The Gambler -Sirius Black fanfiction (fordítás)

24.rész

Sziasztok! Meghoztam a következő részt. Az esetleges hibákért elnézést. A következő részt is két hét múlva tervezem hozni,de lehetséges,hogy egy kicsit csúszni fogok vele. 

E m e r a u d e:

„Miss Lachlan?"- kérdezte meglepetten McGalagony professzor, amikor beléptem az irodájába."

„Miért áll az a lapon, hogy nem a Roxfortban töltöm a karácsonyt?" –a szemeim majd kiesetek' a helyükről.

Felé nyújtottam a papírt, amit tartottam. December 22.-én, 10 órakor el kell hagynom a kastélyt. Az egyetlen akadályom az volt ezzel, hogy nem adtam vissza a lapot. Nem akartam haza menni karácsonykor.

„Mert a visszakaptam a lapját amint az állt, hogy a Potter családnál tölti a szünetet. – mondta, a kezében tartott lapot bámulva. –Nem ez volt a terve?"

„Nem! Én nem adtam vissza a lapot! Még csak ki sem töltöttem! Professzor, nem mehetek oda. Itt kell maradnom. Nem megyek oda."

Nem mehetek oda. Éppen most járattam le Pottert és Blacket az egész iskola előtt. Az egyetlen indokom Remus lenne, de nem szeretnék közé és a barátai közé állni. Ez a legutolsó dolog, amit valaha megtennék.

„Sajnos elkésett ezzel, Miss Lachlan. Amikor Mr.Black oda adta a lapját, az volt az utolsó alkalom a változtatásra."

„Black? Sirius Black? Ő adta magának a lapot?"-kérdeztem meglepetten.

Miért tette volna? Utál engem. Minden alkalommal, amikor mindketten a klubhelyiségben tartózkodunk, azon van, hogy az arcomba dörögje, mennyire jól érzi magát más lányokkal. Azt akarja, hogy fájjon, így ötletem sincs, miért akarná velem tölteni a karácsonyt.

„Igen. Mr.Black azt mondta magának nincs ideje elhozni, ezért hozta el ő." „Sajnálom Emeraude, azt hittem tényleg szeretne menni. Most már késő. A Potter családnál kel töltenie a karácsonyt."

Sóhajtva hunytam le a szemeimet. Csodálatos két hét elé nézünk.

Nem, egyaltalán nem.

„Köszönöm, Professzor."-motyogtam mielőtt kiléptem volna az irodából, hogy neki álljak pakolni.

Nem akarok oda menni. De nincs más választásom. Így muszáj lesz pakolnom.

**

„Nem érted Remus, én tényleg nem akarok menni!-kiabáltam, mikor azt mondta, hogy nem lesz olyan rossz, mint az én hiszem. „Utálom őket, ők is engem. Nem értem mi jó sülne ki abból, hogy együtt töltjük a karácsonyt."

Remus a falnak dőlt, és csodálkozó szemekkel bámult rám. Ami még mérgesebbé tett. Teljesen ki vagyok akadva, nem kéne segítenie? Legalább egy kicsit?

„Remus."

Aztán eszembe jutott valami. A számat szólásra nyitottam. Még mindig engem nézett, felhúzott szemöldökkel, az ajaki mosolyra húzódtak.

„Te tudtál róla, igaz?"

Bocsánatkérően nézett rám.

„Segítettél nekik. Miért? Azt hittem a barátom vagy?"

Az egyetlen igazából."

Nem akartam sírni. Nem azért mert a hátam mögött cselekedett, hanem mert kezdtem teljesen kiakadni. Nem akarok oda menni. Félek. Mi van, ha azért találták ki, hogy ismét nevetség tárgyává tegyenek? És ez által visszakapjam a múltkorit?

Nem, Remus nem segítene nekik ilyenben. Ezzel a gondolattal próbáltam magam megnyugtatni.

Ha választanom kéne, hogy hova megyek, a Szent Mugóba vagy Potterékhez, az előbbit mondanám.

„A barátod vagyok, Emeraude. Ezért töltöttem ki a papírt."

„Te töltötted ki a papírt?"

„Hát, igen, láttam a szemétben és-„

„Nem gondolod, hogy nem véletlenül volt a szemétbe?"

„Emeraude, engedd, hogy befejezzem. Tudom, hogy nem kedveled őket és-„

„Megvetem őket."

„Oké tudom, hogy megveted őket, meg azt is, hogy utálod őket, és szerinted ők is téged. De nincs így. Nem haragszanak rád, sőt tetszett nekik, amit csináltál."

Felhúzott szemöldökkel bámultam rá.

„Nem érdekel, hogy mérgesek vagy sem. Lehet, hogy nem fogja őket zavarni a jelentlétem, de az enyémet az övék viszont igen. Miért akarnám velük tölteni a karácsonyom? Miattuk hülyét csináltam magamból. Szóval honnan jött ez a remek ötlet, hogy töltsem velük a karácsonyt?"

Remus bele nézett a szemeimbe.

„Mert sohasem volt még igazi karácsonyod."

Elmeséltem neki mindent, de soha nem mondtam neki erről semmit.

„Honnan tudod?"

„A viselkedésedből, Em., Amikor a legutóbbi karácsonyomról meséltem, könnyeztél. Nincs sok ruhád, észrevettem. Semmi nem vesznek neked a nagynénéd, mindent magadnak veszel. Amikor James azzal hencegett mit vett neki az apja, te úgy néztél rá, mint aki mindjárt megöli, és félbe hagytad a mondandódat. „

„Oké, sohasem volt karácsonyom a családommal. De viszont a Roxfortban igen. Nem értem ezek mitől nem igaziak."

„Em, nincsenek barátaid."

„Áucs"

Igaza volt, de nem akartam feladni. Azt akartam, hogy nekem legyen igazam. Azt akartam, hogy megértse, hogy nem akarok együtt karácsonyozni.. velük.

„Nem úgy értettem.-javította ki magát." Nincsenek barátaid, mert nem keresed senki társaságát. Ezért nem volt karácsonyod olyan emberekkel, akiket ismersz. És soha nem is érezted magad jól. Ezért töltöttem ki a papírt. Igen utálod őket. De emlékszel miért kezdtél el Siriussal beszélni?"

Bele gondoltam. Mintha ezer éve történt volna. Előszőr azért válaszoltam neki, hogy minnél előbb békén hagyjon, aztán barátok lettünk...

„Szórakozni akartam." –suttogtam.

Remus rám mosolygott.

„Mert tudod, hogy a barátaim tudják, hogyan érezzék jól magukat. És azt akarom, hogy te is tudd. Egy izgalmas karácsony. Lehet, hogy ez lesz életünk utolsó karácsonyra, ha arra gondolok, hogy Tudjukki ereje csak nő és nő.."

„Értem, miért töltötted ki a lapot. Félek, Remus. Attól, hogy mit csinálok két hétig egy légkörben Siriussal és ,hogy ő mit fog csinálni.

„Mondtam neki, hogy ne próbálkozzon semmivel. Mogorva volt, de rábólintott. Nem engedem, nehogy akármit is csináljon. Szerintem nem fog csinálni semmit se. Ismerem őt, és tudom, hogy még mindig szeret. Nem bánta szánt szándékkal.

Megráztam a fejem.

„Em, tagadhatod, amennyire csak akarod, de az igazság. Szeret téged. Úgy, mint eddig soha senkit."

Remust hallgattam, miközben a földön lévő havat bámultam. Tudtam, hogy Remus komolyan gondol mindent, amit mondd. De egyszerűbb volt azt gondolni, hogy Sirius sohasem szeretett engem.

Ez volt az egyszerűbb út. Utálni Siriust.

Ha nem tennék így, félek, mi történne.

Szeretem őt, de nem ő az igazi nekem. Olyasvalakit szeretnék magam mellé, aki sohasem próbálna féltékennyé tenni, őszintén szeret, mindig megvédene. Valaki, akiben bízhatok. Akivel gondolhatok egy közös jövőre.

És ez a valaki nem Sirius Black.

A következő részből:

 „Miért mondtad el James anyukájának a hülye fogadást?"-kérdezte Sirius amikor berontott a szobámba."