Mafia hős

5. rész Új lehetőség

Maia szemszöge

Hétfőn nagyon fáradtan kelltem. Mint mindig suli napok idején. Amikor felkeltem hallotam, hogy már Tony is itthon van. Együtt beszélgettek, de nem hallottam miről. Nem is akartam kiváncsiskodni, így hát elmentem megfürödni.

Pár perc múlva jött egy sms. Anna küldte.

- Szia csak megakartam kérdezni, hogy emlékszel e, hogy már új órarendünk van?

Oh basszus, jó hogy szólt. Tisztára elfelejtettem. Pedig tegnap már bepakoltam a táskámba, de most pakolhatom át.

- Úristen köszi, hogy szóltál. Rossz hétre pakoltam volna különben.

- Tudtam én, de nem is csoda azok után, ami a hétvégén volt.

- Hát szerencsére már minden rendben. A suliban találkozunk.

- Akkor a suliban.

Tony szemszöge

Lehívtam Peppert az étkezőbe, fontos volt, hogy megbeszéljük a történteket, mielőtt még Maia felébred.

- Jó reggelt édesem - jött le Pepper még félig komásan.

- Jó reggelt szívem - viszonoztam egy csókkal.

- Beszélni akartál Maiaról igaz?

- Igen, ami azt illeti, ez elég fontos.

- Hallgatlak.

- Szóval beszéltünk kicsit a Kapitánnyal és Nattal róla. Valójában ők vezettek rá erre. Nem lesz jó neki, ha minden hétvégén egyedül marad. Nem maradhatsz vele mindig itt, ha nekem mennem kell. 

- Igen ez tényleg nem jó megoldás. Mit javasolsz? 

- Beszélhetnénk vele, hogy ő mit gondol erről. De én azt javaslom, hogy költözzön oda.

- És akkor mi lesz a sulival?

- Meglátjuk, Pókember is onnan fog bejárni, ha nem lesz jó ugyis változtatni kell.

- Jó akkor ez a következő hét alatt eldől. 

- Igen, szólok Maianak. MAIA!

Maia szemszöge

Miközben újra pakoltam a táskám hallotam, ahogy Tony kiabál nekem.

- Egy pillanat és megyek - kiabáltam vissza.

Gyorsan befejeztem, aztán eszembe jutott, hogy még fel sem öltözztem. Gyorsan felkaptam az első ruhát, amit a szekrényben találtam. Azután már rohantam is le.

- Itt vagyok - mondtam lihegve.

- Azért nem kellett volna rohanod drágám - mondta Tony.

- Igen csak kicsit húzosan indul ez a reggel. Kicsit össze vissza vagyok.

- Igazából beszélni  szeretnénk veled - elmondta azt, amit elöbb Pepperrel megbeszéltek.

- Értem - mondtam kicsit aggódva, mert nem igazán tudtam fel fogni, amit mondott.

- A lényeg, hogy szerintünk neked kéne erről döntened. Oda is költözzhetsz és akkor nem kell egyedül maradnod.

- Szerintem ez nem jó ötlet Tony. A suli miatt tudod. Esetleg talán úgy lehetne jó, ha hétköznap itt lennék, hétvégén pedig ott.

- Ez sem rossz ötlet - vágta rá Pepper.

- Igen, igaz. Tudod Pókembert is bevettem a csapatba, ő is ott fog lakni és ami azt illeti a te sulidba fog járni.

- Tessék?! - kérdeztem vissza érthetetlenül.

- Szóval igazából ugyanaz a helyzet vele, mint veled is - folytatta, mintha meg se hallotta volna meghökkenésem.

- Értem, hát talán neki sem lenne ez egy rossz ötlet. Mármint hétköznap lakhatna akár itt is - miközben ezt kimondtam láttam, hogy Tony nagyon meglepődött.

- Jogos, beszélni fogok vele is. De Maia ez az ő döntése. Nem fogom elmondani ki ő. Azt tudja te ki vagy és ha úgy érzi ő is el fogja mondani.

- Rendben Tony nem fogom faggatni.

- Hogy tudnád faggatni, ha nem tudod ki ő? - lepődött meg megint, ma reggel ez az arc nagyon menő.

- Hát tudod nem sokan jönnek újak évközben. Szinte biztos, hogy most csak egy srác fog kezdeni nálunk. Szóval valszeg ő az. 

Tony megint azt a fejet vágta, amit olyankor szokot mikor valamit elront. És hát persze, ez jogos. Talán nem kellett volna említenie.

- Viszont most nekem mennem kell.

- Jó rendben menj csak édesem - mondta Pepper miközben megölelt.

- Szia - mondta Tony és láttam, hogy most nagyon elgondolkozott.

Elindultam a suliba és közben el is gondolkoztam rajta, amit Tonynak mondtam. Ma csak egy srác kezd. Peter Parker. Akkor biztos ő Pókember. Hihetlen. Egy fajta boldogság fogott el, én magam derítettem ki, hogy ki Pókember. Éreztem, hogy akaratlanul is elkezedtem mosolyogni. Gyorsan ellazítottam az arcom, hogy ne látszodjon.

De tudjátok biztos van egy valami, amit nem értettek velem kapcsolatba. Hogy miért hívom így Tonyt és Peppert. Az van, hogy valamiért sosem esett a számra az, hogy anya vagy apa. Az árvaházba nem volt kit így hívnom. Sokszor volt, hogy kiakartam mondani nekik, mert már igen is így tekintek rájuk, de nem ment. Nem tudom ez nekik milyen érzés lehet, bizonyára rossz. Látom rajtuk, hogy szívüket, lelküket kiteszik értem. És ezt én értékelem is. Talán egyszer végre sikerül kimondanom.