Előkészületek

396 22 4
                                    

Hello! Egy napot késtem a fejezettel, máskor jobban figyelek rá. Teljesen elfelejtettem felrakni. Amúgy 1182 szó lett. Jó olvasást!

Másnap reggel, Jiraya háza.

Az öreg Sannin nem sokat tudott aludni éjszaka. Miután tegnap este elmet a Hokagéhez elmondani, hogy mit tudott meg a keresztfiától, nagyon későn ért haza. Ráadásul még nem jutottak egyességre, hogy mit kéne lépni következőnek. A másik négy Kage még nem adta meg a válaszát a szövetség ügyében, így némiképp meg volt kötve a kezük. Szóval miután hazaért, Naruto már elaludt, kifárasztotta az eseménydús nap. Jiraya pedig - biztos ami biztos - az egyik békája lelkére kötötte, hogy reggel korán ébressze fel, nehogy Naruto eltűnjön. Már nem azért, bízott a fiúban, csak a biztonság kedvéért. Így hát a remete hulla fáradtan ballagott keresztfia szobája felé ahol egy üzenetet talált a meditáló pózban elhelyezkedő Naruto mellett. A rövidke levél így szólt: 

,, A Kage - gyűlés előtt már mondtam, hogy az Egy - , és Kétfarkút kiengedtem a ketrecéből. Ma a többit is szeretném, mert már nem hagynak békén miatta. Ott pedig máshogy telik az idő, így ma valószínűleg egész nap meditálni fogok. Este viszont nagyon kimerült leszek, szóval légyszíves készíts elő valami ételt. Naruto. "

- Értem... - mondta hangosan a Sannin, majd a még mindig mellette lévő békéhoz szólt. - Figyelj a kölyökre, ha felébred, akkor mondd meg neki, hogy a konyhában valahol talál instant rament, utána pedig szólj nekem. Valószínűleg ma egész nap a Hokage - toronyban leszek. Értetted?

- Igen. - brekegte a béka, majd átugrott a fiú ágyára Jiraya válláról.

- Rendben. - bólintott a Sannin, majd elindult az előbb említett hely irányába.

---

Negyedórával később, Sarutobi Hiruzen, vagyis a Hokage irodája.

- Jiraya! Végre itt vagy. - nézett tanítványára a Hokage. - Hogy van Naruto?

- Kicsit talán jobban. Ma a bijuukkal fog beszélgetni, viszont a biztonság kedvéért otthagytam mellette egy békát.

- Értem. - hümmögött az öreg, majd újra a Sanninra nézett. - Egy sürgős ügy miatt idehívtam Tsunadét és Kakashit. Ez nem tűr halasztást, viszont Narutonak is köze van hozzá, így magbeszélhetjük a tavábbiakat. Elvileg pár perc múlva itt kellene... - a mondatot nem tudta befejezni, mert belépett az ajtón a két említett.

- Boszánat a késésért, Hokage - sama. - mondta Kakashi. - A tanítványaim folyton a nyakamon lógtak ma reggel, Tsunade - sama is velem volt.

- Rendben van, az a lényeg, hogy megérkeztetek. Nos akkor, hogy miért hívtalak benneteket ilyen sürgetően... Ma reggel egy levelet kaptam Peintől, az Akatsuki közvatlen vazatőjétől.

- Egy levél? - hökkent meg Tsunade. - Ez eléggé meglepő. Mit ír?

- Az egészet felesleges lenne elmondani, de dióhéjban annyi, hogy ha mától számítva két hétig Naruto nem jelenik meg a bázisukon, akkor Pein elpusztítja Konohát. Röviden ennyi.

- Másszóval egy rinnegannal rendelkező S - osztályú ninja két hét múlva lerohanja a falut?

- Igen Tsunade, jól látod. Narutonak viszont erről nem szabad tudnia.

- Miért, sensei? - kérdezte Jiraya.

- Mert szerintem szereti a falut annyira, hogy elmenjen Amegakuréba. Ráadásul most amúgyis szíve szerint Hinata után menne. Legalább olyan erős, mint egy Kage.Szinte lehetetlen lenne itt tartani. Azon a véleményen vagyok, hogy valahova messzire elküldöm edzeni, Peint pedig le fogjuk győzni. Így ő sem fog bajba keveredni.

- Hm... Jó ötlet. Hol edzene?

- Ebben szeretném, ha segítenétek kitalálni.

- Mi lenne, ha a Myoboku - hegyre menne sennin - módot tanulni? - vetette fel Jiraya pár perc gondolkodás után. - Ott nem tudják követni, ráadásul a sennin módot nekem is évekbe telt megtanulni, még ha nem is tökéletesen. Naruto, ahogy láttam eddig sokkal gyorsabban tanul nálam, szerintem ő pár hónap alatt tökéletesen meg tudná tanulni.

- Jó ötlet! A sennin mód nagy fegyver, ha valaki megtanulja használni. Mikor tudnád ellküldeni oda? Minél előbb, annál jobb. - mondta a Hokage tanítványát fürkészve.

- Hát... Szerintem holnap dél körül. Ennek az az oka, hogy először még szerződést kell kötnie a békákkal, mert a Myobokura, a békák hegyére csak a velük szerződők mehetnek. Pár óra alatt szerintem meg tudom tanítani neki az idéző jutsut, délre akár a hegyen is lehet. Ott viszont lassabban telik valamivel az idő, így neki egy hónapja lesz Pein támadása előtt. Nem hiszem, de lehet, hogy megtanulja annyi idő alatt a sennin módot. Akkor is ki kell maradnia a harcból? 

- Nos... - gondolkodott el a Hokage. - Ha tényleg képes egy hónap alatt megtanulni azt a nehéz sennin - módot és valahogy rájönne, hogy Konoha támadás alatt áll, akkor a békáid visszaküldhetik. Ha nem jön rá, vagy még nem tanulta meg, hogy hogyan használja a természeti chakrát, akkor maradjon ott. Így megfelel, Jiraya? - kérdezte tanítványát a Sarutobi.

- Igen sensei. Köszönöm. Nekem viszont, ha Narutot tényleg át akarom küldeni holnap délben a Myobokura, akkor arra készülnöm kell. Lehetne - e, hogy most... - utalt arra a fehér hajú remete, hogy neki lassan mennie kell.

- Indulj nyugodtan. Pár dologról mi még beszélgetünk, de az már nem lényeges, nélküled is meg tudjuk tenni. - mosolygott tanítványára a Sarutobi.

- Oké! Akkor mentem! - ezzel Jiraya az illemre fittyet hányva egyszerűen kiugrott az ablakon.

- Egyáltalán nem változott. - nevetett Tsunade. - Sőt, mióta találkozott Narutoval, azóta még élettel telibb.

- Igen. Nagyon boldog most, hogy újra van egy családtagja... - mélázott el egy pillanatig a Hokage, majd felkapta a fejét és folytatta mondandóját. - Először is Tsunade.

- Igen, sensei? - nézett a nő érdeklődve az előtte ülőre. 

- Szeretném, ha mostantól a harcok végéig átvennéd a kórház irányítását, és a sérültekkel foglalkozz, illetve tudom, hogy az idézett állatod képes osztódásra, így majd a harctéren is tudsz segíteni. Te magad csak akkor gyere el az ideiglenes kórháztól, ha nagyon komoly a helyzet. Igazából ennyit akartam, ha akarsz akkor te is mehetsz.

- Rendben... - mondta Tsunade elgondolkodva. - Akkor élek a lehetőséggel. - ezzel a szőke kilépett a szobából az ajtón keresztül, majd elindult, hogy a dolga után nézzen.

- Akkor már csak te maradtál, Kakashi. - nézett mosolyogva a Hokage a volt anbusra. - Történt valami?

- Nem, csak a gondolataimba mélyedtem. Nekem mi lesz a dolgom?

- Azt szeretném, ha Haruno Sakurát elküldenét Tsunadéhoz, hogy tanuljon tőle gyógyító ninjutsut. Tzdom, hogy egy alaptudása van, meg nagyon tehetséges, éppen ezért tudna tőle tanulni. Tsunade is ilyen volt. Nem volt érzéke a ninjutsuhoz, a genjutsuhoz, viszont naggyon precíz volt a chakrairányítása. Hasonlítanak.

- Értettem. Erre igazából gondoltam is, csak nem tudtam, hogy Tsunade - sama mit reagálna rá.

- Igazad van. Nos... Uchiha Sasukét rád bízom, illetve ha Itachi nincs elfoglalva küldetésekkel, akkor szólok neki, hogy segítsen. A fiú már most is erős, de a háborúban mindig előbb utóbb azt gondoljuk, bár erősebbek lennénk. Pein támadásáről szólva... Azt szeretném, ha ti csapatvezetők a tanítványaikkal legyenek készenlétben, és akkor szálljanak be a harcba, ha Pein hoz magával valakit. A rinnegan ellen, hiába chuuninok, nem akarom, hogy harcoljanak.

- Értettem. Itachinak és a csapatvezetőknek már szólt? - kérdezte a maszkos.

- Még nem. Itachi küldetésen van, vele akkor beszélek, ha visszajött. A csapatvezetőket viszont légyszíves küldd ide, utána pedig beszélj a tanítványaiddal.

- Rendben van. Akkor mehetek? 

- Indulj. - mondta Hiruzen, majd gondolataiba mélyedve figyelte, ahogy a jounin kilép az ajtón.

Az elveszett falevél (Naruto FF)Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon