My Panic room |K.T.H.|

5. rész - "Eljössz velem?"

Taehyung:

Imádtam Iseullal aludni. Minden ilyen alkalmat csúnyán kihasználva, szorosan magamhoz öleltem, mélyen belélegezve illatát, kiélvezve a pillanatot, hogy velem van. Sokkal jobban és nyugodtabban aludtam, valamint kipihentebben keltem utána.
Elég sokáig fent voltunk, így nem csoda, hogy később is ébredtem. Izzy még halkan szuszogott a mellkasomhoz bújva. Anna édesen pislogva ácsorgott az ágyam mellett, minket figyelve. Reméltem, nem felejtettem elő semmi olyan holmit, mely veszélyeztetné a testi épségét. Lehet, hogy világi köcsög módjára viselkedtem másokkal, de a kistesóimért rajongtam. Játszótérre vittem őket, ha úgy akarták, játszottam velük és játékokat vásároltam nekik. Tudtam, mikor mit mondanak az ő furcsa nyelvükön és gyakorta tolmácsoltam apának vagy anyának is.
- Jó reggelt Szerelmem! – mosolyogtam Annára.
- Ájájé! – tartotta fel pici, husis ujjacskáját.
Kishúgom imádta a pocakját tömni, ami meg is látszott rajta, formás, kerekded kiscsaj volt. Anya sokszor aggódott emiatt, hogy csúfolni fogják az oviban, de kijelentettem, bárkit csipkésre verek, ha ez bekövetkezne.
- Óh, bocsánat. Te hercegnő vagy. Ne haragudj – kértem elnézést a nem megfelelő becézésért.
- Izzy tente? – mutatott a lányra.
- Igen, tentizik. A többiek?
- Anya nyamnyam, apa téjé, baba tente – sorolta – Te kájé, ájájé? – simította mellkasára tenyerét, bőszen bólogatva közben.
- Igen, kávézok a hercegnővel csak várj egy kicsit, jó? – vigyorogtam.
Anna mindig kunyerált a kávémból, noha anyu nem csípte ezt. Okosan megtaláltam az arany középutat és egy cseppnyi kávét tettem Anna bögréjébe, melyet tejjel higítottam fel. Így ő is megkapta a kávéját és a felnőttek is jól jártak. Finoman leemeltem mellkasomról Izzyt, puszit nyomtam a homlokára, majd kikecmeregtem az ágyból. Kishúgom rögtön felvetette magát, és a fenekét cipelve vonultam le a földszintre. Anya tényleg főzött. Ínycsiklandozó illatok terjengtek a konyhában, apa pedig a nappali kanapéján elterülve tévézett. Megpuszilta anya arcát, leültettem Annát, majd elkészítettem a kávéinkat. Húgom tündérien kortyolgatni kezdte, jólesően hümmögve.
- Merre jártatok tegnap? – érdeklődte anyu szelíd mosollyal.
- Csak Izzyért mentem el. Utána itthon voltunk. Megettük a fagyit, de majd veszek másikat.
- Hagyd csak – legyintett anya – Nem tűnsz másnaposnak – állapította meg.
- Nem ittam – vontam vállat.
Anya felajánlotta, csinál nekem reggelit, ám egyáltalán nem voltam éhes. Izzynek viszont összedobtam egy gyors rántottát. Nem neveztem volna magam a konyha ászának, de gyakorta segédkeztem anyának a főzésben és egyszerűbb ételeket el tudtam készíteni gond nélkül. Tálcára pakoltam egy bögre kávé és narancslé kíséretében, aztán felszervíroztam neki. Ő még javában durmolt, hasára fordulva, az én párnámat ölelgetve. Leguggoltam mellé, és csendben figyeltem. Magamba ittam minden apró rezdülését, mintha nem láthatnám soha többé. Szerettem a halovány szeplőket az orrán, melyeket ő ki nem állhatott. A dús ajkait és kerekded arcát, aminek összhatása okán úgy festett, akár egy élő porcelánbaba. Azt hiszem, nem tudtam volna olyan dolgot említeni vele kapcsolatban, amit nem szerettem volna benne. Belegondolni abba, hogy egyszer más srác is pontosan úgy csodálja ahogyan most én, felért egy valóságos kínzással. Azt hiszem, ott abban a pillanatban, Iseult bámulva jöttem rá arra, bizony ideje megváltoznom, máskülönben belepusztulok az iránta táplált reménytelen szerelembe.

*&*&*&*

A legtöbb diák nevében bátran kijelenthetem: a hétfő szopás.
Na, nem mintha olyan rohadt sűrű vagy fárasztó hétvégém lett volna, de úgy lazán átaludtam az első két órámat és a harmadikat is majdnem. Baromságnak véltem bejönni az utolsó héten. Amúgy sem tanultunk már, felesleges volt. Irodalom után erőt gyűjtöttem és elvánszorogtam a földszinti italautomatához. Sok ilyen gépezet leledzett az épületben, de ez az egyetlen volt képes iható kávét gyártani.
Arcomat dörgölve, várakozva a koffeines löttyre igyekeztem kizárni a zsongó diáktársaim által keltett hangzavart, mikor a semmiből nekem csapódott egy test. Rögtön felismertem jellegzetes, finom parfümjéről. Fejét hátamnak döntötte, míg karjaival körülfonta törzsemet. Annyira szerettem volna, ha más helyzetben teszi ezt. Mondjuk, mint egy pár.
- Taehyung Kim, a világegyetem legcsodálatosabb unokatesója. Te szuperszonikus, intergalaktikus, kávéautomata specialista -szakember... Szeretlek, ugye tudod? – bazsalygott aranyosan és viccesen.
- Mi a szar? – nevettem, de azért megsimogattam a hasamnál nyugvó kézfejét – Elfogyott az apród?
- Előfordulhat, hogy egy fincsi csokis cappuccino most jól esne... – bólogatott.
- Na? – fogtam meg kezét, magam elé húzva.
Izzy ártatlanul pislogott rám nagy szemeivel, ajkait rágcsálva. Ismertem már, tudtam, akar valamit. Valami olyat, amivel én beszopom.
- Nagyon jól áll ez a póló, említettem már? Kiemeli a hajad... izéjét – vigyorodott el.
- Te most vagy felakarsz szedni, vagy megöltél valakit és hazudnom kell miattad – találgattam.
- Mi? Én? Nem! Dehogy. Nem – csóválta fejét.
Bedobáltam még néhány aprót a gépbe, kiválasztva Izzy hülye csokis „majdnem” kávéját és vártam. Zsebre dugott kezekkel lestem rá, mire félrebillentett fejjel, résnyire szűkített szemekkel fixírozott.
- Mond már mit szeretnél selymes hajú lótündér! – türelmetlenkedtem.
- Tudod Taehyung Kim, a világ legklasszabb unokabáttya, aki helyes, magas, szép a haja, szép a szeme, szép az arca, okos és végül, de nem utolsó sorban jó szívű és segítőkész... most nagyon szomorú vagyok – eresztett nehéz sóhajt a végén.
- Én is. Nem akartam ma már kiverni, de hát az élet nem kívánságműsor – kontráztam rá.
- Pfú... Óh te szegény – hajtotta le fejét – Emiatt most még szomorúbb vagyok. Lehet lassan kialakul nálam a depresszió.
- Izzy mond már mi van! – nevettem fel – Megint kinyírtad az osztály állatkáját? – tippeltem.
- Hé! Az nem én voltam. Öngyilkos lett. A tengerimalacoknál ez gyakori eset. Okés? – csattant fel.
- Mi a frászt akarsz? – emeltem meg szemöldökömet.
- Hátelőfordulhathogyengemsenkisemhívottelabálbaéstalánmehetnénkegyütt – hadarta el érthetetlenül gyorsan.
- Mi?! Mi van a bállal? – ráncoltam homlokom.
- Van már párod a bálba? – csücsörített válaszomra várva.
És akkor megértettem, mit akar. Magabiztosan nekidőltem az automata oldalának, egyik kezemmel hajamba túrtam, csak hogy húzzam az időt, majd felsóhajtottam.
- Izzy, eljönnél velem a bálba? – kérdeztem.
- Már hogy a picsába ne mennék? – vigyorgott – Úgy örülök, hogy magadtól eszedbe jutott mindez. A részleteket később megbeszéljük. További szép napot! – nyomott puszit arcomra.
Mosolyom levakarhatatlannak bizonyult. Iseul jobbra indult, feltehetően a következő órájára. Hirtelen állt meg és kezdett kiabálni a folyosó közepén.
- Van párom a bálra! Nem megyek egyedül! Mindenkinek meg fogom mondani, hogy utálom! Téged is utállak! – mutatott egy random lányra, majd egy másikra – Téged meg még jobban!
- Izzybe meg mi ütött? – érdeklődte a mellém szegődő Jimin.
- Meg fog jönni neki. Akkor ilyen hülye – legyintettem.
- Így már értem azt a pofont – motyogta bólogatva, amin nevettem – Csak egy szelet csoki volt. Egyetlen tetves csoki, érted?!