귀신 ( HyungWonho ) (3. Évad )

28. Can't you see me?

Wonho:

Kis kalandunk végére érve azonnal visszaindultunk a szállodába. Kamijo idő közben elbúcsúzott tőlünk, így csak ketten maradtunk. Hyungwon nem igazán erőltette a velem való társalgást, amit nem is csodálok. Én is rohadt dühös voltam saját magamra. Sajnáltam hogy ezt tettem azzal az emberrel, aki a világot jelentette számomra.

A szállodába érve mindketten levagódtunk az ágyra és visszakapcsoltuk a telefonjainkat. Pár másodpercen belül rengeteg értesítés jött és számtalan nem fogadott hívás Jooheon-tól.
-Téged is hívott Heon?- néztem rá Hyungwonra, aki bár nagyon megerőltette magát, válaszolt.
-Igen, vagy húszszor. - a választ hallva azonnal tudtan hogy baj van, így egy percet sem hezitálva nyomtam be a hívást. Jooheon az első csörgés után, remegő hanggal szólt bele a készülékbe.
-Wonho... Changkyun..... Changkyun.....- nem tudta befejezni a mondatát, szinte azonnal szívszaggató sírásba kezdett.
-Mi történt Heony? Nyugodj meg és próbáld elmondani! - Hyungwon azonnal felpattant az eddigi helyéről és szorosan mellém húzódott hogy hallja miről van szó.
-Changkyun-nak tegnap balesete volt. Nem nézett körül mielőtt kilépett az útra és egy teherautó telibe kapta. Kómában van, az orvosok azt mondták hogy csoda lenne ha túlélné. - kezdett ismét keserves sírásba.
-Azonnal indulunk! Addig is nyugodj meg, minden rendben lesz! - bontottam a vonalat és azonnal elkezdtem összecsomagolni a cuccaimat.
-Hogy mondhattad Neki hogy minden rendben lesz?- kérdezte zokogva Hyungwon.
-Úgy hogy rendben lesz minden! Téged is visszahoztalak, pedig arra kevesebb esély volt! Bízz már bennem egy kicsit!
- Nem vagy egy kibaszott Isten hogy minden barátodat visszahozd a halálból Shin Hoseok! - vágott vissza Hyungwon.
-Lehet hogy nem vagyok Isten de kész vagyok még a lelkemet is eladni értetetek, főleg érted! - csaptam le a földre a már teli bőröndöt és azonnali repülőjárat után kezdtem kutatni. Szerencsére volt egy járat ami egy órán belül indult is.
-Tovább veszekszünk vagy hajlandó vagy összepakolni és jönni? - kéedeztem hajamba túrva.
- Ne haragudj! Igazságtalan voltam..- törölte le a könnyeit és elkezdte a bőröndjébe dobálni a cuccait.
-Sajnálom hogy néha egy fasz vagyok, de hidd el hogy nagyon szeretlek!- öleltem át a derekát, majd egy puszit nyomtam az arcára.

Hamar kiértünk a reptérre és a becsekkolás után szinte azonnal fel is szálltunk. Az úton próbáltuk terelni a gondolatainkat, beszélgettünk és zenét hallgattunk. Olyan volt, mintha minden rendben lett volna, pedig korán sem volt. Végig megoldásokon kattogott az agyam. Nem sok barátom volt, talán hat, de értük kész lettem volna az életemet is odaadni.

Pár óra múlva a lábaink újra Seoul talaját érintették. Nem hittem volna hogy újra érezni fogom az otthon levegőjét, de ezt is túléltük. Sietve tettük meg az első tépeseket, a szerencse ismét velünk volt,mert azonnal le tudtunk inteni egy taxit. A kórházba beérve azonnal a recepció felé vettük az irányt.
-Ne bajlódjatok a recepciós csajjal. Szerintem szerencsétlen még a saját nevét sem tudja!- hallottam meg az ismerős mély hangot a hátunk mögül.
-Kyunnie! - fordultam meg és egy szoros ölelésbe vontam a fiút, aki a nyakamba fúrta a fejét és halkan szipogni kezdett.
-Olyan jó hogy végre valaki lát engem! - nézett rám csillogó szemekkel. - Gyertek, próbáljatok meg lelket önteni Jooheon-ba. Nagyon oda van..- megfogtam Hyungwon kezét, aki még mindig könnyes szemekkel meredt maga elé.
- Ne sírj Hyungwon, minden rendben lesz! - szorítottam meg bíztatóan a kezét. A folyósón azonnal kíszúrtuk a szinte fehér hajkoronát, aki összegörnyedve ült az egyik kopott széken.
-Jooheon! - engedte el a kezem Hyungwon, odarohant a fiúhoz és nyugtatóan kezdte simogatni a hátát.
-Akarsz vele beszélni Kyun? - kérdeztem halkan, mire a fiú némán bólintott.
-Jooheon!- léptem a fiú mellé, aki azonnal rám kapta a tekintetét.
-Itt van, igaz?- kérdezte vörös, felduzzadt szemekkel.
-Igen, itt...- mosolyodtam el halványan. - Szeretne neked valamit mondani. - mondtam, majd hagytam Changkyunt beszélni.

-Tudod Jooheon, már évek óta a legjobb barátom vagy. Nemrég elkezdtek fura érzéseim lenni veled kapcsolatban. Nem akartam elbaszni a barátságunkat, ezért inkább magamba tartottam. Tegnap este végre rávettem magam hogy bevalljam az érzéseim, ezért is lopóztam ki a koleszból. Venni akartam neked egy virágot és valami piát és el akartam mondani hogy mennyire szeretlek. Nagyon izgatott voltam, azonnal átrohantam az úton, nem néztem körül. Észre sem vettem a teherautót, a semmiből tűnt fel. Úgy tűnik hogy a sors nem akarta hogy boldog lehessek végre... - mosolyodott el, mire én sem bírtam visszatartani a könnyeimet. Nagy nehezen tolmácsoltam Changkyun szavait Jooheonnak, aki teljesen összetörve meredt maga elé.
-Akkora idióta vagy Changkyun! Elég lett volna ha csak elmondod, nem kellett volna semmilyen ajándék. Nekem te lettél volna a világ legszebb ajándéka, te nagyon hülye! Én is szeretlek és ha nem jössz vissza hozzám, én esküszöm utánad megyek és szétrúgom a segged!- mondta könnyek között. Leültem egy székre, és agyalni kezdtem hogy hogy tudnám visszahozni a legjobb barátunkat. Jól tudtam hogy csak egy lehetőség van, és a segítsége nem ingyen lesz, de túl elkeseredett voltam hogy ezen gondolkozzak. Azt akartam hogy a barátaim is boldogok lehessenek...