Naruto: Hisakata

🎄Karácsonyi Különkiadás🎄

Hisakata szemszöge:

A feldíszített karácsonyfa előtt álldogáltam azon gondolkozva, hogy ezen a nemes ünnepen miért nem szól hozzám senki, miért lézengek egyedül, ebben a fényektől ázott házban.
Szoknyám alját birizgáltam abban reménykedve, hogy apa betér, nagy kiabálások közepette, majd elpirulva magához öleljen, azon kacagva és incselkedve, hogy milyen szexik a lányok mikulás ruhában. Ezen én felháborodva elhúzzam számat, amire ő egyből mentegetőzni kezdjen. Viszont egyedül voltam. Se Minato, se Kushina, se pedig apa nem volt Konohában. Valahol messze, más rejtekben egy küldetést elvégezve. Nem találtam helyem, nem tudtam mit csináljak egyedül, még annak ellenére sem, hogy nem ez volt az első karácsonyom, amit egyedül töltöttem. Luna visszatért Holdrejtekbe, hogy meglátogassa édesanyját, akivel már oly rég találkozott, s aki évek óta betegeskedik.
Lefeküdtem a kanapéra, fehér hajam a földig ért, miközben a lassan sötétedő égboltot koslaltam.
A fán lévő égősor visszaverődött az ablakon, ezzel mégnagyobb színkavalkádott okozva. Csönd volt, egy nesz sem zavarta meg ezt a békés nyugodtságot.
Felálltam helyemről, s az asztalról elvett forrócsokoládémat számhoz emelve néztem ki a hófödte tartományba, miközben gondolataim más fele terelődtek.
Vajon... BAKAshi mit érezhet ilyenkor? Hisz már hány éve annak, hogy egyedül ünnepel. Hány éve annak, hogy egyedül áll a fa előtt, nézve az üres helyet, ahol se egy kacagás, se egy kedves szó nem fogadja. Se édesanyja, se édesapja nem fogja körbe testét, édes mosollyal ajkukon, boldog karácsonyt kívánva.
Így hirtelen felindulásból és a sajnálatból amit szívemben ~reztem iránta, a fekete, fodros szoknyám alá egy vele egyszínű, téli harisnyát húztam fel. Trikómra egy lila árnyalatú kötött pulóvert vettem, s a szobákban leoltva a lámpákat -kivéve a karácsonyfát- sebesen öltöttem magamra kabátom, felkaptam téli cipőm és az ajtót bezárva szapora léptekkel siettem hozzá. Hisz semmilyen gyermek nem érdemli meg azt a sorsot, hogy egyedül várja a csodát, egyedül étkezzen, a csendes nyugadalomban.

A házhoz érve, láttam, amint a lámpák égnek, mint a konyhába, mint a szobákban, így megkönnyebülten sóhajtottam. Ugyan a személyt nem leltem meg, de ettől függetlenül egy hógolyót gyúrtam, s a konyha ablaka fejé hajintottam. Pár perc várakozás után, mikor semmi reakció nem érkezett megismételtem mozdulatom.
Figyelmemet a Hold békés fénye ragadta el, ami majd megvakított, de ennek ellenére a folyamatosan görgetett golyót elhajíntottam nem számolva azzal, hogy Kakashi feltolta az ablakot és az eldobott fagyott víz az arcán terült szét.
Nagy szemekkel, tarkómat vakargatva néztem a fiúra, ki egy mozdulattal letörölte orcájáról, s mérges tekintettel nézett vissza rám.

-Bocsika! -dugtam ki nyelvem bohókásan, intve neki egyet.

-Mit keresel itt? -modortalan kérdésén meg sem lepődtem, hisz már oly sokszor beszélt így velem.

Egy ideig nem válaszoltam, inkább fizimiskáját tanulmányoztam. Próbáltam leolvasni érzéseit, amit mélyen elrejtett, így sikertelen lett az akcióm.
Lehunytam szemeim, mélyet lélegeztem, ezzel leseperve magamról az iránta érzett sajnálatomat.

-Arra gondoltam -vettem fel a földre helyezett szatyrot, majd lassú léptekkel indultam el Kakashi felé. A vastag hó lábam alatt átáztatta cipőmet. -, hogy mi lenne, ha együtt töltenénk a Karácsonyt! -álltam meg az ablakba, s annak keretére helyeztem szatyromat.

-Miért akarnék veled karácsonyozni? -vonaglott fel egyik szürke szemöldöke.

Meg kellett hagyni, hogy fejpánt nélkül igazán helyes fiúcskának tartottam. Amint szürke árnyalatú, tarajos haja fekete szemei közé lógtak, melyekben semmilyen csillogás nem volt látható, csak a késő délutáni világosság, melyet a Hold adta.