Az elveszett falevél (Naruto FF)

Védd meg a falut!

Helló! Kicsit későn, de itt is van a fejezet. 1041 szavas lett. Jó olvasást!

- Jiraya! - rohant oda Naruto a földön fekvő férfihoz, majd megnézte a mellkasán tátongó sérülést. - Azonnal el kell mennünk a kórházba, mély a sebed... m... most...

- Nyugodj meg, kölyök! - mondta a sérült reszelős hangon. - Ez a seb még Tsunade hihetetlen gyógyító tudásával is menthetetlen. - majd köhögött párat. - Így visszagondolva lehet, hogy feleslegesen okoztam ezt a sebet, de abban a helyzetben nem tehettem, vagyis nem akartam mást tenni. Az az ördögfajzat velem akart volna zsarolni, te meg, ahogyan megismertelek, belementél volna azért, hogy engem megments. Ez volt a helyes döntés.

- De... de én ezt nem érdemlem meg! Hagytam, hogy Madara irányítson, rengeteg dolog volt, amivel ártottam az Öt Nagy Nemzetnek! - Jiraya közbe akart szólni, de Naruto nem hagyta beszélni. - Utána hagytam, hogy az az átkozott elrabolja Hinatát, az első embert, aki nem eszközként, vagy fegyverként tekintett rám. Majd hagyom, hogy Pein miatt halálos sebet szerezz!

- Elég már! - szólt rá most erélyesen az öreg, aki megunta, hogy nem hagyják beszélni. - Mégis hogyan tudtad volna megakadályozni, hogy Madara irányítson?! Újszülött korod óta vele nőttél fel! Hát persze, hogy az ember hallgat arra, aki neveli! Aztán a Hyuuga elrablása... Az az Uchiha direkt választott olyan időt mikor nem vagy a faluban! Több, mint másfél napi járásra voltunk Konohától! Esélytelen, hogy közbe tudtál volna avatkozni. Sőt, a kisasszony is majd örül annak, hogy az ő szőke hercege megmenti a gonosz Uchihától. Komolyan, azzal a családdal csak a baj van! Aztán itt az én esetem. Én, ismétlem én döntöttem így, egyáltalán semmi közöd hozzá. Tudod kölyök, elég védelmező típus vagy azokkal, akik közel kerülnek hozzád. remélem, hogy a halálom után több ilyen ember lesz. Azt viszont ajánlom, hogy ezután ne zárkózz magadba, mert esküszöm visszajövök kísérteni. - mosolygott a fiúra Jiraya, aki eléggé megrendült. - Igaz is, sikerült megtanulni a sennin - módot? - tért át hirtelen másik témára. 

- Igen. - bólintott Naruto, nem értette, hogy miért fontos ez. Az agya még félig az előbb elhangzottakon járt.

- Akkor rendben. Naruto. - nézett komolyan a fiú szemébe. - Azt szeretném, ha itt egy igazi családra találnál. Most, miután legyőzted Peint, igen, biztosan legyőzöd, te leszel a falu hőse. Biztos vagyok benne, hogy a sensei, Kakashi és Tsunade segíteni fognak majd neked. Itt találni fogsz egy családot, nem olyat, mint Madara. Biztos vagyok benne, hogy a falu hősének jól fog menni a barátkozás, mivel... - a mondatot viszont nem tudta befejezni, mert hirtelen elkapta egy köhögőroham. - Semmi bajom! Csak egy halálos sebem van, nem nagy ügy. - a vigyor viszont gyorsan lefagyott arcáról, mikor meglátta keresztfia kétségbeesett tekiintetét. - Jaj, ne nézz már így. Én akartam ezt, ahogyan most azt kérem tőled, amit. Szóval... az lenne a kérésem, veheted végrendeletnek is, hogy védd meg ezt a falut. A szüleidnek, és nekem is ez volt az egyok legfontosabb dolog életünkben, ahogy minden ittlakónak. Civilnek és shinobinak egyaránt. Konoha... Egy otthon, egy nagy család. Ebbe a családba nemrég pedig új tag érkezett. Ezt még a sensei mondta, de Konoha népe olyan, mint egy nagy fán a levelek. A törzs Konoha, a levelek az emberek. Az egyik nem ér semmit a másik nélkül... - köhögött megint. - Ahogy a fának egyre több levele lesz, a falu annál jobban... virágzik. Védd meg... kérlek. - kezdtek az öreg köhögőrohamai egyre gyakoribbak lenni.

- Jiraya!

- Nyugodj... meg. Majd... elmesélem a szüleidnek..., hogy milyen... erős... gyermekük van.

- Ne... ne ne ne ne... 

- Védd meg... a falut. - mosolygott még egy utolsót Jiraya, majd szemeiből, melyekkel Naruto kékjeibe nézett, végleg kiszállt az élet.

- Jiraya... - Naruto nem tudta magát tartani, elsírta magát. Az öreg neki olyan volt, még akkor is, ha nem sok ideje ismerte meg, mintha az apja lenne. Soha nem tudta, hogy milyen, mikor valakinek szerető szülei vannak, de keresztapja közelében úgy érezte, mintha az apja lenne. Madara mellett, hiába tudta úgy tizenöt évig, hogy az Uchiha az apja, nem érzett ilyet. Most pedig elvesztette. Azt az embert, aki, ha róvid ideig is, de fiaként szerette. Hirtelen eszébe jutott egy előbb elhangzott mondat:

"Azt viszont ajánlom, hogy ezután ne zárkózz magadba, mert esküszöm visszajövök kísérteni." 

Nem. Ez nem fog megtörténni. A keresztapja halálát viszont nem fogja büntetlenül hagyni. Ezzel a fiú egy pecséttel levédte Jiraya testét, hogy senki ne tudjon hozzáférni, majd lassan elidult arra, amerre Pein chakráját érezte. Vagy az ördögfajzatét, ahogy a sannin hívta még fél órája. Furcsa is volt, mert nem érzett lángoló dühöt. Nem érezte úgy, mintha egy időzített bomba lenne, ami Pein közeléban felrobban. Nem. Inkább higgadt, jéghideg haragot érzett, ami kitöltötte az elméjét, de mellette ésszerűen tudott gondolkodni. Ezt is keresztapjának köszönheti. Ha ő nincs, akkor most éppen Pein felé száguldana, majd a lehető leggyorsabban megölné egy erős jutsuval, vagy akár a puszta kezével. Erre viszont most nem érzett késztetést. Az túl kevés lenne, ha az az ördögfajzat ilyen gyorsan meghalna. Nem, nem. Azt akarta, hogy aa kehető legfájdalmasabb módon kerüljön a pokolba, hogy átélje a sannin minden fájdalmát, és szenvedését. Éppen ezért nem sietett, úgy gondolta, hogy most, bár könnyen le tudná győzni Peint, inkább játszani fog vele, mint macska az egérrel. Az az átkozott nem érdemel mást. Persze megkínozni nem akarta, az még szerinte sem lett volna jó. Inkább a harcuk alatt mutatja meg neki, hogy ki itt a főnök, és hogy az Akatsuki többé egy újjal sem nyúlhat Konohagakure falujához, ameddig ő itt van, és őrködik felette.

Pár pillanattal később elhagyta a kráter szélét, majd a fal felé vette az irányt, ahol átsétált a kapun, majd meglátta a várakozó Peint, aki egy hatalmas vigyorral az arcán fogadta.

- Nocsak! - szólalt meg, mikor Naruto hallótávolságba ért. - Végre kilehelte a lelkét az öreg? Elég sokáig tartott, a csótányok tényleg szívós egy állatok.

- Talán igazad van. - mondta Naruto olyan hangon, amitől Pein is libabőrös lett egy pillanatra.

- Csodálkozom, hogy még nem estél nekem. - próbálta jobban idegesíteni a fiút, de nem járt sikerrel. 

- Még. Azon gondolkodtam, hogy még mindig azt hiszed - e, hogy erősebb vagy nálam.

- Természetesen igen. Miért?

- Ó, semmi. Akkor most ki kell, hogy ábrándítsalak. Köztünk nem harc lesz, csak macska - egér játék. - majd Naruto jéghideg mosolyra húzta száját. - A macska pedig én vagyok.