Mardekár utódja

I/2 A nekem kijelölt út

Tisztelt Mila Mardekár!

Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-én kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.

Tisztelettel: Minerva McGalagony igazgatóhelyettes

Mikor befejeztem az olvasást felnéztem a levélből. Először anyukám tekintetét kerestem, aki szigorúan nézett vissza rám. Azonban megszokott, rideg nézésében most egy kis büszkeséget véltem felfedezni. Sokszor nem úgy tűnik, de a szüleim nagyon egyszerű személyiségek. Az egyetlen dolog amiért élnek az az, hogy ők maguk büszkén viseljék Mardekár nevét és erre engem és az öcsémet is megtanítsanak. Mardekár Malazár elvei már rengeteg generációt felneveltek a családunkban.
A jövőm szinte kőbe van vésve. Felvettek a Roxfortba, első lépés pipa. A következő lépés pedig az lesz, hogy a beosztási ceremónián a süveg a fejemen minden habozás nélkül a következőt kiáltja: MARDEKÁR.
Majd hét év alatt kijárom az iskolát, természetesen kitűnő tanulmányi átlaggal és prefektus leszek. Ezek után munkát kapok a Mágiaügyi Minisztériumban, majd pedig hozzámegyek egy aranyvérű varázslóhoz és aranyvérű gyerekeket szülök. Ezért is tartja a kapcsolatot a családom Malfoyékkal.
Draco Malfoy. A házasságunk nem csak az én családom, de a Malfoy család számára is tökéletes lehetőség lenne.

Az, hogy a mai napon megérkezett a Roxforti levelem, nem jelent egyebet, mint hogy szeptemberben el kell indulnom a nekem kijelölt úton. Ezért sem tudtam a levélnek úgy örülni mint Draco, vagy mint bármelyik másik velem egykorú varázsló és boszorkány.
Narcissa Malfoy jókedvűen felállt, majd adott egy ölelést a fiának. Pár másodperc habozás után hozzám is odalépett és esetlenül megölelt.
-Nagyon büszke vagyok rátok.-mosolygott kedvesen, miközben Draco szőke fejét simogatta.- Holnap elmegyünk az Abszol útra, hogy beszerezzük a szükséges felszereléseket. -folytatta.
-Dobby, gyere ide.-szólalt meg anya. A házimanó azonnal odacsoszogott hozzá. Anya odaadta neki a kezében lévő teáscsészét, majd felállt és felémsétált.
-Gyere Mila, hazamegyünk. Sok dolgunk van még. -indult meg a bejárati ajtó felé.
Még mielőtt követtem volna a példáját, Draco felé fordultam.
-Akkor holnap találkozunk az Abszol úton.- búcsúztam el tőle. Neki a jókedve és az izgatottsága továbbra is töretlen volt.
-Remélem az első saját seprűinket együtt vesszük meg.- vigyorgott.
-De hiszen az elsősöknek nem is lehet saját seprűje.
-A kviddics csapat tagjaival biztosan kivételt tesznek majd.
-Az elmúlt száz évben nem volt elsős a kviddics csapatban, Draco.
-Annál jobb érzés lesz amikor beválogatnak.-mondta, majd az anyja felé fordult.- Apa mikor ér haza? Alig várom, hogy ő is megtudja, hogy megjött a levelem.
-Dobby, mennyi az idő?
-Mindjárt négy óra, gazdám.
-Akkor nemsokára, Draco.
Igazán hallgattam volna még a beszélgetést, de sajnos anya már elindult kifelé a házból, ígyhát intettem egyet és utánaszaladtam.
Malfoyék udvarát magas sövény veszi körül, így a kívülállók csak akkor láthatnak be egy kicsit, ha közvetlenül a házzal szemben lévő fekete vaskapunál állnak meg. Amint kilépünk az említett kapun, már látszik is a mi házunk, ígyhát nem kell semmiféle varázseszközt használni, ha el szeretnénk jutni egyik helyről a másikra.

Csendben sétáltunk hazafelé. Próbáltam elkapni anyukám tekintetét, hogy rájöjjek mi is jár a fejében, de ő csak szigorúan maga elé nézett.
Miután hazaértünk apukámat a nappaliban találtuk, ahogy ül az egyik fotelben és a kedvenc időtöltését űzi: a Reggeli Próféta mai számát fürkészi. Mellette az öcsém a földön az elvarázsolt üveggolyóival játszik. Weston négy évvel fiatalabb mint én, de már most elkezdték felkészíteni arra, ami tizenegy éves kora után rá vár.
-William!- szólt anya. Erre apa felnézett az újságából és érdeklődve várta mi olyan sürgős ami nem várhat addig míg befejezi az olvasást. -A lányodnak megérkezett a Roxforti levele.
Apa erre becsukta az újságát, majd rám szegezte tekintetét.
-Hát eljött az idő. Büszke vagyok rád, Mila.
-Ez nem fair. Ő miért mehet a Roxfortba és én miért nem?- hisztizett Weston.
-Legyél türelmes Weston. Három év múlva te leszel a legjobb varázsló abban az iskolában.- Vigasztalta anya. Valóban így gondolta. Az öcsémet mindig többre tartották, mint engem. Hiszen ő lesz az, akinek a gyermeke a Mardekár nevet fogja viselni, nem én. A szüleim az én jövőmet is tökéletesre próbálják csiszolgatni, de ez meg sem közelíti azt, ahogy Westont nevelik. Pedig neki is csupán annyi lesz a dolga, mint nekem. Elvenni egy aranyvérűt és gyereket nemzeni.

Az öcsémmel mindketten nagyon hasonlítottunk apánkra. Ugyanaz a sötét, már-már fekete, egyenes haj. Ugyanaz a sápadt bőr. Ugyanaz az eper színű száj. Ugyanazok az arcvonások. De ami a legfontosabb, ugyanaz a ragyogó, smaragdzöld szempár, ami már generációk óta a Mardekárt Mardekárrá teszi.
-Mila, holnap korán reggel indulunk az Abszol útra. Minél hamarabb túl akarok esni a bevásárláson. Úgyis tele lesznek koszos sárvérűekkel az üzletek. Mindig mindenki eszeveszett módjára próbál megvenni mindent az iskolára. Be se kéne engedni az ilyet a Roxfortba.- fröcsögte anya.
Ahogy a monológját hallgattam, elkalandoztak a gondolataim. Egész életemben e ház falai között éltem. Holnap végre lehetőségem nyílik új embereket megismerni, akik ráadásul velem egykorúak. Remélem attól, hogy az ősöm az egyik házalapító, még akarnak majd barátkozni velem.
-Figyelsz rám, Mila? Te is tudod milyen fontos ez az időszak az életedben.
-Igen, anya. -válaszoltam robotszerűen.
-Remek. Holnap kilencre legyél kész. Hopp porral fogunk utazni.