Mafia hős

12. rész Emlékek

Maia szemszöge

Amikor felébredtem egy orvosi szobában voltam és le voltam kötözve egy ágyhoz. Senki nem vette észre, hogy ébren vagyok így az ott lévő emberek tovább csinálták, amit csináltak. Az egyik belém akart nyomni valamit. Reflexből felkaptam a kezem, hogy megfogjam az övét. Aminek hatására elszakadt a kötél, amivel meg voltam kötve. Hát most vagy én vagyok ennyire erős, vagy a kötél volt ennyire gyenge. Ránéztem a mellettem álló ápolónőre. Eléggé meg volt rémülve, azt hiszem nem számított erre. Felkaptam a másik kezem is, olyan könnyű volt eltépni mintha csak papírból lett volna. Egyik kezemmel még mindig a doki kezét fogtam, a másikkal pedig megragadtam a torkát. Odébb löktem, pontosabban neki egy asztalnak. Felálltam és már futottam volna el, de a nyakamban egyszer csak elektromosságot éreztem. A belém futó áramtól összeestem. 

A földön fekve tehetetlen voltam, az egész testem remegett. Aztán abba maradt. Egy orvos sétált oda felém. Közel a hajolt hozzám és egyenesen a szemembe nézett.

- Nem kell megijedned, nem akarunk bántani - mondta a hangja megnyugtató volt, de az előbb még áramot vezettek belém.

- Mit akarnak tőlem? - kérdeztem. A hangom még remegett az áramütéstől.

- Mindent szép sorjában - válaszolta miközben segített visszaülni az ágyra. - Mire emlékszel?

Már nyitottam volna a számat, hogy válaszoljak. Amikor sem nem tudtam mit mondani. Nem emlékszem semmire.

- Nem - válaszoltam miközben az emlékeimben kutattam. - Miért nem?

- Volt egy baleseted, aminek hatására amnéziát szenvedtél - halál nyugottan mondta a szemembe. Milyen baleset, mi van? - Ezért vagy, hogy megfigyeljünk.

- Jó és még is ki vagyok én? - kérdeztem őt kérdően.

- A neved Nyolcas, amit a csuklódon lévő szám is mutat. Itt születtél és éltél. Mi neveltünk téged. Akkor volt ez a baleset, amikor a Bosszúállók rátámadtak az épületre.

- Szóval ezeknek a Bosszúállóknak a hibája, hogy nem emlékszem semmire?

- Igen - helyeselte elméletem. - Viszont mielőtt megtámadtak minket épp egy kísérlet közepén jártunk, amit meg kellett szakítanunk. Ha jobban leszel benne lennél, hogy folytassuk?

- Igen, ha már egyszer elkezdtük akkor valószínűleg beleegyeztem, így most is.

- Rendben - örült, hogy így döntöttem. - Az ápolónők befejezik a vizsgálatokat, hogy minden rendben van e veled. Utána az örök visszakísérnek a szobádba. 

A doki elment, engem pedig ott hagyott az ápolókkal. Sokáig vizsgáltak, majd végre engedtek elmenni. A szobám fura volt. Fehér, csupa fehér. Nem nagyon értem miért iyen a szobám, de hát mindegy. 

***

Pár nap telt el mire újra meg jelent a doki. El akarja kezdeni a kísérleten. Az őrők elkísértek egy laborba. A labor közepén egy hatalmas ágy volt tele kötelekkel és csövekkel. Kikötöztek rajta, és egy millió csövet kapcsoltak rám. Egészen a véremig tolták a csövek végén lévő tűket. Már kezdték volna, de hatalamas robbanás terelte el mindenki figyelmét. Valaki betört a dokikhoz, rólam pedig leválltak a csövek és a földre hulltam.

Tony szemszöge

Maia eltűnésének napján

Az egész a feje tetején áll. Péntek értesítette a hatóságokat, Peter lement és a Kapitánnyal meg a többiekkel dolgoznak az ügyön. Pepper nem tudja mit tegyen és a szívem szakad meg, hogy így látom. 

- Meg fogjuk találni? - kérdezte tőlem. A hangján éreztem, hogy a könnyeivel küzködik. - Megteszünk mindent, amit lehet? - oda mentem hozzá és leültem mellé.

- Ne aggódj, mindent megteszünk - mondtam miközben átöleltem. - Mindenki őt keresi, meg fogjuk találni.

***

Napok teltek el. Pepperrel leutaztunk a házba. Együtt kutattunk, közben figyeltük a rendőrséget. Egyszer csak megszólalt Péntek.

- Mr. Stark bár sok időbe telt, de sikerült nagyjából 10km-es távolságba, hogy merre mehetett a furgon.

- Az is jobb, mint a semmi. Mutasd a térképen!

Péntek megmutatta a területet, ahol a furgon tartozkodhat.

- Ez egy hatalmas erdő - vágta rá Nat.

- De várj csak - szólt közbe a Kapitány - van ott valami az erdő közepén.

Péntek ráközelített a házra. 

- Ez egy elég nagy ház - mondta Peter.

- Ez nem csak egy ház - vágtam rá - ez egy labor. Valami kutatási intézmény lehet.

- Viszont ezen a helyen ez az egy épület van - Nat-nak ez jogos megszólalása volt.

- Azonnal oda kell mennünk - még be sem fejeztem már rohantam a szerkómért. Mindenki elindult, hogy megtaláljuk.

***

Amint megérkeztünk berontottunk a házba. Mindenhol orvosak voltak és katonák, őrők. Aztán megláttam Maiat. Ott volt kikötözve. Azonnal lekapcsoltuk mire ő a földre zuhanz. Berohantam hozzá.

- Kicsim, életem - megpróbáltam segíteni neki felállni - minden rendben lesz.

- Mégis ki vagy te?  - mondta miközben ellökött.

- Tessék? - nem értettem miért kérdezz ilyeneket. - Maia én vagyok az apád. Tony Stark.

- Nem, nem te nem vagy az apám - bár sosem mondta ki nekem, az ellenkezőjét sem állította. Iszonyúan fájt, amit mondott. - Nekem nincs apám, itt  nevelkedettem végig.

- Mi ez nem igaz, nálam laktál - a fejét a kezembe vettem és mélyen a szemébe néztem. - Emlékezz én fogadtalak örökbe, Pepperrel. A lányom vagy.

- É..én nem emlékszem - mondta miközben elmerült a gondolataiban.

- Jó semmi baj, de most hinned kell nekem. - biztatni próbáltam, mert már nem maradhatunk itt sokáig. - Velünk kell jönnöd és majd otthon megpróbálunk vissza emlékezni. Rendben?

Sokáig gondolkozott, de végül belement. Amikor felállt viszont összesett. Így a kezembe vittem ki és lefektettem a repülőn. A többiek Addigra már megszerezték az összes dokumentumot róla és egy helyre gyűjtötték az embereket. A rendőrségnek így már dolga se lesz.

Sajnálom, hogy mostanába nincs sok sztori, de vizsgaidőszak van az egyetemen. Ez eléggé elveszi az időm. Meg hát nem sok motívációm van folytatni, mert sajnos nem sokan olvassák sem ezt sem pedig a másik sztorit. De hamarosan jön a folytatás ide és a másik történethez is.