𝓽𝓱𝓮 𝓰𝓲𝓻𝓵 𝔀𝓱𝓸 𝓼𝓪𝓿𝓮𝓭 𝓱𝓲𝓶 | 𝓓𝓻𝓪𝓬𝓸 𝓜𝓪𝓵𝓯𝓸𝔂 |18+|

𝓢𝓲𝓵𝓮𝓷𝓽𝓲𝓾𝓶!

ℂ𝕒𝕤𝕤𝕪

Draco vérben feküdt ájultan. Mellette térdeltem, és a sebre helyeztem a kezemet. Már én is összepiszkoltam magam, de abban a pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. Széthúztam a nedves ingét a mellkasán, és a vágás annyira mély volt, hogy csak az járt a fejemben, hogy meg fog halni.

Sírástól vörös szemekkel felnéztem Harryre, viszont ő is annyira kétségbe volt esve, akárcsak én.

- Ne... nem tudtam... - hörögte. Lerogyott mellénk, és megérintette a sebet. - Nem akartam... Merlinre...

- Menj innen! - kiabáltam rá. - Megölted őt... - ezt már suttogtam elhaló hangon, mivel biztos voltam benne, hogy meg fog halni. Ráadásul annyira feldühödtem, hogy mást nem is tudtam volna mondani.

Az ajtó csapódására mind a ketten a bejárat felé néztünk. Piton belépett, és ellökte Harryt, aki így teljes testével a földre csapódott. Először rám nézett Piton, majd a vérben ázó Dracora.

- Professzor úr, a... - mondtam, de megszakította a mondatomat azzal, hogy felemelte a kezét, ezzel jelezve, hogy maradjak csendben.

Letérdelt mellénk, és a fiú mellkasára helyezte a pálcáját. - Vulnera Sanentur... Vulnera Sanentur...

Mintha pontosan tudta volna, mi történt, egyből helyesen reagált. A vér visszaszökött a hideg testbe, a seb pedig összehúzódott. Draco arca visszakapta a természetes színét, és a mellkasa újra ütemesen mozogni kezdett.

Piton harmadjára is elismételte az ellenátkot, majd megkönnyebbülve rám nézett.

- Túl fogja élni - vetette oda nekem, a pálcáját pedig megtörölte a nadrágjában, és elrakta.

- Felvigyem a gyengélkedőre? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.

- Meg kellene hozzá magyaráznia Potter érthetetlen akcióját, Roseblade - magyarázta, miközben jelentőségteljesen az említettre nézett. - Különben, honnan hallott erről az átokról?

Harry összerezzent. Még mindig nem vette le a szemét az eszméletlen Dracoról, mivel nem tudott elmenni a tény mellett, hogy majdnem megölte.

- Olvastam valahol - felelt egyszerűen, de Piton láthatóan nem hitt neki.

Harry folyamatosan magánál szorongatta a Félvér Herceg könyvét, és gyanítottam, onnan szedte ezt a varázsigét. A tulajdonosa igazán értett a bájitalokhoz, de ezek szerint a sötét varázslatokban is jártas volt.

Piton mérgesen fújtatott. Egyértelmű volt, hogy Harry hazudik, ezért a tanár szokásához híven ironizált. - Olvasta valahol. Hogyne.

Draco feleszmélt, amitől a könnyeim áradata elzárult. Még mindig rettegtem attól, mi van, ha meghal, de egyre nagyobb esélyét láttam a túlélésnek. Lágyan megérintettem a kezét, de így is attól féltem, hogy túl erősen szorítom meg, és összetöröm a csontjait.

- Vigye fel Dracot a szobámba - utasított, nekem pedig se erőm, se kedvem nem maradt ellenkezni.

Piton segített felállítani a fiút, aki a vállamba kapaszkodott. Összeszorítottam a fogamat, mert nagyjából tíz kilós súlykülönbség volt köztünk az ő javára, és a teljes tömege rám nehezedett. Emlékeztettem magam, hogy neki most segítségre van szüksége, ezért nem inoghatok meg.

Kisebb nehézségek árán sikerült felrángatnom az emeltre, és lefektetnem Piton ágyába. Nagyjából már összeszedte magát, de még mindig érzett fájdalmat.

Estig hagytam aludni, azonban egy pillanatra sem álltam fel mellőle. Nem tudtam volna azok után, hogy majdnem meghalt, egyedül hagyni. A fejem ráhajtottam a mellkasára, és néha én is elszenderültem.

Nyolc óra felé Piton belépett az ajtón, és leült a fotelébe, és onnan nézte a jelenetünket. Gyorsan felemeltem a fejem, hogy továbbra is csak barátoknak tűnjünk, és csak reménykedtem, hogy nem jött rá a titkos kapcsolatunkra.

- Hatalmas szerencséjük volt, hogy éppen arra jártam - magyarázta, miközben az asztalon lévő csészéjébe kávét öntött. Nem mertem megszólalni, így csak egyetértően bólintottam. Draco felébredt, amire ösztönösen elmosolyodtam. - Azonban óvatosabban kellene kezelniük a viszonyukat.

A fiúval összenéztünk. Hát megtudta. Piton megtudta, de nem lenézően beszélt a kapcsolatunkról, hanem megértette.

- Ebbe nem szólhat bele - mondta egyszerűen Draco. Ezek voltak az első szavai az esete óta. Összegyűjtött annyi erőt, hogy fel tudja használni a magabiztosságát, ezzel megvédve engem. Ráadásul már nem is volt annyira sápadt.

- Én nem, de a Sötét Nagyúr igen.

- Voldemortot miért érdekelné két roxforti diák szerelme? - vágtam rá, mire Piton sajnálkozva elmosolyodott.

- Cassandra, mivel te mugli születésű vagy, Draco pedig a huszonnyolc aranyvérű család egyikének tagja, szerintem egyértelmű a kérdés. Mit gondolsz, mi lenne ennek a következménye? - kérdezte, és beleszürcsölt a kávéjába.

Meghalnék.  Voldemort megölne, és velem együtt Dracot is. Ráadásul nem voltam a halálfalók kedvence, sőt, legalább annyira utáltak, mint Harryt, amiért sosem tudtak meggyilkolni.

Beleharaptam az alsó ajkamba, mert csak így tudtam visszafojtani a sírásomat. Dracora néztem, aki legalább annyira zaklatottá vált, akárcsak én.

Mindketten tudtuk, hogy véget kell vetnünk a kapcsolatunknak.

𝔻𝕣𝕒𝕔𝕠

A mellkasomban még mindig éreztem a fájdalmat, de az sokkal jobban fájt, hogy Cassyvel nem találkozhatok többet. Előbb, vagy utóbb el kellett jönnie, mivel tiltott kapcsolatban éltünk, amiről szinte senki nem tudott. Azonban egyszer úgyis kiderülne, hogy együtt vagyunk.

Piton szomorúan nézett rám. Egy mély sóhaj kíséretében behunyta a szemét, és megrázta a fejét. - Draco, ne veszítsd el te is a Lilydet.

Megfagyott a levegő a helyiségben. Pontosan ismertem Piton történetét, hogy sárvérűnek nevezte a szerelmét, és csak azután döbbent rá, hogy elvesztette. Látta bennem saját magát, és féltett attól, hogy ugyanaz történik velem, mint ami egykor vele.

Piton szó nélkül felkelt a karosszékéből, és kirontott az ajtón. Cassy megszorította a kezemet.

- Harry anyukájára gondol? Szerette..? - kérdezte döbbentem, pedig egyértelműen tudta a választ.

- Igen, és azt kívánja, bárcsak nekem sikerülne, ami neki nem - feleltem, és felültem az ágyon.

- Vagyis?

- Azt akarja, hogy én megtarthassalak téged, mert tudja, mennyire szeretlek. De Voldemort miatt nem tudom, hogy itt maradsz-e nekem - mondtam, de az utolsó szó végét elharaptam, mivel Cassy így is nehezen viselte ezt a tényt, úgyhogy szükségtelen volt emlékeztetni rá.

A lány könnyeivel küszködve a karjaimba omlott. A sebeim már nem is zavartak, szerencsére hamar megkaptam az ellenátkot, így nem maradtak hegeim.

- Szeretném, ha nem sírnál, de... - sóhajtottam, - ez az utolsó esténk együtt.

Előtört belőle a zokogás, amit már egy ideje tartogatott magában. Szörnyű látvány volt őt így látni, az pedig, hogy lehet, soha többet nem találkozunk, csak jobban marcangolta a lelkemet. Ő jelentette az életet, a halált, a boldogságomat és a halálomat is. Mért kell elvenni tőlem őt, akit valaha a legjobban szerettem?

Nem bírta abbahagyni a sírást. Felhúzta a térdeit, de azon kívül más mozdulatot nem tett. Magam felé fordítottam, és letöröltem a könnyeit, azonban a régiek helyére újabb cseppek érkeztek. Remegett a mellkasa, én viszont nem tudtam nyugtatni. Szerintem abban a pillanatban semmi nem tudta volna megnyugtatni.

Mély levegőt vett, és megszólalt. - A szüleim, bár muglik voltak, Voldemort ölte meg őket. Miattam, amiért felléptem ellene. Én vagyok a felelős a halálukért, és nem akarom, hogy több ártatlan ember haljon meg.

Cassy kétségbeesettem rám nézett. - Nekem csak te maradtál. Nem veszíthetlek el...