귀신 ( HyungWonho ) (3. Évad )

31. The haunting

Wonho:

Miután Changkyun elmondta a teljes igazságot, én még az eddiginél is sokkal rosszabbul kezdtem érezni magam. Szégyelltem magam, amiért ilyen veszélynek tettem ki a barátaimat, és azt is hogy a legjobb barátom húga mentette meg az életünket pár éve. A démonnal kapcsolatban viszont nagyon vegyes érzelmeim voltak. Valahol a lelkem mélyén sajnáltam, hisz nekünk akart segíteni és azért köszönhetünk neki pár dolgot, viszont boldog voltam hogy sok lélek megnyugvásra lelt és abban is biztos voltam, hogy az életünk végre nyugodtan folytatódhat ártó lelkek és mindenféle pokoli lény társasága nélkül. Bár Hyungwonnal még nem voltak fényesek a dolgaink, dolgoztam az ügyön. Changkyunnal és Jooheonnal is sikerült mindent megbeszélnem. Úgy tűnt hogy végül sikerül rendbehoznom az életem.

A kollégiumi szobánkban feküdtünk egymás mellett és valami régebbi sorozatot néztünk. Bár nem igazán beszélgettünk, annyit már sikerült elérnem hogy egy levegőt tudjunk szívni anélkül hogy belekötnénk a másikba.
-Hyungwon....-kíséreltem meg beszélgetést kezdeményezni vele.
-Mit szeretnél?- kérdezte egy újabb marék popcorn tuszkolva a szájába.
-Azt hogy végre felnőtt módjára tudjunk beszélni, anélkül hogy összevesznénk..
-Nem kellett volna egy fasznak lenned és baam, egyből nem veszekednénk. Kettőnk közül te vagy az aki úgy viselkedett mint egy hülye tini.- csapta le az éjjeliszekrényre az energiaitalos dobozát.
-Hányszor kell még bocsánatot kérnem?- kérdeztem vissza ingerülten. -Igen, hibáztam! Sajnálom! Nem vagyok tökéletes, megbotlottam, de mindennél jobban szeretlek és ezen nem változtatott senki és semmi! Te vagy az egyetlen aki mellett önmagam lehetek, de ha téged ez ennyire megingatott, ám legyen. - söpörtem le egy könnycseppet a szemem sarkából, majd az oldalamra fordultam és magamra húztam a takarót. -Jó éjszakát! -súgtam, majd megpróbáltam áttereleni magam az álmok világába, ahol minden a régi és nem követtem el életem legnagyobb baklövését.

Fogalmam sincs hogy mikor ébredhettem meg, de nagyon fáztam. Betudtam annak hogy biztos kikapcsolták a fűtést éjszakára, így nyugodtan fordultam át a másik oldalamra. A szobába teljes sötétség uralkodott. Egy árnyat fedeztem fel az ajtó sarkában, de nem szenteltem neki különösebb figyelmet.
"Hoseok, képes vagy elszámolni a lelkiismereteddel?" - kérdezte egy vékony női hang közvetlen a fülem mellett. Gyorsan nyúltam a kislámpa kapcsolójáért, de mikor felkapcsoltam azonnal tudtam hogy hiba volt. Fogalmam sincs hogy hány megkínzott és meggyötört lélek állt az ágyam mellett, az egyetlen akit azonnal kiszúrtam, az a szőke japán lány volt, Aya.
"Nézd mit tettél velünk Hoseok" - fedte fel a testét ért kínzások nyomait a lány. Arca eltorzult és szinte mind egy emberként indultak meg felém. Zokogva bújtam Hyungwon vállához, akinek azonnal kipattantak a szemei és felült az ágyon.
-Hey Wonnie, mi a baj? -húzott magához, én pedig próbáltam a megnyugtató hangjára és illatára koncentrálni az engem körülvevő teremtmények helyett. - Ssssh, nyugodj meg, itt vagyok!- simogatta megnyugtatóan a hajam.
"Eljövünk érted Hoseok! Át fogod élni a fájdalmat amit mi is... Minden nap érezni fogod, amíg teljesen fel nem emészt..." - suttogta, majd egy éles fájdalmat éreztem az oldalamba. Felüvöltöttem fájdalmamban, mire Hyungwon rémülten tolt el magától. Felhúztam a pulóverem, amit addigra átitatott bíborvörös vérem. A seb bár iszonyatosan fájt, mégis kevés volt ahhoz hogy halálos kimenetelű legyen. Tudtam hogy nem az volt a cél hogy megöljenek, sokkal inkább az hogy addig kínozzanak míg inkább magamtól választom azt az utat.
-Wonho.... mondj már valamit, az isten szerelmére! - rivallt rám Hyungwon könnyes szemekkel.
-Már.. jobb... azt hiszem elmentek..egyenlőre! - szorítottam a tenyerem az égető sebre.
-Miről beszélsz? Kik mentek el?
- A lelkek. Akiket átadtam a démonnak.. eljöttek értem. - mosolyodtam el keserűen. - Látod, végül nem csak általad bűnhődöm a hibáim miatt.
-Ohh fogd már be! Nem fogom hagyni hogy elvegyenek tőlem! Valami megoldást fogunk találni erre is! - nyomott egy puszit a fejem búbjára majd lenyomott a matracra és feljebb csúsztatta a pulóverem a hasamon. Pár másodperc múlva néhány kötszerrel és fertőtlenítővel tért vissza.
-Már azt hittem hogy valami más módon fogsz leápolni...- húztam gyenge félmosolyra ajkaimat, majd felszisszentem mikor a hideg folyadék a sebhez ért.
-Eskü már meglepődnék ha nem valami perverzségen járna az agyad. - mosolyodott el halványan. Abban a pillanatban tudatosult bennem hogy mennyire szeretem én ezt a mosolyt.
-Nagyon szeretlek! - suttogtam magam elé, mire egy vigyor terült szét az arcán.
-Tessék? Kicsit rosszul hallok, megismételnéd? - vigyorgott, miközben teljes figyelmét a seb letapasztásának szentelte.
-Mondom nagyon szeretlek te pöcs! - nevettem fel, de mikor egy kissé rányomta a gézt a sérülésre, azonnal komolyra vettem a figurát és fájdalmasan nyögtem fel.
-Én is szeretlek, de ha még egyszer megbántasz, nem kell arra várnod hogy a lelkek kínozzanak meg, mert én előbb foglak! - mondta teljesen komolyan, mire felhorkantam.
-Tudod hogy azt a kínzást túlságosan élvezném szívem! -jelentettem ki egy halvány mosoly kíséretében.

Tudtam hogy nem voltam abban a helyzetben hogy boldog legyek, én mégis az voltam. Tudtam ha Hyungwon mellettem van, akkor a legdurvább kínzásokat is szó nélkül eltűrtem volna.