귀신 ( HyungWonho ) (3. Évad )

12. The evil

Csendben haladtunk az úton. Becky ment elől. A lány nagyon elszántnak tűnt, de remegő kezeit látva tudtam, hogy semmivel sem nyugodtabb, mint mi. Az út felénél járhattunk, mikor feltámadt a szél. Mindannyian megtorpantunk. A kislány rettegve húzódott mellénk, de Becky-n még mindig nem láttam túl sok érzelmet.
-Gyere elő, ne húzd az időt te szemétláda! - kiáltotta el magát az aprócska, vörös lány.
-Nocsak! Milyen bátor kislány!- hallottuk meg a gúnyos nevetést a hátunk mögül. - Jól sejtem, hogy nem látsz engem?
-De a hangodat hallom és ismerem az ocsmány fajtádat! Találkoztunk már egyszer, emlékszel? Amikor elvitted a barátomat! Akkor megígértem hogyha legközelebb találkozunk, bosszút állok, nem? - folytak végig a könnyek a lány arcán. Akkor ezért rohant ide! Fogalmam sem volt róla, hogy mi történt vele a múltban.
-Áá! A kis Rebecca... Már emlékszem! Már akkor is nagyon különleges voltál! Talán meg tudunk egyezni egy pár dologba, kicsi lány. - lépett közelebb. Ismét Jaejoong alakjában volt. Becky elé lépett és a karmaival végigsimított a lány sápadt arcán.
-Nem egyezkedem ilyen ocsmány dögökkel. A pokolba küldelek, az életem árán is. - mondta dacosan a lány, mire ez a valami felkapta és egyszerű mozdulattal egy fának csapta.
-Gondold át, kislány! Nem lenne jó? Te újra a barátoddal lehetnél, én pedig visszaadnám Hyungwont...élve. Mindenki boldog lehetne.
-Ne hallgass rá! Legyőzzük, hallod? Nem kell ezt tenned! - kiáltottam könnyes szemekkel.
-Van egy nagy különbség köztünk es az emberek között! Mi álljuk a szavunkat. Lehet hogy nem vagyok egy kedveskedő fajta, de nem szegem meg az adott szavam. Hidd el, nem szórakozásból teszem, amit teszek. Szükségem van a lelkekre. Nem szívesen mondanék le Hyungwon-ról, de ebbe a kislányba valami megfogott. Annyi keserűség és fájdalom áramlik belőle, amit még nem sok embernél láttam. Talán jobb is lenne neki ha magammal vinném. - mondta a démon nyugodt hangnemben. Nem tudom miért, de őszintének tűntek a szavai.
-Ha megteszem, békénhagyod őket és Hyungwon újra élni fog?- kérdezte a lány, mire mindkettőnk szemét könnyek lepték el.
-A szavamat adom! Bár nem értem, ti emberek miért tesztek ilyen hiábavaló dolgokat. Nem is ismered ezt a fiút.
-A legjobb barátomnak megvan az esélye hogy boldog legyen. Nekem már nem maradt semmim, amiért érdemes lenne élnem. Plusz túl erős vagy. Ha megküzdenénk veled, valószínűleg mindhárman vesztenénk. Így nekik még meglenne az esélyük.- mosolyodott el a kis vörös, majd feltápászkodott a földről és hozzám lépett.
-Ne sírj Wonbaba! Jobb lesz nekem így! - ölelt át szorosan.
-Ne tedd ezt! Hallod? Kérlek ne menj! Megbírkózunk vele!
-Nem! Nincs esélyünk! Így nektek van! Legyél boldog végre, mert megérdemled! Örülök hogy megismerhettelek. Vigyázzatok egymásra Hyungwonnal.- borzolta össze a hajamat. Csak némán néztem ahogy eltávolodik tőlem. A könnyeim patakként folytak végig az arcomon.
-Kész vagyok! De nagyon ajánlom hogy tartsd a szavad!- mondta a lány rekedtes hangon.
-Az alku az alku! Sajnálom hogy ezt kell tennem! - szólt, majd Becky elé lépett és egy gyors mozdulattal az éles karmaival átmetszette a lány nyakát, aki még utoljára egy hörgés szerű hangot adott ki, majd az élettelen teste a földre zuhant. A térdemre zuhantam és csak meredtem magam elé. Egyszerűen képtelen voltam felfogni hogy mi történt. A legjobb barátom vérbe fulladva feküdt a földön.
-Nos Hyungwon és Wonho, itt az idő hogy búcsút vegyünk egymástól. Jó volt veletek játszani! Remélem még találkozunk!
-Kurvára remélem hogy nem! - mondtam idegesen.
-Ejnye, hát így kell megköszönni hogy hamarosan együtt lehetsz a barátoddal?- kérdezte, majd eltűnt Hyungwonnal együtt. Nagyon féltem, hogy csak hazugság volt az egész és soha többé nem látom viszont Hyungwont.
Nem tudtam nyugodt maradni és meg akartam adni a végső tiszteletet Becky-nek is, így fogtam egy ásót, amit Minhae adott és elkezdtem ásni. Mikor elég mély lett a gödör, óvatosan belehelyeztem a kis testet.
-Köszönöm Neked! Remélem nem volt hiábavaló az áldozatod!- töröltem le a könnyeimet az arcomról. - Miért nem mondtad hogy ilyen nehéz neked? Talán akkor tudtam volna segíteni.- kérdeztem, miközben elkezdtem rászórni a földet.

"Amíg él a szeretet és az emlék, addig igazából nincs halál."  /Cassandra Clare/

- Hamarosan találkozunk csajszi!- rogytam le a földre, miután végeztem a munkával. Idő közben a kislány szelleme is eltűnt mellőlem. Egyedül maradtam a gondolataimmal és teljes pánikba voltam, hogy nem látom többé Hyungwont. Nem tudom hogy pontosan mennyi idő telt el, de az ösvény széléről halk motoszkálásra lettem figyelmes. Kissé berezeltem, azt hittem hogy ez az ocsmány dög jött vissza. Felkaptam a tőrt és védekezően magam elé emeltem.
-Wonho!- hallottam meg egy ismerős hangot, majd megpillantottam a tulajdonosát is. A tőr egy mozdulattal zuhant ki a kezemből.
-Istenem!- kaptam a szám elé a kezem.

Sziasztok! Nos, ennyi lett volna a 12. rész. Remélem senkinek sem okoztam vele csalódást! Hamarosan elérkezünk a végéhez. El sem hiszem.... Általában félbe szoktam hagyni a dolgokat és ez így van az írással is, de annyi pozitív visszajelzést kaptam, hogy úgy éreztem, be kell fejeznem. Nem tudom hogy pontosan hány rész lesz még, de az biztos hogy már nem sok. Köszönöm a rengeteg támogatást, amit kaptam tőletek!💕💕 Szeretlek titeket! ❤