Bring me back to Life |Jimin Fanfiction - Befejezett|

14.

Másnap reggel, amikor elindultam a suliba, akkor nagy meglepetésemre Namjoon állt a házunk előtt az autójával.

  - Jó reggelt - köszöntem neki, miközben összecipzároltam a kabátomat - Hát te?

  - Kicsit hamarabb indultam el a kelleténél, és gondoltam összeszedlek útközben - magyarázta mosolyogva.

  - De rendes vagy - néztem rá hálásan, majd megálltam előtte - Oh, és még valami - jutott eszébe - Tae és Kookie gyorskaját szeretnének, Jimi pedig mondta, hogy vegyek neked is valamit, fizeti ő. Szóval eljössz velem, és választasz valamit.

  - Biztos hamarabb indultál el? - néztem rá gyanakodva.

  - Persze. Hát hazudnék én? - nevette el magát - Na pattanj be, elugrunk a mekibe.

  - Istenem - ráztam meg a fejemet nevetve, majd beültem az anyósülésre.

A fiú sietett, majd megkerülve az autót, helyet foglalt a vezetőülésben

  - Mikor beszéltétek ezt meg? - néztem rá lopva.

  - Még este - indította be a kocsit, majd indexelt.

  - Rafkósak vagytok.

  - Én ugyan nem - mosolygott - Eszel egy jót reggel. Meg nem minden lány mondhatja el, hogy az egyik barátja autóval viszi a suliba, miközben bemennek a mekibe, nem? - nézett rám egy pillanatra, miközben egy mosolyt engedett az ajkára.

Barátok? Igen. Azt hiszem, nagy valószínűséggel szereztem barátokat. Olyan embereket, akik ugyanolyan sötét múlttal rendelkeznek, mint én. Csak én még ne tudtam az övükéről, ahogy ők sem az enyémről.

  - Köszönöm. Tényleg - néztem rá hálásan.

  - Mondtuk, hogy nem szabadulsz már ebből a társaságból - sóhajtott.

  - Ennek örülök. Nem is szeretnék - néztem kifelé az ablakon.

  - Mondd, kérdezhetek valamit? - szólt miközben bekanyarodott a főútra.

  - Persze, kérdezz csak.

  - Jiminnel mindent sikerült megbeszélni? Nem muszáj válaszolni, ha nem szeretnél.

  - Igazából nem beszéltük meg pontosan a dolgokat, de szerintem jobb így. Néha jobb simán csak tovább haladni, minthogy a múltat feszegetnénk.

  - Ez igaz. A lényeg akkor, hogy ismét jóban vagytok. És reméljük ez így is marad.

  - Én is szeretném ha így maradna - kezdtem el morzsolni az ujjaimat - Tudod...Már régóta nem éreztem ilyet.

  - Mármint?

  - Hogy valakinek fontos lennék - suttogta alig hallhatóan.

  - A szüleid? - kérdezte meg hirtelen, de láttam rajta, hogy csak kicsúszott a száján, és utána rájött, hogy lehet rosszat kérdezett.

  - Ugye anya nem itt él, és apával és a testvéremmel élek. A szüleim nem igen foglalkoznak velem, a bátyám pedig nem mindig van otthon, de otthon is van, nem tudok vele mindent megbeszélni. Mióta szakítottam a barátommal és elveszítettem az akkori legjobb bartoknak hitt embereket az életemből, nincs senkim. Azóta nem éreztem, hogy tartoznék valahova, vagy bárkinek is számítanék. Aztán a semmiből felbukkant Jimin, aki már az elejétől kezdve kedves volt velem. Én pedig próbáltam őt elmarni magam mellől, mert túlzottan is féltem, hogy megismétlődik a múlt. Azóta nehezen bízok meg az emberekben, azonban Jimin ennek ellenére is próbálkozott. És jól érzem magam vele. Biztonság érzetet és melegséget ad - suttogtam alig hallhatóan, miközben egy pici mosoly jelent meg az arcomon - Tudod...Az előző barátom is ilyen kedves volt, mint Jimin. csak aztán kiderült, hogy ez a kedvesség csak színjáték volt.