Mafia hős

11. rész Labor

Maia szemszöge

Nagy nehezen ébredtem fel, foglamam sincs, hogy mi történt. Az utolsó emlékem, hogy .... Úrsiten engem elraboltak. Kinyitottam a szemem és villám gyorsan ültem fel az ágynak nevezhető valamin. Egy fehér szoba kellős közepén ültem. Olyan fehér volt, hogy mikor kinyitottam a szemem azt hittem megvakulok. Rögtön egy ajtót kerestem, de fura mondon nem találtam. A fal úgy volt ki alakítva, hogy nem lehetett kivenni hol az ajtó.

Oda sétáltam a falhoz és körbe mentem a szobán  annak mentén. Hátha van valami törés a falban, amiből rájöhetek hol az ajtó. De nem volt semmi. Olyan volt a szoba, mint ahova az idegbajos embereket rakják. Hol lehetek? Mi lenne ha elkezdenék segítségért kiabálni? Vajon hallana bárki is? Igazából gondolkodás nélkül kezdtem el kiabálni. Aztán rögtön meg is bántam. Abban a pillanatban zörgést hallotam a fal mögül. Kattan valami, meg van az ajtó. Egy fehér köpenyben lévő férfi jött be rajta, én meg elkezdtem hátrálni.

- Végre felébredtél - mondta az a fazon - nem kell félned. Nem akarunk bántani téged. Ha jól viselkedsz és teszed amit mondunk, akkor nem lesz semmi bajod igérem. - Hát nem tudom mit gondol ez az ember, de nem nyugtatott meg. Még jobban hátráltam, egészen a szoba egyik sarkába.

- Ezzel nem nyugtatott meg - válaszoltam remegő hanggal. De szerintem ez ő is észre vette és elkezdett felém sétálni.

- Pedig bizhatsz bennem - mondta miközben leguggolt előttem. - Válasz inkább itt maradsz bezárva vagy eljössz velem és körbe járjuk a helyet. - Ezután felállt és várta a válaszom. A faszom akar itt maradni. Felálltam remélve, hogy lesz esélyem elmenekülni.

Ő ment ki először az ajtón, én szorossan követtem. Észre vettem, hogy a szoba előtt és végig a folyosón katonák vannak. Amint kiléptünk ebből négy  őr csatlakozott (kettő elénk és kettő mögénk). Kicsit megilyedtem, így hogy fogok megszökni.

- Mi ez a hely? - kérdeztem, remélve hogy kapok valami választ.

- Ez egy labor - mondta halál nyugodtan, mire én tágra nyílt szemmel már meg akartam volna állni és elfutni. Mire észbe kaptam, hogy négy katona is velünk van. - Nem kell megilyedned. Bevallom kutatási célból vagy itt. De nem fog fájni, sőt ha vége még erősebb is leszel. - Valahogy úgy éreztem nem mondta el az egész okot, amiért itt vagyok és hogy igen is fájni fog. - A kezeden már rajta van a laborszámod, amivel azonosítható vagy. A szökés pedig esélytelen, csak magadnak ártanál vele. Van egy chip a tarkódban, ami gombnyomásra áramot vezet a testedben, vagy akár el is altathat. Emelett pedig nyomkövető.

Na itt már tényleg féltem, megálltam és a tarkómhoz kaptam a kezem. Rögtön éreztem a hátamon a katonák fegyverét, hogy tovább inditsanak, de a doki jelzett hogy hagyjanak. Majdnem sírva fakadtam. Amikor levettem a kezem a jobb csuklomom tényleg ott volt egy 008-as szám. Jézusom mikor tették ezt velem. Azt hittem összeesek. A kezem remegett és pár könnycsepp lecsurgott az arcomon. A doki oda jött hozzám és a vállamra tette a kezét.

- Bár együtt tudnák érezni veled, de ez a kutatás igen fontos. - mondta miközben még mindig halál nyugott.

- De miért ÉN! - akadékoskodtam. - Miért pont én, miért nem valaki más?

A doki nem szólt semmit csak tovább ment, mire az egyik őr meglökött hátulról jelezve, hogy én is menjek. Elértünk egy olyan helyhez, ami egy kutató részlegnek tűnt. A helyiség közepén egy kb kínzó eszköz állt. Egy olyan szék, vagyis valami amire kilehet kötni az embereket és mindenhonnan csövek lógtak. Megpróbáltam elfutni, de a doki aktiválta a chipet a nyakamban, amitől rögtön elájultam. Úgy estem össze, mintha csak egy robot kapcsoltak volna ki.

Nem tudom mennyi ideig nem engedték, hogy felébredjek, mert minden alkalommal mikor egy kicsit is magamhoz tértem újra elájultam. Próbáltam megjegyezni azokat amiket, akkor láttam mikor résnyire kinyitottam a szemem. Jó párszor abban a fehér szobában voltam. De emlékszem arra is mikor ki voltam kötözve arra szerkezetre. Egy percre éreztem, hogy csövek lógnak ki belölem, amik tűvel vannak bele vezetve a vérembe. Hallottam, hogy pár kísérletnek mi volt a neve. Úgy vélem többet is elvégeztem rajtam. Az egyiket a doki láthatatlanságak nevezte, de volt még szuper gyorsaság, illetve lebegés.

Végül magamhoz tértem. A fehér szobába voltam és most nem altattak vissza. Talán befejezték vagy csak egyenlőre befejezték és hagynak pihenni? Felakartam állni, de olyan gyenge voltam, mint egy harmat. Rögtön össze estem és csak a padlón ültem. Mi van ezek kiszívták a vérem? A vérvételek után voltam mindig ennyire szétcsúszva, hu de utáltam. Megpróbáltam megint feltápászkodni közben pedig az ágyra támaszkodtam. De mind hiába, esélytelen. A lábaim iszonyat gyengék. Szóval csak ültem a földön és a fejem az ágyra hajtottam.

Egy jó pár óra eltelt, legalábbis én így éreztem, mire megjelent a doki és katona. 

- Remélem jól érzed - mondta a doki és fején látszott, hogy nem nagyon akar választ erre. - Végeztünk majdnem az össze kísérlettel rajtad. Csak, hogy tudd új mutáns erőket adtunk neked, többet is. - Ah már értem akkor azért nevezte így a kísérletek. Akkor képes lennék láthatatlanná válni. Eltűnthetnék, áh de gyenge vagyok. Most biztos nem. - Még van hátra két vizsgálat. - Folytatta mondandóját. - Az egyik egy olyan, amivel elveszük az érzelmeidet. A másikkal pedig nagyából egy fegyvert készítünk belőled. - Mosolygott miközben ezt mondta. De mi, te jó isten egy fegyvert?

- Egy fegyvert? - néztem a doki értehetetlenül.

- Igen - helyeselte még mindig mosolyogva, látszik hogy el van szállva a munkájától. - Ha vége el adunk valakinek, nagyot kaszálunk belőle. Olyan leszel, mint egy félig robot félig mutáns lány. Mindent meg fogsz tenni a gazdának, főleg hogy érzelmeid sem lesznek. Nem gátolnak majd.

- Miért mondja ezt el? - kérdeztem mert nem igazán értem most mi a célja. Még jobban meg akar ilyeszteni vagy mi?

- A legjobban úgy tudjuk eltüntetni az érzelmeid, ha elfelejtesz mindent. Persze utána semlegesítjük az érzéseid, hogy ne tudj meg kedvelni senkit.

Amikor meghallotam, hogy ki akarják törölni az emlékeim, újra megpróbáltam felállni. El kell tűnnőm, nem hagyom, hogy elfelejtessék velem a családom, a barátaim. Még mindig gyenge, de nem érdekelt. Küzdöttem, hogy felálltam. Míg nem....

Egy puska dördülés. A golyó átrepült a fejemen. Én a földre zuhantam és teljes sötétség.