Hagyj békén, naplót írok!

3

Augusztus 12. (szerda)

  Ma is túl korán keltem. Fél hat körül. A fürdőszobában megcsináltam ugyanazt, mint tegnap. Zuhany, fogmosás, öltözködés, stb. Olyan 6-ra kész is lettem. A telefonomat vettem kézbe megint. Némán sunnyogtam ki a folyosóra, majd nindzsákat megszégyenítően halkan sétáltam azon végig. A recepciós nő se vett észre, nagyon belemerült az újságába. Egy pillanatra megálltam, megnézni mit olvasott. De pont akkor lapozott, és féltem, hogy észrevesz, ezért kisiettem.
  Az udvarra kilépve már megnyugodva szívtam be a friss levegőt. Egy kis hajnali szellő is volt még, kellemesen hűvös. Felültem az egyik padra, és elővettem zsebemből telefonomat. Eszembe jutott, hogy elfelejtettem tegnap felhívni Anyut. Azonnal a hívásra nyomtam. Egyből felvette, és köszönés nélkül szólt bele.
  - Mi történt? - kérdezte izgatottan.
  - Neked is szia.
  - Nem hívtál az este. Nagyon remélem, hogy azért mert valami szabályt szegtél meg. Fent maradtál takarodó után? Zenét hallgattatok hangosan, késő este? Kilógtál az éjszaka közepén?
  - Elaludtam, mielőtt feltudtalak volna hívni - válaszoltam furán.
  Halk kuncogást hallottam mögülem. Hátrafordultam. Ádám és Dávid állt ott, kihallgatva Anyuval folytatott beszélgetésemet. Intettem nekik egyet, és visszafordultam.
  - Jézusom....unalmas vagy - sóhajtott.
  - Te meg fura. Melyik anya akarná, hogy a lánya szabályt szegjen az első gimis táborán?
  - A normális - felelte könnyedén.
  - Megnyugtatom a lelked. Szegtem egy icike-picike szabályt.
  - Tényleg? - vált boldoggá a hangja hirtelen.
  - Igen. Tegnap reggel kimentem a boltba, engedély nélkül.
  - Érdekes.....ne ez legyen az utolsó! Na, mennem kell dolgozni. Szeretlek, te kis szabályszegő! - köszönt el, és szinte éreztem a hangjában, hogy mennyire boldog lett.
  - Jesszusom - szántam ezt elköszönésnek.
  Amint letettem, egy Ádám termett mellettem. Dávid kicsit hátrébb állt meg.
  - Kölcsönkérhetem anyudat? - nézett rám vigyorogva.
  - Nem. Fura, de az enyém - vontam vállat mosolyogva.
  - Gondolom, ő nem küldene téged el ebbe a táborba, ha kiderül, hogy színleled a betegséget - sóhajtotta Dávid.
  Mindenki olyan anyukát akar, mint az enyém. De jó! :)
  - Nem kéne színlelnem, mert amint megmondanám, hogy nem akarok menni, ő találna ki valamit, hogy ne kelljen mennem. Még egy durva kórházba kerülős sztorit is kitalálna. Kicsit nagy a fantáziája.
  - Nem tudom eldönteni, hogy irtózatosan jó fej anyád van, vagy eszméletlenül....fura - mondta Ádám.
  - Nyugi, én se.
  - Akkor jó. Nesze - dobott nekem egy kólát.
  Természetesen elkaptam, bár váratlanul ért. Ráadásul jobb kézzel kaptam el, ami nem is a domináns kezem. Oké, most magamnak menőzök a naplómban. Mi ez, ha nem szánalom? :)
  - Ah. Imádlak - nyitottam fel "szerelmemet", a kólát.
  - Ezt most nekem, vagy a kólának? - nézett rám Ádám felvont szemöldökkel.
  - Szerinted? - kérdeztem mosolyogva, majd beleittam a dobozba.
  - A kólának. Természetesen.
  - Gumicukor adag a hűtőben, az az aranyos nő megint berakta nekünk. De ma inkább reggelizzünk normálisan - mondta Ádám.
  - Melyik IQ nindzsa ötlete volt, hogy ne egészségtelen nasikat együnk reggel, amit ki kell fizetni, hanem rendes kaját, ami már ki van fizetve? - néztem rájuk felváltva.
  - Én voltam - mosolygott Dávid.
  - Nem vagyok meglepve - biccentettem, és ismét ittam egy kicsit.
  - Mondja ezt az, aki a gumicukrot hűtőbe rakja! - gúnyolódott.
  - Ember! Az finom! - kiáltottam fel.
  A gumimacimat sértegették, na.
  - Na, persze. Attól még, hogy hidegebb lesz, nem változik az íze - forgatta a szemét.
  - Ez hülyeség. Igenis finomabb!
  - Wow - pislogott Ádám ránk.
  - Mi az?
  - Semmi, csak itt veszekedtek....a gumicukron....
  - Te is kóstoltad! Te se hittél nekem! És..-
  A beszédemet a telefonom csörgése állította meg. Ránéztem a hívásra. Máté. Gondolkozás nélkül vettem fel.
  - Mit akarsz? - szóltam bele, köszönés nélkül.
  - Te lány, így köszönsz nekem? Az életed értelmének? A fénynek a sötétségedben? A....-
  - A nyugalmamban az idegesítőségnek - szakítottam félbe.
  - Van ilyen szó? Idegesítőségnek? - kuncogott.
  - Nincs. Na mondjad - ugrottam le a padról, és elsétáltam a két fiútól.
  - Unom az életem nélküled.
  - Reggel 6 van, aludjál.
  - Kidobott az ágy. Meddig leszel még el?
  - Vasárnap megyek haza. Este.
  - Akkor vasárnap délután átmegyek hozzád.
  - Csak este érek haza, most mondtam - értetlenkedtem.
  - Tudom, de addig kibeszéllek anyuddal - hallottam hangján, hogy vigyorog.
  - De kedves....mondjuk, nem is vártam más tőled.
  - Nem tudom eldönteni, hogy ez bók vagy sértés. Sértésnek hangzik, de amit mondasz, az számomra ból.
  - Sértésnek szántam, vegyed bóknak.
  - Ahogy gondolod. Na, nyugalmadban az idegesítőség most megpróbál visszaaludni. Byebye.
  Nevetve letettem. Hirtelen kaptam egy értesítést. Majd mégegyet. Felvont szemöldökkel néztem újból a telefonomra. Az a hülye beállította minden alkalmazásban a becenevét erre. "Nyugalmadban az idegesítőség". Mosolyogva raktam zsebre a telefont, tudván, hogy Máté egy idióta.
  - Ki volt az? - kérdezte Ádám, mikor visszasétáltam.
  - Haverom.
  - És mi van vele? Insomnia-s?
  - Mi se vagyunk azok.
  - Oké, de mi egy táborban vagyunk most. Ő meg csak úgy felkel 6-kor? - rázta a fejét értetlenül Dávid.
  - Oké, fura a gyerek, elismerem. De védelmére legyen, hogy visszament aludni - mondtam, kissé elmosolyodva. - Ja, és a hideg gumicukor még mindig jobb.
  Dávid már szolt volna, de Ádám megállította.
  - Hagyjad. Makacs a lány.
  Vigyorogva ittam bele a kólámba, tudva, hogy nyertem. Dávid csak szemét forgatva sóhajtott fel.
  - Csak egy kicsit vagytok hangosak - hallottunk meg egy új hangot.
  A fáradt Dóra és a fáradt Zsófi állt mellettünk. Zsófi úgy nézett ránk, mint aki megtudna minket ölni, és tekintve, hogy simán kinézem belőle, hátrébb húzódtam.
  - Bocsi. De ha ez megnyugtat titeket, hamarosan amúgy is felkelett volna kelnetek - próbáltam vigasztalni őket.
  Zsófi rám pillantott, mire inkább bekussoltam. Hogy is mondják? Kicsi a bors, de erős?
  - Ja, de még aludtunk volna egy 10 percet - mondta Dóra, ő viszont kedvesen.
  A többiek is elkezdtek felébredezni, és jöttek is ki az udvarra. Az ofő jött utánuk.
  Elindultunk reggelizni. Én a lányokkal ültem le egy asztalhoz. Őszintén szólva, mikor megláttam a reggelit (amivel egyébként nem volt különösebb baj), szemmel kerestem a két fiút. Megtaláltam őket, és Ádám is pont felém nézett. Undorodva biccentettem a kaja felé, mire ő bólogatva értett egyet. Aztán rámutatott a mellette lévő Dávidra, ezzel jelezve, hogy csak is a fiú tehet az egészséges étkezésünkről. Dávid, aki észrevette, hogy a mellette ülő nagyban mutogat, ő is felém nézett. Neki is megmutattam, mennyire egészséges az étel, mire az kinevetett, és visszafordult a kajájához. Hitetlenül fordultam ismét Ádám felé, aki csak szomorúan megrázta a fejét.
  - Mi a baj? - kérdezte Dóra, mikor észrevette, hogy nem eszek.
  - Egészséges a reggeli - fintorogtam.
  - Egészséges? Zsömle, vaj, mindenféle hús, sajt, lekvár, cukros tea...ez nem igazán a legegészségesebb.
  - Nekem igen - sóhajtottam.
  - Tegnap mit reggeliztél?
  - Gumicukrot, chips-et, csokit - soroltam.
  - Ez nem reggeli, ez nasizás.
  - Finomabb volt.
  - Te mindig ilyen egészségtelenül étkezel? - kérdezte Zsófi.
  - Hát, igen.
  - És jársz valami sportra?
  - Hát, úgy, hogy rendesen, hetente többszörös edzés, azt nem. De néha szoktam korcsolyázni menni.
  - Jégkorcsolya vagy görkorcsolya?
  - Mindkettő. Nyáron inkább görkorcsolya, de jégkorcsolyázni is szoktam menni.
  - Nyáron nincsen jég - gondolkodott Zsófi.
  - De vannak termek, amiket annyira lehűtenek, hogy megmarad a jég. Ilyen helyekre szoktam ilyenkor menni.
  - Milyen szar lehet pólóban érkezni, és aztán kabátba öltözni - húzta el a száját Dóra.
  - Én csak egy pulóvert szoktam vinni. Nem is a legvastagabbat - magyaráztam.
  - Mindegy, szóval rendszeresen annyira nem sportolsz. És egészségtelen kajákat eszel - kezdett bele Zsófi újra.
  - Igen - bólintottam, nem értve, mire akar kilyukadni.
  - És vékony vagy.
  Ezen kicsit fel kellett nevetnem. Ezt valamiért mindig megkapom, még Mátétól is. Pedig amúgy nem vagyok olyan bot vékony, és néha eljárok sportolni, és ebédre nem eszek gumicukrot (csak néha), és mégis. Mindig megkapom. Csak megráztam a fejem, jelezvén, ejtsük a témát, és reggeliztünk tovább. Már amennyit. Én nem igazán reggeliztem.