𝓽𝓱𝓮 𝓰𝓲𝓻𝓵 𝔀𝓱𝓸 𝓼𝓪𝓿𝓮𝓭 𝓱𝓲𝓶 | 𝓓𝓻𝓪𝓬𝓸 𝓜𝓪𝓵𝓯𝓸𝔂 |18+|

𝓐𝓵𝓸𝓱𝓸𝓶𝓸𝓻𝓪!

ℂ𝕒𝕤𝕤𝕪

Ragaszkodtam ahhoz az elképzelésemhez, hogy Draco Malfoyjal akarok táncolni. Nyomulósnak éreztem magam, mikor én kértem fel, és gyakorlatilag az első mozdulatot is én kezdeményeztem, azzal, hogy a vállába kapaszkodtam. Engedékenyen előbb végigsimított a derekamon, majd végül lágyan ott is tartotta. Kezeink szorosan összekapcsolódtak, de ahhoz képest, hogy ennyire meghitt pozícióban voltunk, távol ragadtunk egymástól.

- Így - szólalt meg a mardekáros fiú, és a hátamnál fogva közelebb rántott magához. Ijedtemben felhúztam a vállamat, mire elnevette magát.

- Ne haragudj, életemben csak másodszor keringőzök - magyarázkodtam, miközben Draco megtette az első lépésünket előre. Felsóhajtott.

- Először azzal a szerencsétlen Longbottommal - nevetett cinikusan, és vezetett a táncunkban. Különleges tehetséggel keringőzött, annak ellenére, hogy én nem vagyok az efféle mozgásforma mestere. Ő irányított, viszont nem csak itt, a mindennapi életünkben is, és én kifejezetten szerettem, ahogy ő csinálta.

A két éve, a karácsonyi bálon Neville-lel táncoltam, aki folyamatosan taposta a lábamat, és így az az esemény nem kellemes élményként maradt meg, ráadásul Draco és Parkinson is ott jöttek össze, láttam őket smárolni. Milyen erős lehet a szerelmük, gondoltam.

- Ne hívd őt szerencsétlennek! - utasítottam, mire kissé hátrahőkölt, de húzott magával.

- Miért? Ha egyszerűen az - felelt egyszerűen. Dühbe gurultam, és egy nagyon kicsi kellett volna ahhoz, hogy ott helyben pofon vágjam. A helyzetét az is súlyosbította, hogy folyamatosan arra gondoltam, Parkinsonnal van együtt, de mégis velem kavar.

- Utálom, ha így beszélnek a barátaimról - sziszegtem a fogaim között, jobban megnyomtam az utolsó szót. Forrtam az idegességtől, és ezért csak egyre erősebben szorítottam a kezét.

- Azért, mert téged kedvellek, nem leszünk puszipajtások a többi griffendélessel - rántotta meg a vállát, amire ösztönösen elváltam tőle. Ingerülten felhúzta a szemöldökét, én pedig egy kicsit eltávolodtam a közelségéből. - Most mi bajod van?

- Nem kell, hogy szeresd őket, de legalább fogadd el, hogy a barátaim. Engem sem érdekel, hogy mit csinálsz Pansy Parkinsonnal - oktattam ki, és próbáltam vele éreztetni szavai súlyosságát, de a mondatom első részét gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta.

- Miért zavar ennyire Parkinson? Komolyan, ezen vagy fennakadva? - kérdezte értetlenül. Próbált nyúlni utánam, de ösztönösen elhúzódtam.

- Nem zavar - hazudtam, mert igenis idegesített, nem értettem, miért vannak még mindig együtt. - Azt csinálsz, amit akarsz vele!

A szavaim végét már kiabálás formájában közöltem vele, és próbáltam nem hisztisnek tűnni, de ahogy egyre jobban kiakadtam, úgy lett jellemzőbb rám az a kép.

- Féltékeny vagy? - mondta tátott szájjal, és a reakcióján én is megilletődtem. Talán azért fájt ennyire a kérdése, mert a teljes igazságot takarta. Nem vallhattam be magamnak, hogy megtetszett Draco Malfoy, de a lelkem mélyén mégis biztos voltam benne.

Pár másodpercig csak néztem rá, majd összeszedtem annyira magam, hogy megszólaljak. - Hogy kérdezhetsz ilyet? Nem!

- Jól van, nyugi - tette fel védekezően a kezét.

- Ne nyugtatgass! - rivalltam rá. - Inkább döntsd már el, mit akarsz, és ne engem meg Parkinsont hülyítsd!

Mérgesen sarkon fordultam, és ott hagytam az értetlenkedő fiút a táncparkett közepén. Pár percig még éreztem a tekintetét a hátamon, de mikor odamentem Harryhez és Ginnyhez, már nem is érdekelt.

𝔻𝕣𝕒𝕔𝕠

Cassandra egyedül hagyott. Szerencsére a jelenetünk nem volt feltűnő, így senki nem figyelt fel rá. Cassyvel elég gyakran rendeztünk élcelődő szócsatákat, de ez másra hasonlított, ez egy rendes veszekedés volt.

Idegesen beletúrtam a hajamba, majd úgy éreztem, el kell tűnnöm a figyelem középpontjából. Odasétáltam egy pulthoz, ami az édességes asztal mellett helyezkedett el, és felvettem egy újabb alkoholos italt, nem is figyelve mi az pontosan. Legurítottam a torkomon, majd még három pohárral elfogyasztottam a léből.

Cassy rosszul hitte, hogy még mindig olyan felhőtlen a viszonyom Parkinsonnal. Az igazat megvallva, sosem funkcionáltunk szerelmespárként, de kényelmes volt belehelyezkedni egy ilyen párkapcsolatba. Mióta meghívott erre a fantasztikus partira, csak a griffendéles lány járt az eszemben.

Miután még elfogyasztottam három italt, elkezdtem érezni az alkohol bódító hatását. A mozgásom szaggatottabb lett, de a magabiztosságom felerősödött. Hosszú ideje nem részegedtem le, de a bennem gyülemlett stresszt ezzel oldottam fel.

Ismét végighúztam a kezemet a hajamon, és meggyőződtem, hogy a megjelenésem tökéletes, pedig valójában eléggé szét voltam már esve. Felbátorodtam, és elindultam a Potterékkel a fal mellett beszélgető Cassyhez. A rúzsa egy kicsit elkenődött, de ez semmit sem vont le a szexiségéből.

Mikor néhány emberbe kapaszkodva megérkeztem hozzájuk, megszorítottam Cassandra karját, hogy állva maradjak.

- Gyönyörű vagy - duruzsoltam a fülébe, mire a lány határozottan ellökött.

- Te meg részeg - fordult el, én pedig szerencsémre pont le tudtam ülni egy magára hagyott székre. Hátranyúltam, hogy megszorítsam a háttámláját, mert féltem a leeséstől.

- Nem is - morogtam, mire a lány előbb odasétált, majd leguggolt velem szemben. Végignézett rajtam, és egy gyors mozdulattal begombolta a néhol szétment ingemet.

- Szeretném, ha felmennél a szobádba, és ma estére ott is maradnál. Kérlek - mondta, és segített felállnom a székből. Alig tudtam járni, mely képességemre mérgesen megingatta a fejét. - Ne csinálj többet ilyet, mert nem túl férfias!

Igaza volt, de abban a helyzetben csak felejteni akartam. A távolból néztem, ahogy Cassy megkéri Zambinit, hogy kísérjen fel a hálókörletembe. Ugyan a hangos zenétől nem értettem, miről beszélnek pontosan, de a lány mutogatásai alapján erre következtettem. Háztársam belemarkolt a karomba, és szó nélkül felvezetett a szobámba. Cassandra néhány megvető pillantással búcsúzott el tőlem.

Az óráknak tűnő séta után, amely maximum öt perc lehetett, leültetett az ágyamra, melyben hátrafeküdtem. Zambini leült a szőnyegre, és a zsebéből előkapott egy cetlit. Széthajtotta, majd rám nézett.

- Pansy kérte, hogy adjam oda neked, mert idézem: ő már látni sem bír téged. Az állapotodra való tekintettel felolvasom - mondta, miközben figyelte a reakciómat. Utolsó mondatára egyetértően bólintottam, mivel biztosra vettem, ha én próbálkozom lebetűzni, nem sikerült volna.

Azt hittem szeretsz, de megláttalak azzal a ribanc Roseblade-del, hogy kézen fogva mászkáltok a folyosókon. Legközelebb, ha szakítani akarsz valakivel, akkor az egyszerűbb utat válaszd, és mondd el neki, ne az új kurváddal enyelegjél a szeme láttára, seggfej!

Zambini ennél a mondatnál felröhögött, mire én felé dobtam a párnámat, így kényszerült folytatni.

Asszem' a tőled kapott ékszereimet eladom, legalább valami haszna legyen, úgyhogy ne keresd rajtam. Ja, meg majd valahogy tudasd velem, apádék hogy reagáltak.

Az olvasó fiú a kezembe nyomta végül a levelet, amit én összetéptem. Abszolút nem éreztem szomorúságot, vagy csalódottságot, csak megkönnyebbültem, hogy egy gonddal kevesebb, a szüleimnek pedig valahogy kimagyarázom. Zambini figyelte az arckifejezésemet, de mikor látta, hogy nem igazán hatott meg a szakítás híre, ő is nyugodt maradt. Legalább Cassandra féltékenysége elmúlhat, én pedig száz százalékosan csakis rá figyelhetek. Ezzel a boldog gondolattal aludtam el.