Bring me back to Life |Jimin Fanfiction - Befejezett|

10.

Miután Maxnek sikerült nagyjából elérnie hogy megnyugodjak, nem kérdezett. Nem állt neki faggatni, és nem akart mindenről tudni. Tudta jól, hogyha erőltetni és csak felhánytorgatja velem, rosszabb lesz, és nem leszek képes megnyugodni.
  Egy negyed óra múlva, bementünk a házba, és miután én elmentem fürdeni, Max-xel néztünk egy filmet a tévében. Éjfél után én viszont elmentem aludni fel, és amint az ágyba dőltem, el is aludtam.
A hétvégém hasonlóan telt, mint azt gondoltam. Jimin folyamatosan írt, és próbált hívogatni, ugyanis miután Tae elmondta a fiúnak józanon is, hogy mi történt, kiakadt. Nagyon. Egész hétvégén zaklatott, és nem hagyta abba az üzenet küldést. Egy idő után már meg se néztem, csak ott hagytam olvasatlanul, vagy learchiváltam. Lehet, hogy nem esett le neki, hogy én nem szeretnék már tőle semmit, és ezt a szemébe is megmondtam. Egyszerűen nem volt ahhoz kedvem, hogy beszéljek vele. Csak hagyni akartam, és elakartam felejteni ezt az egészet. 
Mindemellett tanultam is hétvégén, valamint Max-el kitakarítottuk a házat. A bátyám végre itthon volt, és nem is tervezett elmenni egy jódarabig. Apa nem reagálta le különösebben, hogy az egy szem fia itthon van, de erre inkább ne térjünk ki. Vele is hasonlóképpen viselkedett, szóval voltaképpen olyan volt, mintha Max-el ketten éltünk volna. Azzal a különbséggel, hogy volt egy apukánk, aki szintén velünk élt, azonban épphogy kommunikáltunk vele. Így olyan volt, mintha ott se lett volna. Egy ideig ez aggasztott, de már megtanultam ezzel együtt élni, így az életem része lett. Belenőttem, és hiába fáj, ezzel együtt kell élnem.

Tae tartotta bennem a lelket hétvégén. Beszélt velem, volt, hogy fel is hívott, nekem pedig egy rettentően jól esett. Éreztem, hogy nem álszentségből teszi ezt, és azért beszél velem, hogy segítsen. Valamint azt is sejtettem, hogy valószínűleg Jimin is tudott az állapotomról, mert a fiú elmondta neki. Ezt pedig nem szerettem volna, azonban nem hoztam szóba egyszersem.
  Hétfő reggel Max elvitt az iskolába, és a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra, és bármi van, szóljak neki, és jön. Megígértem neki, majd elköszöntem tőle, és az iskola bejárat felé igyekeztem. A szél csípte az arcomat ugyanis erősen fújt, és a hasamban egyfajta görcs volt, amiért ismét találkozok Jiminnel. És a legnagyobb balszerencsémre az a személy, akivel a legkevésbé se akartam beszélni, ott volt az ajtó előtt, és a tekintetével láthatóan keresett valakit. É én tudtam, hogy kit. Amint kiszúrt engem, megszorította a táskája pántját, melyet eddig fogott, és másik kezét kivette a zsebéből, majd elindult felém. Én ahogy voltam, kikerültem, ahogy közelebb ért hozzám, és a lépcsőn igyekeztem fel, hogy beléphessek az épületbe. Hallottam azonban, hogy utánam jön, és a folyosón sikeresen is az utamat állta. Beállt elém, majd lenézett rám, azonban én direkt oldalra néztem.

  - Szia - köszönt bátortalan hangon.

Jómagam csak csöndben álltam, majd egy laza mozdulattal kikerültem őt.

  - Szia Skylin - köszönt Jungkook, aki az osztályterme ajtófélfájának volt támaszkodva, miközben az ajtó nyitva volt.

  - Szia Jungkook - köszöntem neki, majd tovább mentem. 

Ismét lépéseket hallottam, és mielőtt a terembe léphette volna, a mögöttem álló fiú elkapta a kezemet, és megállított, valamint hátrébb vitt pár méterrel. Kicsit megtorpantam és aprót nyeltem, ahogy megéreztem az illatát.

  - Jó reggelt - köszönt halkan - Had beszéljek veled egy picit. Csak egy ici-picit - állt közelebb hozzám.

Csöndben álltam továbbra is, és a terem ajtaját bámultam, ahova sikertelenül nem tudtam bemenni. Miért nem hagy békén? Alig ismer, nem kéne értem küzdenie. Felejtsen el, így nekem is könnyebb lesz...

  - Eressze el - szólaltam meg.

  - Nem - szorított a kezemen, miközben elcsuklott a hangja.