Szinte éreztem, ahogyan a forró nyári nap sugarai égetik bőrömet futás közben. Sötét hajam teljesen felforrósodott, hiszen már pár órája kint voltunk az udvaron Dracoval. Ismét kviddicseztünk. Legalábbis, valami olyasmi. Szokás szerint, most is fogóknak tettettük magunkat. Egy kavicsot eldobunk jó messzire, majd aki ezt először megtalálja, az nyeri meg a meccset a képzeletbeli csapatának. Seprűinket a kezünkben, lábainkat a talajon tartottuk. Ez csakis miattam alakult így, ugyanis Dracoval ellentétben, én még nem tudok repülni. Pedig számtalanszor próbálkoztam egyedül is, valamint ő is pár éve kitartóan tanítgat, de a seprűm valahogy csak nem akar elemelkedni a földtől. Tudom, hogy a baj nem velem van, hiszen sokan még elsőévesként a Roxfortban sem tudnak repülni. Nincs mese, Draconak ehhez különös tehetsége van.
Természetesen megint ő találta meg először az eldobott követ.
-Milyen érzés vesztesnek lenni?- nézett rám vigyorogva, kezében azzal a fránya kaviccsal.
-Csináljunk inkább mást.- kértem, s közben a szememet forgattam. Kezd unalmassá válni, hogy lassan mindenben jobb nálam.
-Rendben, csak megyek egy kört.- mondta, majd lába közé vette a seprűnyelet. Egy határozott mozdulattal elrugaszkodott a földtől és a magasba repült. Egy darabig körözött körülöttem, majd úgy döntött messzebb repül, így feljebb emelkedett és távolodni kezdett a házuk udvarától.
Különös ház volt ez. Sokkal inkább hasonlított kastélyra, mint egyszerű családi házra. Sötét falai misztikusságot és tiszteletet sugároztak.
A Malfoy kúria. A híres aranyvérű család sosem hagy alább, ha az esztétikáról van szó. Ugyanez elmondható az én családomról is. A környék sem nevezhető mindennapinak, hiszen egy másik kastélyszerű házat kivéve teljesen sivárnak bizonyult. Az a ház volt az én otthonom. Amennyire én tudom, Mardekár Malazár utódjai évszázadokon keresztül abban a kúriában éltek, tehát mi sem lóghatunk ki a sorból. De valahogy én mégsem érzem otthonomnak ezt a már-már történelmi épületet.
Ahogy néztem Dracot egyre messzebb és messzebb repülni, arra gondoltam, bárcsak én is egyszer-kétszer ilyen egyszerűen el tudnék repülni. Ez, és még hasonló gondolatok cikáztak a fejemben, miközben álltam és vártam, hogy a fiú visszatérjen. Tekintettemmel végig követtem őt. Ebben megkönnyítette a dolgomat teljfelszőke haja, melyet messziről is könnyedén ki lehet szúrni.
Hirtelen vett egy hajtűkanyart, majd elkezdett visszarepülni hozzám. Egy pillantra úgy tűnt, mintha visszafele gyorsabban haladna, mint mikor elindult. Ahogy egyre közelebb ért, láthatóvá vált széltől kipirult arcán ülő hatalmas mosoly. És mintha valami repült volna mögötte. Igen, határozottan volt valami mögötte. Az a valami egy gyönyörű fekete bagoly volt. Draco végül lelassított, majd kecsesen leszállt mellém. Világos haját általában igényesen hátrafésülve hordja, ám most tincsei kócosan lógtak a szemébe.
-Bagoly jött. -mondta hatalmas lelkesedéssel. Arcát levakarhatatlan vigyor ékesítette, még szürke szemei is mosolyogtak.
-Gondolod hogy megjött a leveled? -mosolygtam rá vissza kedvesen. Jó volt látni, hogy ő ennyire izgatott a Roxfort miatt. Bárcsak néha én is így tudnék gondolni az előttünk álló időszakra.
-Biztos vagyok benne.- csattant ki az örömtől, majd megragadta a kezemet és elkezdtünk futni a ház felé.
Nagy ricsaj közepette rontottunk be az ajtón. Türelmesen vártam, míg Draco letámasztja a két seprűt az ajtó mellé, majd mindketten a nappali felé vettük az irányt. A fekete bőrkanapén Nacissa Malfoy ült, jobbján Gizelle Mardekárral, anyukámmal. Egy csésze teával a kezükben beszélgettek amikor beviharzottunk. Mellettük a dohányzóasztalnál egy csontsovány házimanó válogatta a leveleket.
-Jött nekem levél, Dobby?- kérdezte izgatottan a fiú. Narcissa erre abbahagyta a beszélgetést anyával, és ő is érdeklődve várta a választ.
-Igen, Malfoy úr, itt van. És a kedves Mardekár kisasszonynak is érkezett egy levél. Dobby meg is lepődött rajta. Dobby nem gondolta volna, hogy a szomszéd levele is idejön.- makogta a manó jellegzetes, magas, remegő hangján, miközben átnyújtotta nekünk a leveleinket.
-Dumbledore biztos tudja, hogy ma itt vagytok.-mosolygott ránk Narcissa kedvesen. Jól tudta, hogy minden fiatal boszorkány és varázsló életében nagy pillanat, amikor megérkezik első levelük a Roxfortból.
-Hogy ez az öregember mindent tud.- fröcsögte cinikusan anya.
Narcissa észrevette, hogy fia nagy levegőt vesz, mielőtt kibontaná a borítékot.
-Gyerünk Draco, nyitsd csak ki nyugodtan. -bátorítottaa fiát.
-Úgysem lesz meglepetés benne.- fűzte hozzá anya, majd rám nézve biccentett egyet, jelezve, hogy én is kinyithatom a borítékot.
Igaza volt. Egész életemben tudtam, hogy tizenegy éves koromban, egy nyári napon majd érkezik hozzánk egy bagoly, csőrében a Roxforti levelünkkel. Az pedig, hogy az ősöm az egyik házalapító, eléggé bebiztosítja a helyem az iskolában.
Éppen ezért nyugodtan bontogattam a levelemet. Mellettem szőke barátom annál nagyobb lelkesedéssel és örömmel tépte szét a borítékot, majd arcát a levél mögé rejtve olvasta a tartalmát.
-IGEN! FELVETTEK!- ugrott a magasba Draco, majd azonnal rám nézett.- Na mire vársz még Mila? Tapsra? Gyerünk olvasd el a tiédet.
-Jól van na. De úgy is tudjuk, hogy felvesznek.
Azzal felemeltem saját levelemet és hangosan felolvastam a tartalmát.
Tisztelt Mila Mardekár!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-én kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.
Tisztelettel: Minerva McGalagony igazgatóhelyettes
YOU ARE READING
Mardekár utódja
Fanfiction"-Én tudom, hogy ez nem te vagy, Draco. Ne tedd meg! Látszott rajta, hogy szenved a döntéssel. Nyakán kidagadtak az erek, majd a következő pillanatban szörnyű sírásban tört ki. -Te ezt nem értheted. Meg kell tennem különben megöl. A fiú látványa öss...
