𝓽𝓱𝓮 𝓰𝓲𝓻𝓵 𝔀𝓱𝓸 𝓼𝓪𝓿𝓮𝓭 𝓱𝓲𝓶 | 𝓓𝓻𝓪𝓬𝓸 𝓜𝓪𝓵𝓯𝓸𝔂 |18+|

𝓕𝓮𝓻𝓾𝓵𝓪!

ℂ𝕒𝕤𝕤𝕪

Karácsony és újév után mind visszamentünk a Roxfortba. Alapvetően örültem a szünetnek, de annak nem, hogy Dracoval nem találkoztam, ezért nagyon vártam a visszaérkezésünk napját.

Hermionéval felmentünk a szobánkba és lepakoltunk. Amikor végeztem, rögtön az ajtóhoz léptem, mert azonnal látni akartam a mardekáros fiút. Ha ennyi ideig nélkülöztél valakit, euforikus érzés találkozni vele.

- Máris mész? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Csak beszélni szeretnék Lumpsluckkal - füllentettem, ami már a sokadik alkalommá vált az esetében. Amikor nem a szünetet töltöttük, különböző álindokokkal lógtam meg éjszakánként, és Hermione amiatt is pikkelt rám, amiért Dracot hívtam meg a karácsonyi partira.

- Mostanában furcsán viselkedsz - ingatta rosszallóan a fejét, majd belebújt a könyvbe, amit a kezében tartott. Pár másodpercig olvasgatta, de utána ismét rám nézett, hangját felemelte. - Ron említette, hogy tetszik valaki.

Mély levegőt vettem, és megtámaszkodtam az ajtóban, hogy ne dőljek hátra a megdöbbentő kérdése miatt. Nem rossz akarattal, de Mrs Weasley és Ron mindenkinek elújságolták a hírt, hogy egy titokzatos idegen és köztem elkezdett valami alakulni.

- Nem hozzá megyek - magyarázkodtam, mire Hermione idegesen ledobta az ágyára a könyvet. Sosem láttam ennyire feldúltnak, még akkor sem, mikor közvetlen életveszélyben volt.

- A te döntésed, viszont neked is könnyebb lenne, ha felvállalnád. Nem várjuk el, hogy elmeséld, mikor mit csináltok, de könyörgöm, azt sem tudjuk, ki az - válaszolt, miközben remegett az ajka. Korábban nem tetszett senki, még más barátaimmal sem töltöttem jelentős időt, azonban az utóbbi pár hónapban, mióta beszélek Dracoval, eluralkodott Hermionén a féltékenység.

Egyébként igaza volt, neki, Harrynek és Ronnak is joga lett volna tudni, hogy találkozgatok valakivel, aki mellesleg mardekáros, és halálfaló az egész családja, meg a Sötét Jegy alapján ő maga is... Viszont nem tudtam semmi biztosat. Őszintén sosem beszélgettünk az érzéseinkről, csak annyit, hogy kedveljük egymást, ami nyilvánvaló hazugság volt. Azonban még nem érkezett el ennek a vallomásnak az ideje.

- Hermione, nem vagyok együtt senkivel. Túl bonyolult a helyzet, és miattatok nem akartam elmondani - vallottam be neki. Dracot is féltettem, mert ha rájönnek csupán arra, ami eddig történt köztünk, kihívnák párbajozni.

Pár másodpercig vártam a válaszára, de az sosem érkezett meg. Lemondóan megrántottam a vállamat, és lerontottam a folyosókra. Elindultam az alagsorba, a Mardekár klubhelyisége felé. A sarokba simultam, hogy ne tűnjek fel senkinek, és így vártam a fiúra.

Végighaladt mellettem a ház kviddicscsapata, de Draco nem volt a tömegben. Többet is pislogtam, hogy megtisztítsam a szememet, így pedig megbizonyosodtam az igazamról.

Csalódottan visszadőltem a falhoz, és továbbra is ott álldogáltam. Miért nincs benne a csapatban? Hisz a Mardekárban ő játszott a legjobban...

Legalább tíz további percig várakoztam még ott, míg meg nem pillantottam Dracot Blaise Zambini társaságában. Összeszedtem magam, lesöpörtem a port a szoknyámról, ami a kopottas falból származott, és odaálltam a duó elé.

- Cass... - szólított meg, de elharapta a szó végét, mert rájött, hogy társaságunk van. Zambini nem is értette, miért állnak meg egy griffendélessel beszélgetni. - Roseblade.

Elmosolyodtam, mivel egy ideje nem hívott a vezetéknevemen. Teljesen elszoktam tőle, és megszoktam a Cassyt tőle, ami egy sokkal udvariasabb forma volt.

- Haladhatnánk, Draco? - lökte meg a fekete fiú az említettet, aki máris elindult, de háztársa visszafogta őt.

- Te menj előre! Én majd lerázom... Sárvért - utasította, a szitokszót pedig alig hallhatóan ejtette ki. Felszisszentem, pedig tudtam, csak azért hívott az említett lekicsinylő jelzőn, hogy Zambininek ne tűnjön fel, mennyire megváltozott a viszonyunk év eleje óta.

Draco közelebb jött hozzám, mire a másik mardekáros végignézett rajtunk, majd mikor meggyőződött a veszélytelenségemről, felhúzta a szemöldökét és elment.

Amint tiszta lett a levegő, szinkronban felsóhajtottunk.

- Végre - könnyebbült meg, majd úgy, ahogy előbb én, nekisimult a falnak. A kezét összekulcsolta az enyémmel, és mikor hirtelen összerezzent, mert rájött, hogy minek nevezett, jobban szorította a végtagomat. - Nem azért hívtalak sárvérűnek, mert úgy gondolom, hanem...

A mutatóujjamat a szája elé emeltem, hogy ne fejezhesse be a mondatot, mivel pontosan tudtam, mire gondolt. Inkább egy sokkal fontosabb dolog ötlött az eszembe, amire választ vártam. Draco nem állt a sportoló fiúk közt, én pedig szerettem volna végignézni egy olyan meccset, amiben ő is játszik.

- Te miért nem kviddicsezel? - kérdeztem, és levettem az ujjamat az ajka elől, választ várva. Draco nem panaszkodhatott az alakjára, széles vállal és kockás hassal rendelkezett, ami miatt rengeteg lány vágyakozott rá. Ki gondolná, hogy kviddiccsel lett ilyen jó teste?

- Untat, és más dolgom van - magyarázta, de nem különösebben érdekeltek a kifogásai. Természetesen érhető volt, hogy a depressziója miatt egy darabig nem játszott, de itt az ideje visszaállni.

- Kérlek, játssz! - közelebb húzódtam hozzá, így megéreztem a finom parfümjét. Nagyon hasonlított egy mugli illatszerre, amit az egyik legnagyobb divatcég árusított.

Draco elgondolkodott, mivel szerette mutatni előttem, hogy neki nincs ellenfele semmiben, és a kviddics jó indok lehetett az előttem való hízelgésre. - Jó, de csak ha megnézed a meccseimet.

𝔻𝕣𝕒𝕔𝕠

Nem örültem, hogy egy pár hónap kihagyás után újra kviddicseznem kell, azonban muszáj voltam Cassy előtt lecsapni a magas labdát.

Egyedül ültem az öltöző padján, és a lánynak írtam egy levelet, mert találkozni akartam vele. Egy ideje dédelgettem magamban a tényt, hogy szakítottam Parkinsonnal, viszont Cassandra sem említette, én pedig nem akartam felhozni, mivel kényes témának számított.

Gondosan összehajtottam a papírt, és bedugtam a nadrágom zsebébe. Egy mozdulattal ledobtam a rám tapadó inget, amit a zöld-szürke kviddicshez használatos pulóveremre cseréltem.

Magamhoz invitáltam a seprűmet, és kimentem a pályára, ahol a csapattársaim gyakoroltak. Megigazítottam a hajamat, majd felrepültem közéjük. Lenéztem a padra, ahol Parkinson csorgatta a nyálát ránk. Felém integetett, én pedig próbáltam úgy tenni, mintha észre sem vettem volna, mert annyira röhejesnek találtam a cselekedetét.

Az ősszel a Mardekár az összes meccsét elvesztette, amelyiken nem szereleltem. Büszke voltam magamra, mert rájöttem, hogy a csapat egyik alapembere voltam, és nélkülem talán képtelenek nyerni.

- Draco - szólított meg a mellém suhanó Zambini. Amikor játszottam, akkor tudtam a legjobban ellazulni, és a legjobb gondolataim is ekkor születtek. - Mit mondtál tegnap a sárvérűnek? Elég hamar eltakarodott.

Összeszorítottam a fogamat azon a módon, ahogy Cassandrát említette. Legalább annyira sértett meg ezzel engem, mint a lányt.

- Csak elzavartam. Ennyi - zártam le a témát, és távolabb is mentem Zambinitől. Féltem attól, hogy több szitokszó hallatán felhúz, emiatt pedig nem tudtam volna tűrtőztetni magam, és biztos, durva balhét rendeztem volna. Ezzel veszélyeztetném a kapcsolatomat Cassyvel. És magát Cassyt.