귀신 ( HyungWonho ) (3. Évad )

22. 青木ヶ原

Wonho:

A reggel sajnos nagyon hamar elérkezett, én pedig talán még jobban paráztam mint eddig. Próbáltam pozitív lenni és csak a múlt éjszakára gondolni, de valahogy nem ment.
-Felkészültél? - karolta át a derekam Hyungwon, mire egy hatalmasat sóhajtottam.
-Nem hinném hogy erre fel lehet készülni. - adtam egy rövid csókot ajkaira, majd felkaptam a fekete válltáskámat. - Biztos nem akarsz itt maradni? - kérdeztem tőle félszegen. Akármennyire nem akartam beismerni, nagyon féltettem őt.

Végül sikerült rávennünk magunkat hogy végre elinduljunk. A házigazdánk egy bögre kávét nyomott a kezünkbe, amit hatalmas mosollyal az arcunkon köszöntünk meg és hajtottunk fel.
-Adok nektek egy talizmánt. - mondta,majd egy kulcstartószerű tárgyat akasztott a táskámra. -Az erdőben yurei-ek, bosszúálló szellemek kísértenek. Ez az amulett majd megvéd benneteket! - mosolygott kedvesen.
-Arigatou gozaimasu! - hajoltunk meg mindketten illedelmesen.  Nem értettem miért viselte ennyire a szívén a sorsunkat, de hálás voltam neki. Kicsit emlékeztetett Minhae asszonyra, akinek szintén rengeteget köszönhettünk.

Az erdő csak néhány perc sétára volt a szállásunktól. Egy hatalmas, fehér toori kapu jelezte az ösvény kezdetét, ami mellett egy tábla figyelmeztetett arra hogy semmiképp se térjünk le a megadott ösvényről és volt ott egy telefonszám is, ami ha jól sejtettem valami lelki segélyszolgálat lehett.

-Ne feledd, nem térhetünk le az ösvényről! - figyelmeztettem Hyungwont, aki mint tudtunk hajlamos volt ilyen-olyan megszállás hatására elkóricálni.
-Kapd be Shin! - mutatta fel a középső ujját életem szerelme.
-Nem hinném hogy az itt lakó szellemek ingyen pornót szeretnének nézni, de majd megérdeklődjük.- nevettem fel.
-Örülök hogy ilyen vidáman kezeled a dolgokat!- morgott a mellettem ballagó colos. A kapun átlépve azonnal egy enyhe rosszullét kerített hatalmába. Erősen kapaszkodtam Hyungwon karjába, nem sok kellett hogy ne essek azonnal össze.
-Hoseok, jól vagy?- nézett rám aggódva a fiú, én pedig halványan elmosolyodtam.
-Jól vagyok! Annyi rossz energia van itt, hogy egy picit megszédültem, de kutya bajom! Ne aggódj Baby! - nyugtattam meg. Végül sikerült összeszednem magam és tovább tudtunk haladni. Természetesen nem is mi lettünk volna ha a kijelölt útvonalon maradunk. A démonunknak lelkek kellettek, akik nyilván nem a turistákat rémisztgették, hanem az erdő mélyén bolyongtak. Kísérteties hely volt. Néhány fán még ott lógtak a kötelek és a tövükben még ott hevertek a gazdáik személyes tárgyaik.

A levegő iszonyatosan hűvös lett és egy éles sikolyt hallottunk meg a fák közül. Azonnal a hang irányába eredtünk és nem kellett sokat keresgélnünk a hang forrása után. Egy szőke lányt pillantottam meg az egyik bokor mellett.
-Te is látod? - kérdeztem Hyungwon-t, aki csak nemlegesen megrázta a fejét. Közelebb léptem a lányhoz, aki azonnal felém kapta fehér arcát.
-Ne félj, nem akarlak bántani! - szóltam hozzá enyhén törve a japánt.
-Te látsz engem? - kérdezte elkerekedett szemekkel. Hyungwonra pillantottam, aki falfehéren meredt az egyik faágra. Én is felnéztem és megpillantottam a lány élettelen testét egy kötélen lógni. Ezek szerint nemrég halhatott meg.
-Miért tetted? - kérdeztem, mire a lány csak keserűen elmosolyodott. Megfogta a kezem és a testhez vezetett.
-Látod azokat a foltokat a kezemen és a combomon? - kérdezte az említett helyekre mutatva. Szinte az egész testét foltok és sebhelyek borították. - Maradjunk annyiban hogy nem a megfelelő utat választottam. A szüleim meghaltak, én pedig az éjszakai életben tudtam csak érvényesülni. 16 éves korom óta viselem el a megalázást és a szégyent. Úgy érzetem nincs más kiút. - folyt végig egy könnycsepp az arcán.
-Segíts leszedni Hyungwon! - szóltam páromnak, aki készségesen segített leemelni az ágról a törékeny lány testét.
-Sajnálom ami veled történt....
-Aya...A nevem Aya. A testtel ne foglalkozzatok, a hétvégén az erdészek körbejárnak és eltűntetik a hullákat. - mosolyodott el. Nagyon sajnáltam ezt a lányt, de tudtam hogyha nem juttatom ki a szent helyről a lelkeket akkor Hyungwon és a barátaim is veszélybe kerülnek.
-Aya-chan! Gondolom nem akarsz itt bolyongani örökké. Kövesd az ösvényt és egy fehér toori vár majd az út végén. Csak lépd át és minden rendben lesz! - simítottam végig szürkés arcán. Egy igazi szemétládának éreztem magam. A lány mosolyogva hajolt meg előttünk, majd elindult ki az erdőből. A gyomrom remegett az idegességtől. Gyűlöltem magam, hogy ezt teszem ártatlan emberek lelkével. Szenvedés volt az életük, én pedig elértem hogy haláluk után is kínlódjanak.
-Gyűlölöm hogy ezt teszem! Nekem kéne inkább meghalnom. - térdeltem le Aya élettelen teste mellé. A könnyeim utat törtek maguknak és a halott lány kezét szorongatva zokogtam mint egy csecsemő.
-Nem te tehetsz róla Wonho! Te jó ember vagy! Rengeteg léleknek segítettél megtalálni a helyes utat. - tette a vállamra a kezét.
-Menjünk tovább! - töröltem le a könnyeimet, majd végigsimítottam Aya élettelen arcán. -Sajnálom Aya-chan! Még találkozunk! - nyeltem egy nagyot.  Egy pár perc néma gyász után elindultunk tovább a zöld rengetegben. Nem kellett sokat gyalogolnunk, egy nagy fához értünk. A szél iszonyatosan feltámadt, a hangok amik eddig csak suttogtak, hirtelen torzultak el és szinte üvöltéssé váltak. Egy fehér ruhás árny jelent meg a fa tövében. Azonnal tudtam hogy egy yurei-el, egy bosszúálló szellemmel kerültem szembe. Védelmezően magam mögé húztam Hyungwon-t, aki persze ismét semmit nem látott az ellenségünkből.
-Hasonlítasz arra aki miatt itt ragadtam! - jelent meg mellettem és egy hirtelen mozdulattal kitépte Hyungwon-t a kezeim közül és a fának préselte. - Engem elszakítottak a családomtól, ezért én is ezt teszem mindenkivel aki ide téved. - húzta végig a körmét szerelmem nyakán, aki egy szó nélkül tűrte hogy bíborvörös vére végigfolyik világos bőrén.
-Engedd el te ribanc! - csattantam fel, mire a fehér kimonos nő egy mozdulattal földhöz csapta Hyungwon-t és előttem termett.
- Minek neveztél? - ragadta meg a torkomat és egy laza mozdulattal szakított el a talajtól. Minden erőmmel azon voltam hogy lehalásszam a táskámra akasztott talizmánt.  - Kitépem a szíved és megetetem veled te kis féreg! - vigyorodott el gonoszan. Utolsó erőmet összeszedve végül megragadtam a talizmánt és a yurei homlokához nyomtam. A lény azonnal eltűnt, én pedig hevesen kezdtem kapkodni a levegőt. Rendeztem a légzésem és azonnal Hyungwon-hoz rohantam.
-Jól vagy Kicsim?- térdeltem le mellé és nyugtatóan simogatni kezdtem a kézfejét.
-Csak egy karcolás az egész. - mosolyodott el hulla sápadtan. Azonnal letéptem egy csíkot a pólóm aljából és a fiú nyaka köré tekertem ezzel is picit megfékezve a vérzést. - Ugye tudod hogy kibaszott menő voltál? Ha nem ilyen helyzetben lettünk volna akkor tuti hogy rádindultam volna. - vigyorgott, mire megcsóváltam a fejem és segítettem neki felkelni a földről. Tudtam hogy rengeteg veszély les még ránk, de nem hagyhattam hogy újra elszakítsák tőlem Hyungwon-t.

Sziasztok! Nagyon siettem hogy hozhassam a következő részt és nagyon remélem hogy nem lett nagyon összecsapott és elnyerte a tetszéseteket! Ha igen, légyszi hagyjatok valami nyomot magatok után és építő jellegű kommenteket is nagyon szívesen fogadok mert elég bizonytalan vagyok az írásaimmal kapcsolatban.
Köszönöm hogy olvassátok! ❤ Vigyázzatok magatokra! ❤