Hagyj békén, naplót írok!

2

Augusztus 11. (kedd)

A lányok előtt keltem fel. Gyorsan befoglaltam a zuhanyzót, remélve, hogy így nyugodtan eltudok készülni, mert még egy ideig nem kelnek fel. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, kifésültem a hajam, amit megpróbáltam összefogni, de megint rájöttem, hogy túl rövid a hajam ahhoz, hogy jól nézzen ki ez így, szóval hagytam. Felöltöztem. A tegnapi fekete farmer, egy bő fekete póló Coca Cola-s logóval (kedvencem), fekete tornacipő, a szokásos ékszerek (rózsa medálos nyaklánc, pár karkötő, óra)....ezt választottam. Amikor kiléptem a fürdőszobából a lányok még mindig aludtak. Lecsekkoltam az órám. 6 múlt pár perccel. Tekintve, hogy fél nyolckor volt a reggeli, vállat vontam, és jobb dolgom nem lévén a telefomat és egy füllhallgatómat kezembe véve vonultam ki az udvarra.
Halk léptekkel sétáltam a folyosón, nehogy felébresszek valakit. Amikor elsétáltam a recepció előtt, a megszokott nő unottan nézett rám.
- Az imént ment ki egy osztálytársa...találkozót szerveztek?
- Nem...
Meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy más fel kel ilyen korai órákban.
- Akkor hogyhogy ön is kifelé tart?
- Nem tudtam visszaaludni, a szobában meg nem akartam bent maradni. Felébreszteni a többieket, vagy ilyesmi.
A nő látszólag nem hitt nekem, de nem érdekelt. Valamit motyogott is, mintha a "randevú" szót hallottam volna. Nem normális egy nő, az biztos. De én akkor csak azon törtem a fejem, ki lehet kint. Imádkoztam azért, hogy ne Olivér legyen, mert akkor tuti visszafordultam volna. De szerencsém volt.
- Hát te? - sétáltam oda a padon ülő és telefonozó Ádámhoz.
Ő először nem fogta fel, mi van, amikor viszont rámnézett, elmosolyodott.
- Te se tudtál már visszaaludni, mi? - eltette a telefonját.
- Nem igazán.
- Téged is megállított az az imádnivaló recepciós? - kérdezte, miközben felültem mellé a padra.
- Igen. Azt kérdezte, találkozót szerveztünk-e, ilyen korán? Megmondtam neki, hogy nem. Nem hitt nekem, szerintem.
- Tőlem csak azt kérdezte, miért megyek ki. Mondtam, friss levegőre van szükségem. Erre azt hitte, hogy cigizni megyek vagy valami - forgatta a szemét.
- Jesszusom - nevettem fel.
- Nem normális, én mondom. Amúgy, jó a pólód.
- Kösz. Mondjuk elég szar érzés, hogy ezt vettem fel, tekintve, hogy nem tudok kólát inni. Márpedig, nekem minden reggel kell egy doboz kóla. Különben annyi a napomnak.
- Van itt egy bolt, valahol. Akkor láttam, mikor jöttünk.
- Az jó. Majd megkérdezem az ofőtől, hogy kimehetek vásárolni.
- Ne izélj már. Menjünk most - állt fel.
- De...nem szabadna.
- Számít az? Amúgy is, csak pár métert megyünk. És a tanár alszik. Nem is tudja majd meg.
Anyu gondolom nem erre gondolt, mikor azt mondta, hogy csináljam azt, amit a többiek is, ne a szabályok miatt maradjak ki a jóból. De lehet....felsóhajtottam.
- Menjünk.
Ádám mosolyogva bólintott, jelezvén: jól döntöttem. Gyorsan lecsekkoltam, hogy van-e nálam pénz (mindig tartok a telefonom tokjában valamennyit), és elindultunk. Tényleg csak pár méterre volt, és már nem is féltem, hogy a tanárnő megtudja-e. Nem érdekelt.
Beléptünk a boltba. A pénztáros érdeklődve nézett minket. Engem egy kicsit zavart, de Ádámot a legkevésbé sem. Szerencsére gyorsan végeztünk (vettünk 1-1 kólát, és néhány nasit, egészséges reggeli gyanánt), és pár perc múlva vissza is értünk. Ugyanahhoz a padhoz mentünk, ahonnan elindultunk, és ráborítottuk a cuccokat. Elfoglaltuk helyünket a padon. Boldogan nyitottam fel a kólámat. Ez a legszebb része a reggeleimnek.
- Oké. Biztosan állíthatom, hogy te vagy az egyetlen, aki ennyire imádja a kólát - nevetett ki Ádám.
- Ne nevess! És együnk.
Persze, mindketten tudtuk, hogy nem olyan kis időn belül normális kaját kaptunk volna, és nem kellett volna egészségtelen dolgokra költeni, de ez nem zavart minket. Először egy gumimaci csomagot bontottunk fel. Színek szerint kezdtük el osztani.
- Oké. 5 szín van - raktam külön kupacokba a színeket. - Piros, narancs, sárga, zöld, fehér. Én ellopom a pirosokat és a fehéreket - húztam a két kupacot magamhoz.
- Nekem a zöld és a narancs kell - vette őket magához.
- Maradt a sárga - sóhajtottam.
- Maradt a sárga - nézett a gumimaci kupacra gondterhelten.
- Mi legyen a sorsuk? - húztam el a számat.
- Nem szeretem a sárgákat.
- Én sem.
- Elrakjuk későbbre. Hátha valaki szereti őket - visszarakta a zacskóba a gumimacikat.
- Lehet furán fog hangzani, de... - kezdtem bele, miközben egy piros gumimacit fogyasztottam el apránként. - Szerintem sokkal finomabb a gumicukor hidegen.
- Mármint....te berakod a gumicukrot a hűtőbe? - kérdezte furán.
- Igen - bólintottam, majd egy fehér kis macit rágtam el.
- Érdekes. Kipróbálom majd.
- Most is megtehetnénk. Van még egy csomag gumicukrunk. Beadjuk a konyhára, hogy rakják be a hűtőbe.
- Hülyéknek fognak minket nézni.
- Kit érdekel? - vontam vállat.
- Igaz. Akkor majd beadjuk a konyhára.
Ekkor hirtelen megcsörrent Ádám telefonja. Megijedtem a hirtelen hangtól, és félrenyeltem egy piros gumimacit. Ádám közbe felvette.
- Cső. Aham, igen. Ja - felém nyújtotta a kólám, mivel még mindig megakartam fulladni.
Amikor alábbhagyott a köhögésem, akarva-akaratlanul is meghallottam a fiú hangját, akivel Ádám beszélt.
- Biztos vagyok benne, hogy rájött - mondta idegesen a fiú.
- A hülye is rájött volna arra, hogy színlelsz, te nyomorék.
- Lehet. Viszont, ha tényleg rájött, akkor mennem kell a táborba. Azonnal odavisz.
- Nem izélj már. Nem is olyan rossz.
- Aha. Persze. Biztos unalmas. Pl. mi érdekeset csinálsz most? - kérdezte még mindig elég idegesen a fiú.
- Kajálunk - válaszolt Ádám.
Épp egy sárga gumimacival szemeztem.
- Szegény. Senkinek nem kellesz - forgattam szomorúan a kezemben.
Ádám csak pislogott.
- Te most komolyan megsajnáltál egy gumicukrot? - vonta fel szemöldökét.
- De hát nem kell senkinek. Nekem se, neked se. Nézd, milyen szomorú! - adtam oda neki.
Furán méregette, majd visszaadta.
- Szerintem boldog, hogy nem eszik meg, mint a társait.
- Az is lehet. Nehéz egy gumimaci arcáról olvasni - tanulmányoztam tovább szegény kis sárgát.
- Ki ez a nem normális? - hallom meg újra a fiú hangját.
- Hé - akadtam ki, kicsit hirtelen.
Ádám "kedvesen" kinevetett.
- Most abbahagyod vagy elveszem a zöldjeidet, és csak sárgákat kapsz cserébe - fenyegettem meg.
Ő csak a szemét forgatva válaszolt a fiúnak.
- Anya jön vissza. Majd hívlak, mi az ítélet.
Letették. Én pont befejeztem a gumimacik elfogyasztását, és egy chips-et nyitottam meg. Ádám már vett volna belőle, de elhúztam tőle.
- Először a gumimacik, utána ehetsz chips-et.
Jó hangulatban elfogyasztottuk a kajákat. Kidobtuk a szemetet, majd megindultunk a konyhára. Persze, először hülyének néztek minket, de az egyik nőnek volt humora, és berakta nekünk a hűtőbe a gumimacikat. Ezután visszamentünk az udvarra. Ekkor már olyan 7 óra körül volt. Éppen beszélgettünk, amikor az ofő sétált ki az épületből. Először elsétált mellettünk, de aztán észrevett minket. Meglepődve sétált hozzánk.
- Jó reggelt! - köszöntöttük.
- Jó reggelt! Mióta vagytok ébren?
- Úgy egy órája - válaszoltam.
- Mit csináltatok?
- Csak ültünk és beszélgettünk. Idekint - mondta Ádám.
- Értem. Honnan van kólátok? - akadt meg a szeme a kezünkben lévő üdítőkön.
- Magammal hoztam tegnap. Nem igazán tudok enélkül élni - hazudtam. Vagyis, csak félig. Tényleg nem tudok anélkül élni.
- Értem. Alexa, megkérhetnélek, hogy ébreszd a lányokat, te Ádám meg a fiúkat? Lassan reggeli lesz.
Szóval, elindultunk ébreszteni. Én úgy döntöttem, hogy szépen, kedvesen, halkan keltegetem őket. Én így terveztem, és sikerült is a lányok nyugodtan ébredtek. De hallottam, hogy a szemközti szobában Ádám kicsit más módszerrel próbálkozik. Irtózatosan hangos zene, teljesen váratlanul. Ez a lányok nyugodt ébredését is elrontotta, én is megijedtem, a fiúk is tuti ki akarták nyírni Ádámot. Hallottuk, ahogy kiabálnak neki, hogy kapcsolja ki, de egyre hangosabbra állította. Végül az osztályfőnök kapcsoltatta ki vele. A fiúk kiküldték őt a szobájukból, hogy rontsa máshol a levegőt. Én a szoba előtt állva vártam a lányokra, így láttam, ahogy konkrétan kilökték az ajtón.
- Nem vagy normális - néztem rá fejemet rázva.
- Lehet. De rohadt vicces volt - vigyorgott.
- Ezt elhiszem - bólintottam.
A két hulla is (Dóra és Zsófi) ekkor jött ki az ajtón. A hulla megnevezés nem túlzás, járni alig tudtak, annyira fáradtak voltak (hogy mitől, azt nem tudom, előbb feküdtek, és később keltek, mint én), és elég szarul néztek ki.
- Te nem vagy fáradt - szólt nekem Zsófi furán.
- Nem.
- És nem is nézel ki bénán. Mint aki most kelt.
- Mert nem most keltem. Már vagy egy órája fent vagyok - magyaráztam, miközben elindultunk az étkezőbe.
- És nem vagy fáradt - értetlenkedett már Dóra is.
- Nem.
- Nem vagy normális.
A reggeli nem tudom mi volt, tekintve, hogy nem ettem belőle. Ahogy Ádám se. Mi már ettünk. :)
A tanárnő ismertette velünk a mai nap terveit. Nem sok. Igazából, szabadfoglalkozás és pár játék. Senkinek nem volt ezzel különösebb baja, de az ofő biztosított minket arról, hogy a holnap érdekesebb lesz. Erre már senki nem figyelt, mindenki ment valahova. Én a fiúkkal mentem az udvarra. Semmi fontosról nem beszélgettünk, nem is emlékszem rá nagyon. Azt tudom, hogy egészen jól szórakoztam, hisz mint említettem, ezek nem normálisak, és sokat röhögtem rajtuk. Aztán jött valami, amire sajnos emlékszem. Olivér odasétált hozzánk. Kornél éppen egy sztorit mesélt, és mikor meglátta a fiút közeledni, benne akadt a szó. Mindenki arra nézett, amerre ő.
- Mit akarhat? - kérdezte Robi értetlen tekintettel.
- Tőlünk? Szerintem semmit. Idiótáknak tart minket, akikre nem érdemes időt pazarolni - mosolygott Ádám (ez is azt jelezte, mennyire nevetségesnek tarta Olivért). Aztán rámnézett.- De tőle? Egy hosszú, kínzó beszélgetést, amibe szegény bele fog halni.
- Ne - rémültem meg.
És ekkor ért oda Olivér. És tényleg hozzám fordult.
- Beszélhetnénk?
Sóhajtva bólintottam. Ő elindult az udvar egyik sarkába. Én is mentem volna utána, csak valaki visszahúzott.
- Ha nagy a baj, nézz rám, és pislogj hármat egymás után. Majd kimentelek - suttogta nekem Ádám.
Megköszöntem, majd Olivér után siettem. Nem túl boldogan.
- Miről szeretnél beszélni? - próbáltam kedvesen mosolyogni.
És ekkor egy irtózatosan hosszú beszéd következett. Nem is emlékszem minden szavára, és nem is akarom leírni, mert nagyon sokáig tartott. Egyszer hátra is pillantottam, hogy Ádám figyel-e, hogyha jelezni akarom a bajt. Végig minket nézett, szóval ez legalább megnyugtatott. A beszéd lényege: ha tényleg olyan okos vagyok, mint amilyennek látszom, akkor nem kéne a fiúkkal lógnom. Miután befejezte, egy ideig nem tudtam megszólalni. De aztán sikerült.
- Szóval azt mondod, hogy ne beszélgessek az osztálytáraimmal - próbáltam értelmezni.
- Nem ezt mondtam, de igazság szerint...igen.
- Nem értem, miért baj, hogyha beszélgetek velük.
Ekkor Olivér újabb beszédbe kezdett. Ekkor már nem bírtam. Kicsit hátrafordultam, és egyenesen Ádámra néztem. Szerencsére még mindig minket figyelt, a jelre várva. Nem kellett tovább várnia. Pontosan hármat pislogtam. Két pillanat múlva Ádám már mellettünk állt.
- Miről beszélgettek? - vigyorgott.
- Semmi közöd hozzá - mondta Olivér.
- Akkor nem fontos. Ami azt jelenti, hogy....szia.
És visszasétáltunk a fiúkhoz.
- El nem tudom mondani, mennyire köszönöm - sóhajtottam.
- Mit akart? - kérdezte Robi.
- Valami olyasmit mondott, hogy egy olyan eszes lánynak, mint nekem, nem kéne olyan idiótákkal beszélgetnem, mint ti - húztam el a számat.
- Akkor jól gondoltam, hogy nem fontos - mosolygott rám Ádám.
- Nagyon jól - bólogattam.
Kornél folytatta a sztori.
- Szóval, megijedtek, de kurvára...
- Khm - köhintett valaki mellettünk.
Meglepődve fordultunk az ofő felé. Egészen odáig teljes csendben állt mellettünk, így nem vettük észre, hogy ott van. Kornél úgy döntött, inkább kerüli a szemkontaktust a tanárral.
- Történt valami? - szólaltam meg elsőként .
- Dávid édesanyja hívott. Azt mondta, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy Dávid csak színlelte a betegséget. Most elviszi orvoshoz, és ha jól van, késő délután fele itt lesz.
- Szóval még se leszünk mínuszban - mondtam.
- Lehet nem színlelt - vont vállat Robi.
- Ezt te se gondolod komolyan - nevetett fel Ádám.
- Csak tájékoztattalak titeket. További jó beszélgetést. És Kornél...ha lehet, mellőzzünk bizonyos szavakat.
Kornél jó fiú módra bólogatott, majd mikor a tanárnő elment, izgatottan folytatta a beszédet.