedén elszökhettem volna tőle, vagy lepecsételhettem volna az emlékeit, de ő ennek végig tudatában volt.

- Naruto Naruto... olyan naiv vagy. Mondtam, hogy ez...

- Mesélt nekem egy érdekes tizenöt évvel ezelőtti történetet is. - vágott az Uchiha szavába a fiú - Megtámadtad Konohát Kuramát irányítva, viszont a Yondaime Hokagénak sikerült a falu egyik újszülöttjébe pecsételte a Kilencfarkút. Utána te megölted őt és a feleségét, majd elraboltad a kisbabát.

- Az első fele igaz, viszont ha egy jinchuriki kellett volna nekem, akkor bármelyik Akatsukisból csinálhattam volna.

- Igen. Viszont azért kellett neked a gyerek, vagyis én, mert újszülött koromban elviseltem, és befogadtam Kurama chakráját, ami szinte lehetetlen. Ehhez nem kell sok ész, hogy valaki rájöjjön. Így volt, igaz? - nézett Madarára Naruto, aki vészjóslóan elvigyorodott.

- Úgy tűnik, hogy eddig tarthattam titokban előtted. Okos gyerek vagy, ez vitathatatlan, bár most örülnék neki, ha egy idióta lennél. Egy dologra viszont nem jöttél rá.

- Mire akarsz kijukadni? - kérdezte tőle a fiú gyanakodva.

- A szüleid. Az apád a Yondaime volt, és én öltem meg a drága anyáddal együtt a születésed napján! Nem gondoltad volna, mi? - nevetett pszihopatán Madara, de még nem fejezte be - Mindegy. Jobban örültem volna neki, ha önszántadból engedelmeskedsz, de így is jó. 

- Mi... mit mondtál... te...

- Mangekyou Sharingan! - villantotta fel a vörös szemeit Madara, és álomba taszította Narutot, mielőtt az reagálni tudott volna, majd felkapta a vállára, és elindult vala a folyosón.

---

Tíz nappal később, a jelen.

- Egész életedben apádként neveltelek, te pedig erre elárulsz! Hálátlan kölyök! - tajtékzott Madara - Most, hogy beléd ültettük mind a kilenc bijuut, te lettél a Tízfarkú jinchurikije. Egy szörnyeteg vagy! Nincs máshol helyed! - majd pofonvágta a szőke fiút, akinek két csuklója a falhoz volt bilincselve chakraelszívó vaspántokkal.