귀신 ( HyungWonho ) (3. Évad )

5. The game begins

Hirtelen a gödör peremén megjelent Hyungwon.
-Maradj nyugton! Segítek, de semmiképp se nézz hátra.- mondta majd egy mozdulattal mellettem termett, eltakarta a szemeimet és kirántott a lyukból. Mikor elvette a kezét a szemem elől, visszanéztem a mélybe. Bár ne tettem volna... Több szürkés, élettelen test hevert odalent. Mintha kiszívták volna belőlük az életet. Azonnal kiszúrtam a testek között az apró, kék ruhás lányt, aki most mellettünk állt és görcsösen szorította Hyungwon kezét. Lehajoltam hozzá és megsimítottan fakó kis arcát.
-Hol vannak a többiek? És mi történt veletek? - kérdeztem halkan.
-Engem nem tudott elkapni... Őt akarja. - mutatott Hyungwonra. - Azt mondta, az Ő lelke a legértékesebb.
-De kicsoda? És miért pont Hyugwon-t?
-Meneküljetek el! Ne gyertek többet vissza. A választ ott keressétek, ahol minden elkezdődött.- suttogta a kislány. Rémülten körbenézett majd egy hatalmasat sikoltott és eltűnt a szemünk elől.
-Menjünk innen!- fogtam meg Hyungwon kezét, aki ledermedve állt a mélységbe meredve.
-Anya....-suttogta. Akkor láttam meg a középkorú nő holttestét. Hyungwon édesanyja volt az. Még így, eltorzult arccal is fel lehetett ismerni a vonásait.
-Hyungwon, mennünk kell!- szóltam neki halkan. A felénk közelítő sötét energia egyre nőtt, én pedig egyre gyengébbnek éreztem magam.
-Engedj el! - próbálta kitépni magát a szorításomból.- Le kell mennem érte! - mondta hisztérikusan.
-Yah! Chae Hyungwon! Térj észhez! Ki akarod deríteni mi történt? Nem megoldás ha most felfalatjuk a lelkünket egy démonnal, érted?- ráztam meg a vállánál fogva. A fiú könnyes szemekkel bólintott egyet, majd futásnak eredtünk. Az erdő végtelennek tűnt és szinte minden bokorban holttestek hevertek. Tudtam hogy nem véletlen jöttünk ide. Ez a valami uralkodott Hyungwon felett. Csak reménykedtem hogy ketten együtt elég erősek leszünk és nem tudja teljesen átvenni az irányítást a fiú elméje felett hogy végül megszerezze a lelkét. Szerencsére már  közel jártunk az erdő végéhez, azonban Hyugwon hirtelen megtorpant és az egyik fát kezdte nézni, ami mögül egy vörös szempár leselkedett. Az egész testem remegett a félelemtől. Az alak előlépett a sötétből. Jaejoong volt az. Ugyanaz a sötét aura vette körbe, amit a boltnál éreztem. Tudtam hogy ő már nem ember, de nem is szellem. Valami sokkal hatalmasabb, erősebb és áradt belőle a gonoszság.
-Hát újra találkozunk. Hatott a soju?- mosolyodott el.
-Az nem soju volt, igaz?- kérdeztem vissza remegő hangon.
-Oh édesem. Szerinted hogy kötöttetek ki ebbe az erdőbe? Úgy terveztem hogy téged foglak irányítani, de mivel Hyungwon többet ivott, ezért felette erősebb a hatalmam. De talán jobb ez így.- nevetett fel. Hyungwon olyan erősen szorította a kezem, ahogy csak bírta. Átéreztem a félelmét. Egyedül maradt ezen a világon. Az egyetlen, aki látta őt, az én voltam. Én voltam az egyetlen, aki vissza tudta tartani, hogy ne rohanjon ennek az őrültnek a markába.
-Mi a franc vagy te? És mit akarsz tőlünk?
- Ha mindent elmondanék, akkor nem lenne vicces. Küzdjetek csak a lelketekért. A végén úgyis az enyém lesz. - nevetett fel ördögien, majd egy egyszerű mozdulattal eltűnt előlünk. Csak néztem magam elé és próbáltam elfojtani a belőlem feltörni készülő érzelmeket. Hyungwon a térdére zuhant. A szemeit könnyek lepték el, a keze ökölbe szorult. Leguggoltam hozzá és magamhoz öleltem.
-Harcolni fogok ellene!- szorította a pulóverem oldalát. - Nem fogom hagyni hogy végezzen veled, ahogy anyával tette!- a hangjában a félelemnek már hűlt helye volt, átvette a helyét a düh. Csak elmosolyodtam, majd felkeltem a földről és felhúztam Hyungwon-t is.
-A kislány azt mondta hogy a válasz ott van, ahol minden elkezdődött, ugye? - kérdeztem, majd gondolkodni kezdtem. Pár másodperc múlva összenéztünk és egyszerre mondtuk ki a választ.
-Jeju!
Hyungwon felé nyújtottam a kezem.
-Gyere, irány Jeju. Járjunk végre végére az egésznek.- mosolyodtam el. Az sem érdekelt hogy időközben  teljesen besötétedett. Szerencsére itt este is jártak a buszok, és csak a repülőtérre kellett eljutnunk. A buszon Hyungwon szinte azonnal elaludt. Én is nagyon álmos voltam, de nem mertem elaludni, hisz tudtam hogy ez a szemét akármelyik fa mögül felbukkanhat. Nem tudtam mi vár ránk a szigeten, de kíváncsian vártam. Érzetem, hogy akármi is ez az izé, ketten együtt képesek leszünk legyőzni.