𝓽𝓱𝓮 𝓰𝓲𝓻𝓵 𝔀𝓱𝓸 𝓼𝓪𝓿𝓮𝓭 𝓱𝓲𝓶 | 𝓓𝓻𝓪𝓬𝓸 𝓜𝓪𝓵𝓯𝓸𝔂 |18+|

𝓒𝓪𝓹𝓲𝓽𝓾𝓵𝓪𝓽𝓾𝓼!

ℂ𝕒𝕤𝕤𝕪

A nap lágyan besütött a függöny rései között. Oldalra fordítottam a fejem, és a nyugodtan alvó Dracora néztem. Elmosolyodtam, mert így bizonyossá vált, hogy nem álmodtam az egészet, és tényleg lefeküdtünk. Legszívesebben sikoltoztam volna a ténytől, de inkább visszafogtam magam, mivel nem akartam nevetségesnek látszani.

Odahúzódtam hozzá, és egy lágy csókot leheltem az ajkára. Összeráncolta a szemöldökét, de mikor kinyitotta a szemét, kisimultak az arckifejezése.

Az ég felé emelte a tekintetét, pislogott párat, és megszorította a kezemet. - Nem tudja senki, milyen érzés melletted felkelni. De én tudom.

Ösztönösen közelebb bújtam hozzá, hogy a mellkasára tehessem a fejemet. Dracoból büszkeség áradt, amiért ő juttatott be életemben először az ágyába.

Lágyan megsimogatta a hajamat, majd felemelte az arcomat, hogy a szemébe nézzek. - Mi az?

- Ha nem látlak soha többet, akkor szeretném, ha így maradnál meg nekem. Mosolyogva - mondta, és lágyan megcirógatta a szám szélét. A szívembe, mintha egy tőrt szúrtak volna, úgy érintett a megjegyzése.

Tegnap éjjel egyikőnk se foglalkozott azzal, hogy az utolsó esténket töltöttük együtt, csak reggel lobbant be a tény. Azt hittem, hogy sírással ki bírom adni magamból a rengeteg feszültséget, de tévedtem. Csak rosszabbul lettem, mert Dracot is elszomorítottam.

- Lassan mennem kell - suttogta, majd belepuszilt a hajamba, és felállt. Összeszorított foggal belemélyesztettem a fejem a párnába.

Odasétált vizes ruháinkhoz, és szárító bűbájt küldött rájuk. Csak akkor realizáltam, hogy meztelenül aludtunk, mikor belépett az alsónadrágjába. Feljebb húztam a mellkasomra a takarót, és végignéztem, ahogy néhány gyors mozdulattal teljesen felöltözik.

- Ideadnád a... - haraptam el a szó végét, mert reménykedtem, hogy tudja, mire gondoltam.

- A bugyidat és a melltartódat? - fejezte be a mondatot, és magabiztosan benyúlt a ruhakupac közepébe, hogy feltúrja az egészet. Megforgattam a szemem, mire játékosan hozzám dobta a fehérneműimet. - Azt hittem, legalább ezeket megtarthatom.

- És mit gondoltál, mibe megyek akkor fel a szobámba? - kérdeztem, mire elnevette magát.

- Tudod, néha, mikor leültél, látszódott a bugyid szegélye a szoknyádon keresztül. Szerintem elég, ha én látom, milyen a fehérneműd - mutatott a ruhadarabra. Az arcomhoz kaptam, és éreztem, mennyire elpirultam. - Ha nem veszed fel, akkor legalább nem látszik át.

Felvettem gyorsan az alsóneműmet, míg elfordult, hogy megnézze magát a tükörben, majd odasétáltam hozzá hátulról. Átöleltem a derekát, a fejemet pedig a vállára hajtottam.

Néhány másodpercig hagyta, hogy így álljunk, de aztán megfordult, és elismerően bólintott. - Még mindig nem tudok betelni a szépségeddel.

Elmosolyodtam, pedig tudtam, hogy erős túlzás a megjegyzése. Nem számítottam kifejezetten csinos lánynak, vagyis inkább csak egy voltam a sok közül. Átlagos, semmi különlegességgel.

- Cassy, most már tényleg mennem kell... - morogta a fogai között, mintha azt akarta volna, hogy ne halljam meg.

- Ne! Nem mehetsz el - sikítottam, mire olyan erősen szorított, hogyha akartam volna se tudtam volna elhúzódni. Újra elsírtam magam, pedig még az előző könnyek is látszódtak az arcomon. Vele éltem meg a legnagyobb boldogságot, és most nélküle kell a legnehezebb szomorúságon átesnem. Egyszerűen nem értettem; én mindent megtettem, hogy ezt elkerüljük, és megpróbáltam Dracot átállítani a mi oldalunkra, de nem maradt más választása. Ha őt nem, akkor a családját és engem öl meg Voldemort...