Mardekár utódja

II/8 Aranyvér

Véget ért a félév utolsó tanítási napja, a diákok hazautaztak az ünnepekre és a kastélyra egy csapásra csend borult. Én ezt a némaságot kifejezetten békésnek találtam. Már aznap este sokkal nyugodtabban hajtottam álomra a fejem tudva, hogy mikor másnap felkelek, nem kell elviselnem a szúrós tekinteteket a hátamon.

A szenteste napja hideg, fehér hajnallal köszöntött ránk. Hermione már kora reggel felkeltett engem is és a fiúkat is. Izgatott volt az ajándékozás miatt, és a százfűlé-főzet miatt is, amit hivatalosan is késznek nyilványtott. A hálóterem ablakán Lulu kopogtatott csőrével. Komótosan odasétáltam, majd hagytam, hogy kis gyöngybaglyom berepüljön, és kicsit élvezze a Griffendél hálótermének melegét. Kedvesen megsimogattam, hiszen nagyon ritkán látom. Más baglyokkal ellentétben, Lulunak soha nem kell kézbesítenie semmit, ezért igazán jó dolga van nálam. Míg más baglyok karácsonykor egész nap nehéz csomagokat hordoznak egyik helyről a másikra, addig Lulu csőrében még egy levél sem volt ma sem. Ezen nem is lepődtem meg. Szerintem a családomat ezen a ponton az sem érdekli hogy élek, vagy halok. Biztos hallottak az iskolában történt merényletekről, és biztosan hallották a pletykákat arról, hogy én vagyok a tettes. Valószínűleg jót nevetnek az egészen tudva, hogy bár Mardekár utódja vagyok, mégsem érek fel arra a szintre, hogy ki tudjam nyitni a Titkok Kamráját, vagy hogy egyáltalán tudjam, hogy hol van.

Ezeket a gondolatokat elhessegetve léptem az ablakhoz, és felmarkoltam alóla a havat, melyet Lulu véletlenül besöpört a szárnyával a párkányról. Szapora léptekkel siettem le a klubhelyiségbe, nem törődve azzal, hogy még mindig a pizsamámban voltam.

Harry, Hermione és a Weasley testvérek már lelkesen bontogatták az ajándékokat a kandalló mellé felállított, mennyezetig érő karácsonyfa alatt. Errolnak, a Weasley család baglyának már nem volt olyan egyszerű dolga, mint Lulunak. Valószínűleg több kört kellett repülnie, hogy kézbesíteni tudja mindenki csomagját. Mr. és Mrs. Weasley idén sem hagyta, hogy gyerekei és fogadott gyerekei ajándék nélkül maradjanak karácsonykor. Habár a Weasley családi kassza nem roskadozik a pénztől, Mollyék mindig gondoskodnak róla, hogy semmiből se szenvedjünk hiányt. Ezért kifejezetten hálás vagyok Weasleyéknek. Mert ennyi anyagi nehézség mellet gondolkodás nélkül befogadtak, mikor hallották, hogy a családom kitagadott, és most sajátjukként kezelnek engem, sőt, Harryt is. Remélem egyszer majd vissza tudom nekik adni azt a sok jót, amit tőlük kaptam.

A klubhelyiséget teljesen átjárta a karácsony reggeli izgatottság és a meghitt, családias hangulat miközben mindenki ajándékokat bontogatott.

A kezemben tartott hókupacból hógolyót gyúrtam, és mielőtt teljesen elolvadt volna, hátbadobtam vele Fredet.

-Neked is boldog karácsonyt, Mardekár. – simogatta a pontot, ahol eltaláltam. –Mond, hogy csak célt tévesztett a dobás, és igazából Percy fejét céloztad.

-Igazából Ron fejét céloztam. –vontam meg a vállam mosolyogva.

-Olyan jó ilyen kedves emberekkel barátkozni, igaz Harry? – rázta a fejét a legifjabb Weasley fiú.

-Hé, Mardekár! – szólt George, de mire odakaptam a fejem, már vállba is talált egy puha karácsonyi csomag, rajta egy cetlivel, melyre M betű volt firkálva.

-Tudd, hogy ezeket édesanyánk napokig készítette, hogy örömet okozzon nekünk, te meg csak úgy dobálózól velük. – szólt Percy Georgera szemrehányóan.

-Nyugi, semmi baja. – kaptam fel a csomagot, majd meghatottan bontottam ki. Molly idén is kötött mindenkinek egy pulcsit, rajta a nevünk kezdőbetűjével. Nem hagyta, hogy Harry és én ne kapjunk semmit, és Hermionére is gondolt. Rajta már ott is virított a rózsaszín, kézzel kötött pulóver. Gyorsan felkaptam én is az enyémet, amin a piros és a zöld szín uralkodott. Amennyire jól esett, amennyire meghatott ez a gesztus Mollytól, annyira volt csúnya az a pulcsi, és pont ugyanannyira szúrt is. De akkor ez nem számított.