12.

296 19 0
                                    

Amint véget ért az iskola, írtam Maxnek, hogy pár osztálytársammal leszek és majd később érek haza a kelleténél. Azért azt mégse mondhattam neki, hogy idősebb fiúk is lesznek, ugyanis nem örült volna neki.
  Az iskola előtt a többiek megvártak, míg én írtam a testvéremnek.

  - Megvagy? - kérdezte Jimin, én pedig eltettem a telefonomat, majd felnéztem rá.

  - Igen. 

  - És jobban vagy? - kérdezte aggódó tekintettel.

  - Persze. Sokkal jobban, mint reggel - néztem rá egy apró mosoly mellett.

  - Na kinek van meg a kocsikulcsa? - szaladt el mellettünk Jungkook, a kezében egy slusszkulccsal.

  - Nincs jogsid - szólt utána Jimin.

  - Nem baj - nevetett a legfiatalabb, majd az utcára rohant.

  - Istenem - sóhajtott Namjoon, ahogy Jungkook felé igyekezett.

  - Megyünk? - biccentett a többiek irányába Jimin, én pedig bólintottam, és elindultam vele a többiekhez.

Kiérve az utcára, egyből megpillantottuk a többieket, akik nagyon tanakodtak valamin.

  - Valakinek gyalog kell jönnie - szólt Namjoon - Nincs annyi hely.

  - Mi? Ne már. Esetleg valaki bemehetne a csomagtartóba, vagy a lábunk közé - ötletelt Jimin.

  -És a nyílt utca közepén nem lesz gyanús, hogy egy embert a csomagtartóba teszünk. Igazad van - nézett rám felvont szemöldökkel Hoseok.

  - Én szívesen megyek a csomagtartóban - jelentkezett Taehyung. 

  - Mindjárt gondoltuk - szólt Namjoon.

  - Skylin elfér közöttünk hátul - szólt Jimin.

  - És van pénzetek kifizetni a bírságot? - szóltam hirtelen.

  - Hogy mink? - nézett rám hüledezve Taehyung.

  - Szerintem Namjoon sétáljon - szólt a legfiatalabb.

  - Ha én sétálok, mindenki sétál - nézett a fiúra.

  - Sétálok én - ajánlottam fel.

  - Azt se tudod, hogy hol lakik - szólt Jungkook.

  - Skylin jön velem kocsival, ez biztos. Taehyung is, mivel biztosabbnak érzem, ha velem van, minthogy a nyílt utcán.

  - Figyeljétek a V.I.P jegyemet - vont vállat felvágva a barna hajú, majd beült az anyósülésre. 

  - Megyek gyalog - szólt Jungkook.

  - Már vártam, hogy a legsportosabb ember jelentkezzen - nevetett Jimin, majd bepattant Taehyung mögé.

  - Jó utat - veregette meg Hoseok Jungkook vállát, majd ő is beszállt az autóba.

Jómagam követtem a fiúkat, így a vezető ülés mögött foglaltam helyet.

  - Nálunk találkozunk - veregette meg Namjoon Jungkook vállát - A táskád add ide, elvisszük.

Jungkook odaadta az iskolatáskáját Namjoonnak, ő pedig betette a csomagtartóba. A fiatalabb ekkor elindult Namjoon házáék felé, a kocsitulajdonos pedig beült a vezetői ülésre.

  - Miből élünk, miből élünk - szólt maga elé Taehyung, majd elkezdett a rádió csatornái között kapcsolgatni.

  - Tedd a kettesre. Azon jó számok mennek - szóltam előre.

Bring me back to Life |Jimin Fanfiction - Befejezett|Donde viven las historias. Descúbrelo ahora