20.

285 17 0
                                    

10 rész van vissza a könyvből még. ):

_____



Egy negyed órát ültünk még a mosdóban, majd miután a takarító néni kitessékelt minket, elkellett hagynunk az iskolát.
  A portán összeszedtük a cuccunkat, és miközben Jimin kezét szorosan fogtam, elmentünk Namjoon autójához. Tae ült elől, mi ketten pedig hátul. Jimin a vállamra hajtotta a fejét, én közben írtam apának, hogy kicsit később érek haza, valamint könyvtárba se mentem. Lehet nem érdekli, de attól még az apukám, nála élek, és tudnia kell, hogy merre vagyok.
A kocsiutat csöndben tettük meg, és miután Namjoonhoz értünk, lepakoltuk a cuccainkat az előtérbe, majd Jiminnel elmentünk a garázsba, Namjoonék pedig a konyhába, ahol a fiú anyukája is volt.

Beérve felnyomtuk a villanyt. Teljesen mindegy, hogy hányadik alkalommal járok itt, a hely bája még mindig el tud varázsolni. Ennél nyugodtabb és békésebb légkört nem ismertem még, és kellemes illat is van mindig. A fiúk illata, hiszen mindig itt vannak. Arról nem is beszélve, hogy mennyire szépen be van rendezve az egész.
  A telefonomat a kanapé előtti asztalra tettem, Jimin pedig leült az egyik babzsákfotelbe. Jómagam követtem őt, és amikor a babzsákokhoz értem, a puha szőnyeg csiklandozta a talpamat.

  - Gyere ide - szólt ártatlanul Jimin, majd kitárta a karját.

  - Nem szeretnél inkább te az én ölembe ülni? - sétáltam elé.

  - Nehéz vagyok - motyogta halkan.

  - Minden vagy, csak az nem - cirógattam meg szürke tincseit - Na pattanj fel.

Jimin felállt, majd én ültem a helyére. Ezt követően a fiú keresztben beleült az ölembe, én pedig átvezettem a kezemet a hátánál, majd átkaroltam őt, és kézfejemmel az oldalát cirógattam.
  Jimin elhelyezkedett, majd kicsit lejjebb csúszott és arcát belefúrta a nyakamba.

  - Jó így? - kérdezte kedvesen.

  - Igen - motyogta halkan.

Jómagam másik kezemmel megkerestem az övét, majd cirógatni kezdtem.
  Éreztem a fiú minden egyes levegővételét, hiszen orra pont a nyakamnál volt. Éreztem még a szívverését is, mely egyenletes volt. Illatáról nem is beszélve, mely mennyei volt.

  - Annyira jó, hogy itt vagy - bújt hozzám jobban.

  - Mindig itt leszek - adtam puszit a homlokára.

  - Biztos? - kérdezte bátortalanul.

  - Én nem szeretnék elválni tőled - szóltam halkan.

  - Én sem tőled - suttogta - Holnap elmegyünk suli után valahova?

  - Igen, elmehetünk - cirógattam meg a kezét.

  - Randizni szeretnék veled - mondta ki hirtelen - Én randiként szeretnék elmenni holnap.

  - Nem csak te - nevettem el magam kedvesen.

  - Akkor jó - mosolygott halványan, majd adott egy apró puszit a bőrömre - Sky.

  - Igen, Jimin?

  - Én nagyon szeretek veled lenni. Ugye tudod?

  - Igen. Én is veled.

  - Nem tudom sokszor, hogy mit kéne tennem. N...Nekem nem volt még barátnőm - vallotta be zavartan.

  - Nincs ezzel baj, ugye tudod?

  - Neked volt már barátod, így több tapasztalatod van, és ez kissé kínos.

  - Nem az, hidd el - nyugtattam meg, ő pedig elhúzta a fejét, majd álmosan a szemembe nézett.

  - Nem?

  - Nem - mosolyogtam rá kedvesen.

Jimin ekkor elidőzött az arcomon, miközben én is arcát fürkésztem. Édes, helyes, és imádnivaló arcát.
  Másodpercek elteltével Jimin közelebb hajolt, majd megszorította a kezemet, és mielőtt bármit is tehetett volna, miniméterekre megállt az ajkaimtól. Mindössze pár miniméter választotta el ajkainkat, mégse lépett egyikünk se. Én automatikusan lehunytam a szememet, és vártam, hogy cselekedjen. Ő végül cselekedett.
Megszüntette az ajkaink közötti távolságot, majd adott egy hosszú puszit az ajkamra, melytől megremegett a testem. kellemes bizsergés járta át a testemet, miközben puha ajkait az enyémeken éreztem. Nem szerettem volna semmit se erőltetni, így hagytam, hogy ő cselekedjen, én nem tettem semmit. Jimin csak tovább hosszabbította a puszit, végül ajkait kicsit megmozdította, és kicsit, de megéreztem, hogy aprón szétnyitja a száját, de végül összezárta, és lassan elhúzódott. Pírral az arcán, nézett rám, és olyan volt, mint egy ártatlan kisbaba.

  - Én most... - szólt alig hallhatóan, és hirtelen zavartan elmosolyodott, majd a kezemet kezdte el piszkálni.

  - Igen? - mosolyogtam rá kedvesen.

  - Ez jól esett - szólt zavartan, miközben a mosoly még mindig ott volt az arcán.

  - Nekem is - vallottam be zavartan.

  - Ha...Ha majd a barátnőm leszel, akkor többször lesz ilyen.

  - Mi? - szóltam ledermedve, és a szívem hevesen kezdett el kalapálni.

Jimin nem válaszolt, csak visszadőlt rám mosolyogva, majd szorosan magához ölelt, és elfordult velem a babzsákon, melynek az lett a következménye, hogy a puha szőnyegre gurultunk. Jimin hátulról ölelt magához szorosan, és adott a hajamba egy puszit.
  A szívem ezerrel vert, a melegség szétáramlott a testemben, és egyszerűen borzalmasan boldog voltam. Boldog, mert vele lehettem, és boldog, mert rájöttem, hogy szeretem őt. Hogy szerelmes vagyok Jiminbe.

Bring me back to Life |Jimin Fanfiction - Befejezett|Donde viven las historias. Descúbrelo ahora