Mafia hős

18.rész A mafia központ

Maia szemszöge

Egy sötét szobában ébredtem és iszonyatosan fáj fejem. Valószínűleg az a két őr túl járt az eszemen. Gondolom abban a hatalmas kastélyban lehetek bezárva, amit láttam. De vajon kik lakhatnak itt. Hirtelen valaki kb. betörte az ajtót. Egy eléggé jóvágású illető volt. 

- Ki vele ki vagy te? - mondta parancsolgatóan. - Miért jöttél? Ki küldött? 

- Én öhm... - nem tudtam mit mondani nem értettem az egész helyzetet.

- Mi van talán elvitte a cica a nyelved? - egyre komorabb a hangja, ami megijeszt.

- Én... Maia vagyok - mondtam elvékonyodó hanggal.

- Talán félsz? - eközben mosolygott, ami igen még jobban megijesztett. - Jó is, legalább nem lesz merszed ellenkezni.

- Én nem akarok semmit esküszöm - próbáltam kimagyarázni magam. - Csak az erdőben sétáltam, amikor megtaláltam a házat.

- Ez érdekes ugyanis a házat senki nem tudja megközelíteni - értetlenül éztem rá. - A házat csak az találhatja meg, aki pontosan tudja hol van, illetve, aki járt már itt valaha. - Ekkor állt össze a kép

- Ez az itteni mafia helyszíne igaz? - kérdeztem izgatottan. - Ön a mafia főnök.

- Tudtam, azonnal mond el ki küldött - még szigorúbb lett a hangja.

- Senki esküszöm  - próbáltam meggyőzni, de meg sem hallgatott.

- Jó, akkor itt maradsz amíg el nem mondod - mondta komoran.

- Ne kérlek - de késő volt elment és vissza zárta az ajtót.

Bezárva maradtam ebben a komor szobában. Amikor aztán eszembe jutott. Úristen tök hülye vagyok. Hiszen van képességem. A levitációmmal hamar felpantitottam a zárat. Az ajtó előtt szerencsére senki nem volt, de a biztonság kedvéért láthatatlanná váltam. 

Egy jó ideig bolyongtam ebben a hatalmas a kastélyban. Szerencsére nem találkoztam senkivel. Aztán megtaláltam a főnök irodáját. Bent volt egy csomó őrrel. Az ajtó elé álltam és hallgatozni kezdtem.

- Mit találtatok a lányról? - kérdezte idegesen.

- Semmit főnök - válaszolta valaki.

- Semmi nyoma nincs a lánynak - válaszolta egy másik.

- Az lehetetlen - reagált rá még idegesebben - mindenkiről van valami anyag az interneten.

- Róla nincs főnök - mondta ismét az első ember - olyan, mintha nem is létezne. 

Valaki kijött a teremből és nekem vágta az ajtót. Hátra estem és elvesztettem az irányítást az erőm felett.

- Mégis, hogyan juttotál ki? - olyan mérges volt a főnök mikor kijött, hogy arra nincsenek szavak. Felém nyúlt, amire hátrahúzodtam.

- Ne kérlek várj - nyújtottam előre a kezem, hogy megakadályozzam, hogy hozzám érjen - meg tudom magyarázni.

- Akkor hallgatlak - két őr felsegített és bekísért az irodába. Leültettek az asztal előtti székre. - Szóval?

- Én Maia vagyok... - kezdtem bele.

- Igen ez már mondtad - közbe megforgatta a szemét.

- Én New Yorkban lakom, de itt születtem Los Angelesben. Azért jöttem vissza, hogy megtaláljam a családom. - Kicsit megálltam, mert láttam nem kiváncsi az életem törénetére. - Az árvaházban, ahol örökbefogadtak azt mondták, hogy itt találtak meg. Ebben az erdőben és utána kerültem át oda. 

- Nyilván valahogy ide kóboroltál - felelte - ezért találtak meg itt miután eltűntél.

- Lehet, akik megtaláltak hetekig kutattak az erdőben, de nem találtak semmit - mondtam szomorúan. - A nevelő szüleim is keresték őket, de nem találtak semmit. Szóval csak azért jöttem ide, hogy megtaláljam őket és így találtam rá a házra.

- De, mint említettem a házat senki nem találhatja meg szóval... - egy pillantra megállt és elgondolkodott. - Hogy jutottál ki a szobából?

- Öhm hát van egy pár képességem - mondtam oldalra húzott szájjal.

- Képesség? - kérdezte furán.

- Igen - bólogattam - mutáns képesség. - Mintha megkönnyebülni láttam volna, de folytattam. - De nem így születtem, elraboltak és egy kísérlet közben kaptam őket. 

- De akkor mégis honnan tudsz rólunk? - megint furán nézett.

- Láttam egy újságban - vállalt vontam. - Olvastam, hogy veszélyben van a szövetség és hogy volt egy lánya, aki eltűnt.

- Azt hiszem már értem mire gondoltál - megrázta a fejét. - Azt hiszed az én lányom vagy igaz?

- Hát megfordult a fejemben - lehajtottam a fejem.

- Figyelj ez nem lehetséges az én lányom 18 éve tűnt el - jelentette ki.

- Én is 18 éves vagyok - mondtam teljesen közvetlenül.

- Ez akkor sem bizonyít semmit - rázta meg ismét a fejét, amire elszomorodtam.

- Nézze én tényleg nem akartam semmi rosszat - éreztem, hogy a könnyeim hamarosan útnak indulnak. - Mindössze csakk szeretném megtalálni a szüleimet.

- Megértem - bólintott és mosolygott is. - Elmehetsz nem tartalak vissza.

Szóval tehát felálltam és az örök kikísértek. Elindultam kifelé az erdőből, de utóljáta visszanézte a kastélyra. Kicsit rosszul érzem magam. Örültem volna, ha ő az apám, mert annyira nem volt rossz ember. Már majdnem kint voltam az erdőből mikor megláttam, hogy helikopterek szállnak el a fejem fölött. Éppen a kastély felé tartanak. Nem hagyhatom, hogy bajuk essen.

Visszarohantam, olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam. Már egy csomó ember halott volt addigra. Megláttam, hogy a főnök éppen küzd, de sérülten, ráadásul túl erőben vannak. Lángra lobbantam és tűzgolyókat küldtem rájuk. Majd valamelyiket a fa tetejére repítettem, a többienek pedig a fejét robbantottam fel a síkitásommal. Mind meghaltak, hátra fordultam és láttam, hogy a földre zuhan. Oda rohantam és az ölembe tettem a fejét.

- Sajnálom - mondta, de nehezen vette a levegőt. 

- Ne, ne - csítitottam - hívok valakit, aki segít.

- Nekem már késő - a szemei majdnem lecsukodtak.

- Nem még nem késő - nyugtattam.

- Tudnod kell - próbálni akar még mondani valamit, de nagyon nehezen beszél. - Utána néztem tényleg te vagy a lányom. Annyira sajnálom.

- Ne, ne kérlek tarts még ki - de már késő volt lehunyta a szemét és leállt a szíve. Sírva fakadtam és síkitottam. Kitörtek a kastély ablakai is.

Megtaláltam az apám, de az utolsó pillanatban. Meghalt.