My Panic room |K.T.H.|

11. - "Csak te meg én?"

Taehyung:

A kicsik elég hamar kidőltek, ami nem csoda. Rendesen lefárasztottuk őket. Bújócskáztunk, kergetőztünk, vacsoráztunk, megfürdettük a kis gengsztereket és zokszó nélkül bevágták a szunyát. Jimin természetesen feláldozta magát és felzabálta az összes maradék kaját. De kedves már tőle... Anyáék csak késő este, jóval éjfél után érkeztek haza, amit a halk motoszkálásból fedeztem fel. Izzyvel kettesben a szobámban kuksoltunk valami horrort nézve. Rengetegszer műveltük ezt azelőtt, azonban most mégis másképp éltem meg és furcsán frusztrált voltam a helyzet miatt. Bár, igazság szerint, ez teljesen más volt, mint valaha is ezelőtt. Immáron tudta mit érzek iránta és meg is csókolt. Enyhén reszkettem az idegességtől ahogyan haját babráltam. Feje az ölemben pihent és a telefonját nyomkodta, ám így is tökéletesen odafigyelt a film cselekményére, velem ellentétben, aki csak bambult előre a tévére és ezerrel kattogott mindenfélén.
- Óh basszus... – mormogta bosszúsan, felkeltve érdeklődésemet.
- Mi a baj? – hajoltam fölé, közelebb kerülve hozzá, valamint az ujjai közt tartott készülékhez.
- Dallasban aznap este lesz a karnevál és nyár nyitó mulatság, amikor a bál – sóhajtott.
- Hát ez szívás – fintorogtam.
- Nyugodtan menj el a bálba, én egyébként is csak azért szerettem volna menni, hogy megdobjam egy szénsavas vizes üveggel Cassiet és Deborah Annt – magyarázta. 
- Hogy mi van? – nevettem fel agybajára.
- Igen. Mert mindkettő egy gyökér – bólogatott fektében – A karnevál akkor is ezerszer jobb buli, mint az a hülye bál.
- De ez egy végzős bál, Izzy. A mi bálunk – vontam össze szemöldökömet.
- Tudom, de azóta szeretnék elmenni újra egyre, amióta három éve együtt nyaraltunk Máltán és voltunk este egy ilyenen. Nagyon tetszett. Imádtam – mosolygott nosztalgikusan.
- Az tényleg jó volt – biccentettem egyetértve vele.
Emlékeztem rá és arra, milyen jól érezte aznap este magát az unokahúgom. Izzy -általam érthetetlen oknál fogva-, oda s vissza volt az ilyesmikért. Imádta a kicsi házakat, az ósdi vásárokat, karneválokat. Én sem vagyok hülye, csak Taehyung, így elterveztem, hogy kihagyjuk azt a szaros bált és elviszem arra a karneválra. Az első csókunkat elbarmoltam, az első randinkat nem fogom, az hót ziher.
- Mit szólnál, ha elmennénk? – vetettem fel az ötletet.
- Komolyan? – ült fel hirtelen, izgatottságtól csillogó szemekkel.
- Komolyan – bólintottam – ledumálom a szüleiddel és ha engedik ott lehetnék egy hétvégét is akár – vontam vállat.
- Csak te meg én? – mosolygott szelíden.
- Csak mi ketten – helyeseltem.
- Úgy, mint egy randi? – ismét bólintottam, mire ajkai görbülete vigyorba csapott át – Az szuper lenne.
Iseul hanyatt dobta magát, telefonja mellette hevert hanyagul, hisz’ megkapta amire vágyott, így nem érdekelte már az ostoba internetes hirdetés a karneválról. Ismertem már annyira, hogy tudjam, gondolatban ott is van és épp vattacukorért áll sorba. Fejemet ingattam rajta, ám gyomrom gombócnyivá zsugorodott a feszültségtől. Sosem voltam egy randizgatós típus. A lányokkal lezajlott találkáim kimerültek abban, hogy megdicsértem a hajukat, aztán rá tíz percre már együtt izzadtunk egy ágyon vagy a kocsim hátsóülésén. Féltem attól, elbaltázom és Izzy esélyt sem ad arra, korrigáljam a hibáimat. Örökre elveszítem és marad a sanyarú vágyakozás iránta.
- Köszönöm Tae – motyogta őszinte, édes mosollyal.
Fogalmam sem volt, mit kellene válaszolnom erre, ezért menekülőre fogva megköszörültem a torkomat és felkeltem a matracról. Elmartam az íróasztalomon árválkodó cigis dobozomat és szálat a számba téve az ablakomhoz vánszorogtam. Szélesre tártam, majd a párkányra ülve meggyújtottam a fehér cigarettát. A nikotin jólesően, megnyugtatóan hatott rám. Túl sok minden miatt aggódtam és ez rendkívül stresszelt.
- Kérsz? – emeltem meg az ujjaim közt tartott szálat.
- Most nem – csóválta kobakját.
- Most nem – ismételtem motyogva.
- Meddig akarod növeszteni a hajad? – érdeklődte, ezzel összezavarva amúgy is kusza gondolataimat.
- Ha? – ráncoltam homlokomat.
Izzy lusta mozdulatokkal felkászálódott a matracról és hozzám sétált. Lecövekelt közvetlenül előttem, majd puha ujjaival hajamba túrt. Hátrafelé fésülte tincseimet, mire jólesően lehunytam szemem. Szerettem, ha a hajamat piszkálgatta. Pláne azt, ilyenkor mennyire közel került hozzám.
- Be lehet gumizni – állapította meg.
- Hmm... – adtam igazat neki hümmögve.
Fogalmam sincs, miért éreztem egyszeriben ezerszer forróbbnak a szobám levegőjét és miért tett feszülté Iseul máskor megszokott közelsége. Arcomon érezhettem meleg, kifújt levegőit az oxigéncseréinél. Libabőröztem tőle, az izmaim pedig lehetetlenül feszessé váltak. Előtte hallottam a tücskök odakintről beszűrődő ciripelését, aztán Izzy miatt ez megszűnt és pusztán saját kapkodó légvételeimet és a fülem zúgását észleltem.
- Rosszul vagy? Megint rohamod lesz? – kérdezte félve.
- Nem – adtam reszketeg választ.
Sosem fostam a lányoktól, de Izzytől szabályosan rettegtem. Szinte halálfélelmem volt a feltevés, elbaszom a szituációt valami tőlem megszokott idióta reakcióval és egyetlen szempillantás alatt elveszítem azt, mely igazán az enyém sem volt soha. Leszegtem fejem, hogy elbújjak kutakodó tekintete elől és úgy nyitottam ki szemeim. A szőnyegemen ácsorgó lány lábfejeit tanulmányoztam. A feketére lakkozott körmeit és a combja közepéig érő pólómat, ami kábé hatszor nagyobb volt rá, viszont imádta hordani. Elmosolyodtam a hülye tényre, mindent -de tényleg mindent- édesnek találok benne és egy kezemen meg tudtam volna számolni Iseul Kim hibáit. Ezt hívják a „nagyok” őszinte és igaz szerelemnek.
- Szeretnéd, hogy inkább haza menjek? – ajánlotta.
- Ne! – kaptam fel burámat és marasztalóan derekára simítottam tenyeremet.
Izzy ujjai még mindig tincseimmel játszottak, lágyan tekergetve hosszabb szálaimat. Késztetést éreztem arra, hogy megmozduljak, így kioltottam a cigimet, beledobva azt a legközelebbi vizes pohárba. Az addig nikotinos rudat tartó kezem magam mellé hanyatlott sután, míg másikkal a lányt öleltem félig.
- Azt hiszem, tartozom neked egy normális első csókkal – szólaltam meg karcosabb hangon a szokottnál.
- Azt hiszem, valóban – értett velem egyet.