Madara célja

235 17 3
                                    

Helló! Itt is van a következő fejezet, ami 1221 szavas lett. Továbbra is várok kérdéseket commentben ha van. Remélem a fejezet teszeni fog. Jó olvasást!

Eközben a Kazekage seregénél.

- A klónom! - kiáltott fel hirtelen Naruto, majd a fejére szorította a kezét.

- Mi történt? - kérdezte Neji.

- A klónom, ami a Hokagéhez ment, feloldotta a jutsut! Most épp azt nézem, hogy mi történt. 

Naruto, miközben az emlékek és tapasztalatok ellepték az elméjét mindent átélt, amit a klónja is. Elment Hinatával a Hokagéhez, beszélgettek, híreket kaptak. Majd megjött Madara, a klón pedig feloldotta a jutsut. Mikor pár perc múlva vége lett a képeknek, pár pillanatig még némán állt, összekötötte a történteket időben, hogy nagyjából mikor történt mindez.

- Rendben, végeztem. - fordult vissza a szőke Neji és a Kazekage felé. 

- Mondd már! Mire vársz, talán könyörögjünk? - kérdezte idegesen Neji, mivel már szétvetette az ideg, hogy nem tudja, mi van az unokatestvérével és az ott lévő többi emberrel.

- Jól van már! Szóval a lényeg, hogy Hinata és a klónom biztonságosan eljutott a sereghez és találkoztak a Hokagével. Beszélgettünk, akkor mondta el Hinatának a klónom, hogy amíg ő távol volt, mi történt. Mikor indultak volna tovább, a semmiből megjelent Madara és az eredeti Zetsu, aki hozta őt. Azt mondta, hogy megölte Peint, mert már nem volt hasznára, illetve Konant is, mert ellenkezett. Szóval már csak Madara és Zetsu maradt az Akatsukiból. Ezután Madara azt mondta, hogy hamarosan újra elfogja Hinatát, hogy engedelmeskedjek neki. Ezután Tsunade azt mondta, hogy a klón oldja fel a jutsut, hogy tisztában legyek a helyzettel, miattuk pedig ne aggódjak, mert nem lesz gond, és Hinatát is megvédik. Röviden ennyi. - fejezte be a helyzet ismertetését Naruto feszülten.

- Fenébe... - szorította ökölbe a kezeit Neji. Már megint nem fog odaérni időben.

- Rendben van. - mondta a Kazekage, majd odahívta a közvetítő ninját. - Üzenem a főhadiszállásnak: Naruto, Neji és én amilyen gyorsan tudunk elmegyünk harcolni a Hokage oldalára. A testvéreim vezetésével a seregem is elindul, de ők lassabbak lesznek. A Raikage, a Tsuchikage és a Mizukage is induljanak el, de csak pár embert vigyenek magukkal. A seregek irányítását hagyják másra. Ennyi! Mehetsz. - fejezte be a volt jinchuriki, majd a másik két fiú felé fordult. - Hallottátok az előbbit. Naruto, képes vagy behatárolni a Hokagét és Madarát? 

- Igen. Kövessetek. - mondta a fiú, majd elfordult a jó irányba és teljes sebességvel futni kezdett.

---

Egy órával később, a Kazekage serege.

Miközben Gaaraval és Nejivel futott, Naruto hirtelen felkapta a fejét. 

- Mi történt? - kérdezte a Kazekage, szeme sarkából látva a mozdulatot.

- Rajtunk kívűl már mindenki megérkezett Hinatáékhoz, a Mizukage és kísérete most értek oda.

- Siessünk. - mondta Neji halkan, amire a másik kettő már nem válaszolt.

---

Tíz perccel később, a Hokage serege.

Senki nem gondolta volna, hogy ez fog történni. Négy Kage, a kísérőik és egy teljes sereg. Mégis... Tíz perc. Ennyi időbe telt Madarának, hogy mindenki a földre kerüljön. Már csak a Kagék voltak talpon. Viszont ők is tele voltak sebekkel, nem túlzás azt mondani, hogy alig álltak a lábukon. Még a Raikage is, aki annyira bízott az erejében, csak Naruto érkezésére várt. Nem kedvelte a fiút. Ez érthető volt, mert az öccse azok miatt halt meg, akik oldalán az ifjú Uzumaki is állt, de Naruto maga nem tett semmit. A Raikage pedig most jött rá, a halál torkában, hogy mennyire kicsinyes is volt. Megfogadta magában, hogyha élve megússza ezt az egészet, akkor bocsánatot kér a fiútól. Bármilyen kicsi esély is van rá. Ami Hinatát illeti, ő Sasukével és Sakurával volt, ők lettek a testőrsége. Csak ők hárman voltak, akik eddig nem sérültek meg, de mind a hárman már nem nagyon bírták a semmittevést. Parancsot kaptak, de mégis ki nézné szívesen, hogy a faluja vezetőjével és még vele három másik egyenrangúval ilyen csúnyán elbánnak?

- Belőletek hogyan lett Kage? - kérdezte meg Madara hirtelen lenéző hangon. - Mélységesen megdöbbentem. Ilyen gyengék hogy vezethetnek egy falut? Ha tudom, hogy ilyen könnyen le tudlak győzni benneteket, nem vesződtem volna tizenöt évig ezzel az egésszel.

- Mégis mi a célod? - kérdezte tőle Tsunade, miközben a mellette állókat gyógyította. - Naruto sem tudta elmondani. Amikor erről kérdeztem, annyit mondott, hogy nem tudja. Mégis mire jó ez az egész, Uchiha Madara?

- Persze, hogy nem tudta. Soha nem mondtam neki. A célom... Ah, ezt inkább máskor. Úgy látom, vendégeink jönnek. - mondta Madara, majd gúnyos mosollyal az érkezők felé fordult, akik most érkeztek meg a végső harc színhelyére. - Rég találkoztunk személyesen, Naruto!

- Ha a klónom figyelmen kívűl hagyod, akkor igen. - válaszolt a fiú, de közben Hinatát kereste a szemével. Mikor megtalálta a lányt, immár megnyugodva koncentrált teljes figyelmével Madarára. - Gaara, Neji, kérlek segítenétek a többieknek? Ezt lerendezem. Végleg.

- De...

- Menjünk. - mondta Neji, bólintva egyet a szőkének. Ő pontosan tudta, hogy Narutot kivéve senkinek nincs esélye az ellen a szörnyeteg ellen.

- Hogy lerendezel? - kérdezte gúnyosan Madara. - Te? Lehet, hogy erősebb lettél, de ennyi idő alatt nem sajátíthattad el teljesen a bijuuk erejét. 

- Lehetséges. - mondta Naruto nyugodtan, majd kézjeleket kezdett formázni. Madara csak felvonta szemöldökét. A jelekből ítélve ez egy pajzs jutsu volt. Sejtése be is igazolódott, mikor egy vibráló, de nagyon erős fal jelent meg hármójuk körül. Naruto, Madara és az eredeti Zetsu. A pajsz senkit nem engedett se ki, se be. Arra szolgált, hogy senki ne avatkozhasson be kívülről, de belülről se juthasson ki senki. Csak a felállításához kellett sok chakra, utána már csak elenyésző mennyiségűt fogyasztott, így a harcot nem akadályozta.

- Hát ez? - kérdezte Madara. - Sehogy nem nyerhetsz, kölyök. Ráadásul így nem segíthet neked senki.

- Nem is kell. Egyedül harcolok ellened. - mondta a fiú.

- Nem számít. Utoljára kérdezem meg: nem állsz az oldalamra újra?

- Nem. Természetesen nem. Ha megtenném, akkor is csak egy eldobható eszköz lennék, és biztos vagyok benne, hogy a célodhoz szükséges áldozat lennék. Nem tervezek meghalni.

- Honnan tudtad? Igen tényleg szükséges áldozat lettél volna, de nem hittem, hogy tudsz róla.

- Nem tudsz mindent. - ezzel Naruto összpontosítani kezdett, és szétterjedt rajta egy aranyszínű lepel, fekete mintákkal. Fején pedig két chakrából álló fül jelent meg. - Még mindig titkolod a célod? Szeretném megtudni.

- Akár el is mondhatom. Úgy is meg fogsz halni. - mosolyodott el gúnyosan Madara. Eközben a pajszon kívül az emberek a bent lévőket figyelték. Egy szót sem akartak elmulasztani. - Mikor vesztettem Hashirama ellen, megszereztem az ereje egy darabkáját és a Rinnegant. Akkor találtam rá arra a lényre. - bökött fejével az eredeti Zetsu felé. - Azt mondta, hogy több ezer éves, és eddig arra várt hogy megfelelő mestert találjon aki véghezviszi a bosszúját. Ez lettem én. Hatalmasra növelte a chakrámat, és azt mondta, hogyha magamba pecsételem a Tízfarkú démont, akkor olyan hatalmassá válok, mint a Hat Út Bölcse. Viszont nem akartam egyesével magamba pecsételgetni a bijuukat, ezért kellett egy átmeneti tároló. Ez vagy te. Miután pedig magamba pecsételem a Juubit, isten leszek. A világ pedig az akaratom szerint fog működni.

Naruto a magyarázat végén csak pislogni tudott. Aztán olyat tett, amivel mindenkit meglepett. Elnevette magát.

- Mi olyan vicces? - kérdezte Madara megkövülten a meglepetéstől.

- Az, hogy az a Zetsu nem mondott el mindent. Helyette viszont elmondom, hogy mi valójában a Hat Út Bölcse, és hogy milyen erőt akarsz te megszerezni.

Az elveszett falevél (Naruto FF)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant