𝓽𝓱𝓮 𝓰𝓲𝓻𝓵 𝔀𝓱𝓸 𝓼𝓪𝓿𝓮𝓭 𝓱𝓲𝓶 | 𝓓𝓻𝓪𝓬𝓸 𝓜𝓪𝓵𝓯𝓸𝔂 |18+|

𝓢𝓽𝓾𝓹𝓸𝓻!

ℂ𝕒𝕤𝕤𝕪

Mióta Draco bejelentette, hogy újra jár kviddicsedzésre, alig vártam az éles meccseit. Ráadásul egy ideje már együtt voltunk, nagyjából valamilyen formában minden nap találkoztunk. Titokban összefutottunk a könyvtárban, de legtöbbször együtt tanultunk a Szükség Szobájában, vagyis inkább másolt rólam. Bár Draco az osztály egyik legeredményesebbje volt, az edzések miatt semmi ideje nem maradt az órák utáni ismétlésre. Én viszont a bájitaltanon és a sötét varázslatok kivédésén kívül nem sok mindenhez értettem.

Péntek reggel a Mardekár és a Griffendél házak tagjai mind kivonultak a pályához, egyedül maradtam a klubhelyiségemben. Kaptam egy szürke-zöld mellényt, amit felvettem a kabátom alá, viszont egy arany-vörös sálat kötöttem a nyakamba, ami miatt a teljes megjelenésem ellentéteket hordozott. Draco ajándéka nem látszott ki a kabátom alól, ez pedig csak még inkább jellemezte az aktuális helyzetemet, hogy a szerelmem csak titokban, elrejtve lehetett az enyém.

Sosem volt kapcsolatom, de nemcsak emiatt vált különlegessé ez a viszony, hanem a közöttünk lévő láthatatlan kötelék miatt is.

A frizurámat kiengedve hagytam, mivel Draco kifejezettem szerette szabadidejében simogatni a hajamat. Pontosan egy hete vallottunk be egymásnak mindent az érzéseinkről, de eddig nem próbált meg megcsókolni. Utalt rá, de arra is tett megjegyzést, hogy mennyire szeretne lefeküdni velem, én pedig éreztem, mikor éppen megbámulta az alakomat. Azonban arra a dologra még várnia kell.

Amikor készen álltam, én is lementem a pályára. Hermione továbbra is haragudott rám, Ron hasonlóképpen, egyedül csak Harry társaságára számíthattam. Arról, ahogy Draco spontán összebalhézott vele miattam, egy szót sem ejtett később, mintha teljesen elfelejtette volna. Viszont én tudtam, hogy csak miattam nem kérdezősködött.

Amint besétáltam a tömegbe, McGalagony professzor a vállamnál fogva fordított maga felé.

- Miss Roseblade, nem értesítette senki, hova kell mennie? - kérdezte a boszorkány, és feltolta a lecsúszott szemüvegét. Összeráncoltam a szemöldökömet, mivel nem volt kifejezett helyem, ahol a meccsek alatt szoktam lenni.

- Tessék? - kérdeztem zavartam, de a tanárnő már vezetett is a kilátóhelyre, ahol általában kommentálják az eseményeket.

- Mr Jordan betegeskedik kicsit, és az osztálytársai elmondása szerint a kviddicsezőkön kívül Ön az egyetlen diák, aki a közvetítéshez való tudás birtokában van - hadarta el, majd leültetett a székbe, egyenesen a mikrofon felé.

Jézusom, ki ajánlhatott be kommentátornak?

Fel sem fogtam, pontosan mit kell csinálnom, de kötelességemnek éreztem, hogy szétnézzek a pályán. Innen fentről a fű minden négyzetcentiméterére tökéletesen rá lehetett látni. Végignéztem az üres területen, melyen még nem repült senki, mert meccskezdés előtt voltunk. Régebben nem igazán értettem a szabályokat, csakis Draco miatt ástam bele jobban magam a témába, de mindig szurkoltam valamelyik csapatnak. Vagyis a sajátomnak, azonban most bennem szunnyadt a Mardekárnak való szurkolás vágya is.

Amikor láttam, hogy a játékosok bevonulnak a pályára, megkocogtattam a mikrofont, hogy leellenőrizzem, nincs-e probléma vele. Rápillantottam a sorok végén álló két fiún, akik a fogók voltak: Harry és Draco. Ők nem vettek észre engem, ezért meg kellett szólalnom.

- Cassandra Roseblade vagyok, és a mai összecsapást én fogom közvetíteni - mutatkoztam be, miközben figyeltem a fiúk reakcióját. A griffendéles elismerően mosolygott, míg a mardekáros arcára meglepettség ült ki. Még ő sem gondolta, hogy egyszer ebben a székben fogok ülni.

Az ábrándozásból a sípszó éles hangja zökkentett ki. A gurkó szállt az égben, és a játékosok is seprűre ültek. Kínzásnak tartottam, hogy másokra is kell figyelnem Draco helyett, aki egyébként az egyik legtehetségesebb kviddicsező volt.

A meccs rendben telt, csak éppenséggel óráknak tűnt. A szerelmem néhány méterre játszott tőlem, és közvetlenül hozzá sem szólhattam, vagy mehettem oda hozzá.

𝔻𝕣𝕒𝕔𝕠

Vesztettünk. Azonban foghatom arra, hogy Cassy volt a kommentátor, így csak rá tudtam figyelni. Az igaz, hogy a hangja többször is kizökkentett.

Éppen átöltöztem, és készültam a klubhelyiségbe menni, mikor az úton Cassandra jött velem szembe, de Potter is vele volt. A lány elmosolyodott, viszont hamar észbe kapott, és arckifejezése komollyá vált. Megálltam, így őket is erre kényszerítettem.

- Mi van, Malfoy? - kérdezte a Griffendél fogója, miközben megfogta a mellette álló Cassy kezét. Azért tette, hogy megvédje, na de ellenem? Felforrt bennem a düh, mintha veszélyes lennék a lány számára. Azt viszont tudtam, hogy nem igazán vágyott egy újabb féltékenységi jelenetre, így csak összeszorítottam a fogamat.

- Jó voltál - ismertem el Potter tevékenységét, viszont ha nincs Cassy, biztosan más, nem túl kedves gondolatot is hozzáfűztem volna. Ő kapta el a cikeszt, úgyhogy megérdemelte a dicséretet.

Potter legalább annyira meglepődött a szavaimon, mint én. Felhúzta a szemöldökét, és elengedte a lány kezét. - Kösz.

Biccentettem, és folytattam az utat a klubhelyiséghez, azonban, mikor Cassy mellett haladtam el, véletlenül nekimentem, és a kezébe gyűrtem egy cetlit, melyben leírtam, hogy találkozzunk a Szükség Szobájában ma este.

A lány úgy tett, mintha észre sem vette volna, csak összeszorította a tenyerét.

Annyira nem voltam Potterre féltékeny, mert azzal a Weasley-lánnyal kavart, de akkor sem szerettem, hogy ennyi időt töltött Cassyvel.

A fennmaradó időmben bepótoltam az utóbbi napok tananyagát, közben csak az estére vágytam.

Elég hamar besötétedett, de azért megvártam a nyolc órát. Pontban akkor felmentem a hetedik emeletre. Elhaladtam a fal mellett, de akkor már Cassy bent volt a Szükség Szobájában, és az ágyon feküdt az ingemben. A fehérneműjét magán hagyta, de azon kívül semmi más nem maradt rajta. Megtorpantam az ajtóban, mert nem tudtam betelni a látvánnyal.

- Nem szoktál ilyen csendes lenni, Draco Malfoy - állapította meg a lány. Mindig ragaszkodtam ahhoz, hogy én kezdjem el a beszélgetéseket, de Cassy ebben is gyakran megakadályozott.

- Csak nem jutok szóhoz, olyan gyönyörű vagy - vallottam be, és közelebb léptem hozzá. Teljeden elvörösödött, és szorosan összeszorította a lábát, nehogy villantson.

Cassy arcáról nem olvadt le a mosoly. Felém nyújtotta a kezét, ezért odaálltam elé, hogy összekulcsoljuk az ujjainkat.

- Annyira köszönöm, hogy nem rendeztél jelenetet Harry előtt - sóhajtott, és odahúzott maga mellé.

- Meg kellett erőltetnem magam - mondtam egy nevetés kíséretében, és a lány hasára raktam a kezemet. Lassan lenézett rá, de végül nem zavartatta magát.

Nem kellettek szavak, ahhoz, hogy érezzük, milyen nyugalom szállt le ránk. Csak ő és csak én, így azt éreztem, ez az a pillanat.

- Folyamatosan rajtad gondolkozok, és nem bírlak kiverni a fejemből... Mit csinálsz velem, Cassy? - kérdeztem, és közelítettem az arca felé.

- Ne... nem tudom - dadogott, miközben az ajkai kicsit elváltak egymástól. Mire gondolhat, mi fog történni vele?

A lány nekitámaszkodott az ágy háttámlájának, de a kezemet akkor sem engedte el.

- Megígéred, hogy örökre velem maradsz? - néztem rá, mire ő csak egy kicsit bólintott.

A gyomrom görcsbe rándult, és mást nem is éreztem, csak, hogy meg kell tennem. Talán pont Cassy megerősítésére vártam, mert ott abban a pillanatban megtörtént.

Megcsókoltam.

Megcsókoltam Cassy Roseblade-et, azt a lányt, akit eddig az évig el sem tudtam viselni, gyűlöltük egymást. De minden megváltozott. Itt vagyunk egymásnak. És csak ez számít.