Bring me back to Life |Jimin Fanfiction - Befejezett|

17.

A hétvége egy pillanat alatt elrepült.
  Szinte egész hétvégén tanultam, és kicsit beszéltem csak a többiekkel. Jiminnel pár szót beszéltem mindössze írásban, mert ő szintén nem volt fent, hiába volt hétvége. Rettentően hiányzott az, hogy beszéljünk, és egyszerűen nem értettem, hogy miért nem szeretne beszélni. Teljesen kétségbe voltam esve, és emiatt nagyon gyötörtem magamat. Féltem, hogy én tettem valami rosszat és azért nem szeretne velem beszélgetni.
Megtettem volna bármit azért, hogy megtudjam mi a helyzet Jiminnel. A többieket is kérdeztem, nem is egyszer, azonban ők azt mondták, hogy nincs semmi, csak Jimin betegeskedik. Én pedig nem hittem el nekik ezt sajnos. Tae-val sokat beszéltem, és próbáltam kiszedni belőle némi információt, azonban ő semmit se mondott. Állítása szerint Jiminnel nincs semmi baj. Azonban nem tudtam ezt elhinni.

Vasárnap este a barna hajú fiúval telefonáltam, és közben segítettem neki megoldani a történelem házit.

  - Szóval mit kell írni a ketteshez? - kérdezett rá Tae.

  - Ketteshez? - kérdeztem vissza, miközben párat pislogtam.

  - Nem is figyelsz, mi? - szólt, miközben sóhajtott egyet.

  - Ne haragudj - kértem elnézést.

  - Min jár az agyad? - kérdezett rá - Furcsa vagy ma.

  - Nincs semmi, Tae.

  - Na jó, hagyjuk a törit - hallottam ahogy arrébb dobja a cuccát - Van valami, igaz?

  - Én... - kezdtem bele - Aggódom Jimin miatt. Alig beszéltünk valamit, és ez rosszul érint. Hiányzik nekem, és hiába próbálok meg vele beszélni, ő nem szeretne. Tae, csináltam valamit? - kérdeztem búsan.

  - Nem csináltál semmit - magyarázta halkan.

  - Akkor? Baj van? Történt vele valami? Aggódom, hogy van valami, és nem érzi jól magát.

  - Na jó - húzta el a szót a fiú - Tényleg van valami, azonban ezt nem nekem kell elmondani és én nem is szeretném. Kicsit komolyabb dologról van szó, éppen ezért nekem nincs jogom elmondani. Ezt neki kell, ha úgy érzi, hogy eljött az idő.

  - Aggódom érte - mondtam ki halkan - Ez az a dolog, amit neked is elmondott pár éve?

  - Igen - válaszolt.

  - Szeretnék neki segíteni. Rossz így látni őt...

  - Mi is azon vagyunk, hogy segítsünk neki. De majd mondom neki, hogy aggódsz érte, jó? - mosolygott.

  - Jó - suttogtam - Ez az állapot sokkal rosszabb, mint ami a buliban történt.

  - Mármint?

  - Akkor, amikor összevesztünk a buliban és megbántott, az nem volt ennyire rossz. Való igaz, akkor csalódtam benne, mert magamra hagyott, azonban a mostani eset rosszabbul esik. Beszélni szeretnék vele, hallani a hangját, és egyszerűen csak érezni, hogy foglalkozik velem, vagy én vele. Szeretnék vele lenni - szóltam szomorúan.

  - Tudod, Jimin nagyon bánja azt az estét, és néhanapján még emészti magát miatta.

  - Pedig már nem haragszom rá miatta. Már nem tudok - halkultam el.

  - Ő kicsit nehezebben kezeli ezt. De hidd el, neki is fontos vagy - nyugtatott meg kedvesen hangon.

  - Hogy mi?! - hallottam meg egy hangot a nyitott ajtóm felől.

Max felém nézett kék szemeivel, tekintete pedig dühös volt.

  - Francba - rezzentem össze, és végig követtem a szememmel, ahogy a bátyám a szobámba jön, kikapja a telefont a kezemből, majd magához emeli. Tae ki volt honosítva.