귀신 ( HyungWonho ) (3. Évad )

34. Our sad story

Wonho:

Az eset után Changbin nem volt hajlandó hazamenni addig amíg meg nem bizonyosodott róla hogy valóban jól vagyok. Ugyan a fájdalmam erősödött, de szerencsére egész jól el tudtam hitetni a környezetemmel hogy jól vagyok, így a fiú este nyugodt szívvel haza tudott indulni.
-Biztos jól vagy? Jobban ismerlek mint saját magamat, nem tudsz átverni.-vetette át a derekam körül a karját Hyungwon.
-Ne aggódj, megmaradok!- mosolyodtam el halványan. Nem akartam aggodalmat okozni azoknak akiket szeretek, de nem akartam ezt tovább folytatni. Hiába szerettem őrült módon Hyungwon-t, mégis azt éreztem hogy nem tudom tovább folytatni. Belefáradtam az egészbe és el is döntöttem, hogy aznap este inkább átadom magam a sötét erőknek. Nem akartam senkinek szólni, tudtam hogy mindenhogy csalódást és fájdalmat fogok nekik okozni.
-Ugye tudod hogy a világon mindenkinél jobban szeretlek?- fordultam Hyungwon felé, aki kérdőn emelte rám könnyes szemeit.
-Tudom Hoseok...és azt is tudom mit tervezel..annyi mindenen keresztülmentünk együtt. Ha itthagysz, én azonnal követni foglak. Nélküled nem tudnám elképzelni az életem. - mondta, majd egy csókot lehelt ajkaimra.
"Hoseok....gyere velünk...éld át a fájdalmat amit mi..."- súgta egy hang a fülembe, majd egy éles fájdalom hasított a karomba. Azonnal ellöktem magamtól Hyungwon-t, aki elképedve nézett véráztatta felkaromra.
-Hyungwon, meneküljetek!- kiáltottam, mire a két legjobb barátom karonfogták az enyhén sokkos állapotban lévő Hyungwont, aki kapálózva próbált szabadulni a két fiú karjaiból.
-Eresszetek el, a kurva életbe! Nem fogom itthagyni Hoseokot! Engedj már el baszd meg!- kiabálta könnyes szemekkel, hisztérikusan, de szerencsére Jooheon és Changkyun tudták hogy mekkora tétje van a dolognak. Mikor az ajtó becsapódott, felkászálódtam az ágyról és a tükörhöz mentem. Mivel jobbára mindig a hátam mögött álltak, ez volt az egyetlen módja hogy láthassam őket. Még mielőtt elértem volna a célt, újabb fájdalom hasított belém. Ezúttal a lábamba. A jobb lábam egy reccsenéssel fordult ki a helyéről.
-Ne kínozzatok, hanem vigyetek már el! - estem a földre erőtlenül. - Nem bírom már! Kérlek, csak vigyetek el, nem tudom ezt tovább folytatni.-zokogtam keservesen. Ez volt az a pont, amikor teljesen megtörtem. Nem csak a testem, de a lelkem is. A tükörbe nézve nem láttam már senkit a hátam mögött, egyedül a szőke lány állt mellettem véres, szakadt iskolai egyenruhában. Leguggolt mellém és megfogta a kezem.
-Tudod Hoseok...valahol megértem a tetted, valahol pedig azt akarom hogy tovább szenvedj kínok kínjai közt. Bíztunk benned, reményt adtál, majd egy szörny karjaiba hajítottál.-szorította egyre jobban a sérült kezemet.
-Túl késő lenne már azt mondanom hogy sajnálom! Nem akartam hogy a barátaim veszélybe kerüljenek, ami nem mentség a tettemre, de mégis azt kérem hogy bocsáss meg nekem Aya! Sajnálom a fájdalmat és a csalódást amit Nektek okoztam...Nem bírom már tovább elviselni a tetteim súlyát! Csak vigyetek el, kérlek..- a lány véres arcára egy gúnyos mosoly ült ki.
-Tudod Hoseok, azt hittem az lesz neked az igazi bűntetés, ha a halálba kergetünk, de úgy látom hogy te túl gyenge vagy az élethez, így békén hagyunk! Élj a saját bűneiddel, a teherrel és azzal hogy mit tettél... Velünk és Kamijoval. Ugyan nem kéne elmondanom, de Kamijo lelke meghasadt. A kis szerelmi játékocskád eredménye az lett hogy eltörölted a föld színéről annak a lelkét, aki halálosan beléd szeretett.. Érzed a tetteid súlyát Hoseok?- könnyes szemekkel meredtem magam elé. A fájdalom még nagyobb lett a testemben, még akkor is ha már nem érte fizikai sérülés. 
-Bűnhődj és élj a tetteiddel.-súgta a fülembe a lány, majd eltűnt és én egyedül maradtam a gondolataimmal. Csak feküdtem a földön és zokogtam. Az ajtó pár perc múlva kivágódott és egy könnyáztatta arcú Hyungwon rontott be rajta. Azonnal hozzám sietett, felhúzott a földről és szorosan magához ölelt.
-Szörnyű ember vagyok Hyungwon! Meg kellett volna halnom.... Mindenkit veszélybe sodorok akit szeretek. Megöltem Becky-t, Kamijo-t és ha nem maradsz távol tőlem, lehet hogy te is így végzed!- kapaszkodtam a karjába a könnyeimbe fulladva.
-Fejezd be Hoseok! Nem vagy rossz ember! Soha nem a saját érdekeidet nézted, mindig másokra gondoltál. Az életedet nem kímélve próbáltál megmenteni, de nem csak engem, hanem Changkyun-t is. Elismerem, akkor egy önző faszfej voltál, de Kamijo nem a te hibádból tűnt el örökre. A démon elmondta Kyunnak hogy Kamijo akart örökre eltűnni. Bár a lélek hasadásában erősen közrejátszottál, de a több száz évnyi szenvedés és bűntudat erősebb tényező volt, mint egy viszonzatlan szerelem. - szorított magához, miközben lágyan simogatta a hajam. Hyungwon volt az egyetlen ember, akinek még azt is elhittem hogy a Hold kocka alakú. Végül Jooheon és Changkyun is körénk telepedtek, így már négyen ültünk a földön egymást ölelve.
-Mi mindig melletted fogunk állni, akármit is követsz el!- mosolyodott el Changkyun.- A húgom halála sem a te hibád! Ő nagyon boldog ott, ahol most van és ezt csak neked köszönhetem. Csak miattad lelt békére a lelke!
-Így van! Hála Neked, én is visszakaphattam azt az embert akit a világon mindennél jobban szeretek. A legjobb ember vagy, akivel a sors összehozott! Ne a rosszat lásd, azt vedd észre mennyi boldog pillanatot okoztál az embereknek!- csatlakozott Jooheon is. A szavaik hatására elhittem hogy talán mégsem vagyok annyira szörnyű. Újra azzá az emberré akartam válni, aki segít az embereken, nem pedig elvesz tőlük. Be akartam bizonyítani saját magamnak, hogy nem halt még ki belőlem minden jó érzés. Élnem kellett, csak ez lebegett a szemem előtt.