My Panic room |K.T.H.|

8. - "Mi van ha, mégis...?"

Taehyung:

Szörnyen éreztem magam. Minden kicsúszott a kezemből, elvesztettem az irányítást. Ám ami a legjobban elkeserített, Iseul reakciója. Nem is emlékeztem már arra, milyen egy pánikroham. Az az elviselhetetlen szenvedés azonban felidézte. Menekülni akartam, és hiába kapdostam az oxigént, úgy éreztem, megfulladok.
Szét estem, mint a kurva Isten és mindez, Izzy visszautasítása miatt. Akárhányszor újra gondoltam nekem címzett szavait, halálvágyam lett. Nem hittem volna, hogy létezik ekkora mértékű, kínzó lelki fájdalom. A belém szedált nyugtatóknak dolgozniuk kellett volna, mégsem kaptam a hőn áhított megnyugvást. Szüntelenül zokogtam, anya aggódó pillantása alatt, míg ő az ágyamon ülve őrködött felettem.
- Tae mi a baj? – faggatózott.
- Meg akarok halni – feleltem egyszerűen.
- Ne mond ezt! – kérte sírós hangon – Beszéljük meg. Akármi is a baj, segítek.
- Nem akar engem – vallottam be.
- Kicsoda? – kérdezte.
- Izzy. Nem akar engem. Szeretem őt és ez megőrjít anya. Nem akarok nélküle élni – ziháltam a feltételezésre.
Anyu szemeiben felismerés csillant. Arra számítottam, dühös lesz, mégsem így történt. Előrébb hajolt, majd bizalmasan suttogni kezdett.
- Ez a gond kisfiam? Szerelmes vagy Iseulba? 
- Hmmm... – bólintottam letörölve sós cseppjeimet arcomról, hiába. Folyamatosan bőgtem – El... elmondtam neki hogyan érzek, de betegnek nevezett és arra kért, felejtsem el. Tegyünk úgy, mintha nem lenne. Anya én nem tudok... képtelen vagyok úgy csinálni. Kurvára fáj, érted? Bármit megtennék Izzyért. Nem érdekel, ha kitagadsz, mérges vagy most rám, mert még az sem számít, ha ő nem akar engem – zokogtam a végét.
- Ne, ne, ne! Kincsem ezt hagyd abba. Megszakad a szívem, hogy ilyen állapotban kell látnom téged – ölelt magához – Segítek, rendben? Megoldjuk, csak ne tedd tönkre magad.
Elhúzódtam, totális döbbenettel pislogva anyára. Szemernyi ítélkezést nem láttam rajta, csupán aggodalmat és azt a mérhetetlen szeretetet, mely jellemezte.
- Ismered Iseult, talán jobban is, mint bárki más. Tudod mit szeret és mit nem, mi kelti fel az érdeklődését, mi az ami hidegen hagyja és főleg azt mi idegesíti a legjobban...
- Főleg én.
- Nem Kicsim, az ahogyan élsz. Ahogy viselkedsz. Izzy egy vissza fogott lány, nem szereti a feltűnést. Mégis vissza ment hozzád, mikor rohamot kaptál, ott maradt veled és vigyázott rád. Fontos vagy neki, mégha ezt nem is ismeri be. - erre felkaptam a fejem. - Izzy nem mindig mutatja ki az érzéseit, de láttam a folyosón és rettenetesen aggódott. Érted.
- Szóval szerinted...?
- Édesem. Én teljes mértékben támogatni foglak, ahogy Apád is. De ha te Iseul kegyeit szeretnéd, akkor meg kell változnod. Be kell bizonyítanod neki, hogy tényleg szereted és ő a legfontosabb számodra. Éreztetned kell vele mennyire akarod őt és hidd el nekem gyorsan beléd habarodik. - mosolygott.
Észre sem vettem, de a zihálásom alább hagyott, már kaptam levegőt és a könnyeim is elapadtak.
- Meg tudok változni - töröltem le a könnyeimet. - Érte bármit!
- Ez a beszéd Drágám – mosolyodott el – Jobban érzed magad?
- Valamivel igen. Anya... köszönöm – öleltem meg szorosan, ezzel is kinyilvánítva hálámat – Te vagy a legjobb.
- Bármit megtennék azért, hogy boldog legyél Kincsem – simogatta meg arcomat – De ez éppen az a pontja az életednek, amikor bizonyos áldozatokat kell hoznod azért cserébe, hogy megkapd, amire vágysz.
- Igazad van. Izzy többször is említette, mennyire fosnak tartja amit más lányokkal művelek – fintorodtam el.
- Pontosan ezért, legyél szépen jó fiú – kócolta össze hajamat ujjaival – Elviszed a bálba, elbűvölőd a sármoddal...
- Honnan tudsz a bálról? – hökkentem meg.
- Jimin barátod rosszabb, mint egy pletykás vénasszony – morogta anya.
Felnevettem, fejemet csóválva. Jimin valóban egy srác bőrébe bújt nyanya volt néha. Ha a suliban balhé volt, első sorból nézte, közben a pofáját tömve. Bélpoklos vén tróger.

                         *&*&*&*

Anya javaslatára kihagytam a sulit. Na, nem mintha nyomorba döntött volna eme tényező. Ennek ellenére délután kocsiba ültem és az iskolához mentem. Szerettem volna látni Iseult, valamint a megszokott módon hazafuvarozni. Gyomorgörccsel toporogtam a parkolóban. Izgultam, mint valami első randis buzi tinigyerek és ezen nem segített az engem látványosan megbámuló lányok kacér mosolygása sem. Ám kivételesen nem foglalkoztam velük. Nem reagáltam, helyette a pár fokos lépcsősort szuggeráltam, abban bízva, Izzy hamarosan felbukkan. Fohászom meghallgatásra talált. Unokatesóm görnyedt testtartással, látványos letargiával hagyta el a robosztus épületet. Rossz kedvűnek tűnt, ami aggodalommal töltött el. Váratlanul a semmiből az egyik pompom lány csapódott mellém, rögtön belekezdve a csábító hadműveletébe.
- Szia Taehyungie. Ma nem voltál suliban, pedig meg akartam kérdezni, hogy...
- Nem – vágtam rá, meg sem várva, befejezze a mondatát.
Tudtam, hogy a bálra szándékozna elhívni. Egyrészt, nekem ugye már volt párom. Másrészt, meg akartam fogadni anya tanácsát. Ha az utolsó pillanatban ráznám le Izzyt emiatt a bige miatt, az szemétség lenne és csupán magam alatt vágnám a fát. Akartam Iseult. Elkeseredett és őrült módon. Unokahúgom időközben kiszúrt minket, majd dühös tekintettel kezdett loholni felénk. Izzy nem sokszor volt bunkó másokkal, ha mégis, az bizony felért egy természeti csapással.
- Azt sem tudod, mit akarok – duzzogott, azt hiszem, Cassie. 
- Elhívni a bálra – vontam vállat.
- Igen. Szóval, eljössz velem? – rebegtette pilláit reménykedve.
- Nem megy veled sehová! – ért célba Iseul – Húzz innen a picsába és fárassz mást a rohadt párzási rítusoddal.
- De nagy a pofád – fintorgott Cassie.
- Na állítsd le magad! Ne beszélj így vele! – léptem Izzy elé, fenyegetően magasodva a másik lány fölé.
Senki sem viselkedhet ilyen ordenáré stílusban Iseullal. A legtöbben tisztában voltak azzal, ha szemétkednek vele, utána ingyenes fogászati kezelést nyernek a jóvoltamból, de azt hiszem, Cassie elsiklott efelett.
- Ne hari Tae, de nem...
- Leszarom. Van párom a bálra. Izzyvel megyek – világosítottam fel.
- Az unokatesóddal mész? Ez nagyon gáz. Pláne tőled Tae. Velem sokkal jobban szórakoznál.
Rendben, volt abban ráció, amit a csaj mondott. Vele nyilván már a tornateremig sem jutottam volna el, mert a hátsóülésen kötünk ki indulás után kábé öt perccel. Oké, Cassievel is akrobatikáztunk párszor és egész jól művelte a dolgát. Egyetlen másodperce a farkam vette át az agyam helyét. Eltöprengtem azon, talán mégis ezt az opciót kéne választanom. A szex megnyugtat. Nagyon is. Márpedig Izzyvel ilyesmi szóba sem jöhet.
- Menj vele – törte meg gondolkodásom rokonom.
- Dehogyis. Veled megyek. Megbeszéltük, nem? – ráncoltam homlokomat.
- Igaza van. Gyere velem. Iseul csak az unokatesód. Nem tehetsz meg bizonyos dolgokat vele.
- Tudod mit Cass? Már csak azért is velem fog menni arra a szaros bálra és hogy ne aggódj a lelkivilágáért, majd kiverem neki hazafelé menet – csapta össze tenyereit a lány, aztán félre lökve a másikat, beült a kocsiba.
Cassie totális döbbenettel pislákolt, míg én lazán vállat vonva megkerültem a verdát, behuppanva a kormány mögé. Izzy illata megint csak betöltötte az utasteret. Szerettem érezni a parfümjét. Megnyugtatott és biztonságot nyújtott. Tudtam, viccelt az előbbi kijelentésével, ennek ellenére mégis nagyot nyeltem a feltételezésre, mi van, ha nem? Mi van, ha belenyugodott az iránta táplált érzelmeimbe és elfogadta? Ha úgy döntött, ad egy esélyt?