𝓽𝓱𝓮 𝓰𝓲𝓻𝓵 𝔀𝓱𝓸 𝓼𝓪𝓿𝓮𝓭 𝓱𝓲𝓶 | 𝓓𝓻𝓪𝓬𝓸 𝓜𝓪𝓵𝓯𝓸𝔂 |18+|

𝓘𝓷𝓿𝓲𝓽𝓸!

ℂ𝕒𝕤𝕤𝕪

Nagyon ritkán jártam le vacsorázni, mert általában elég későn, hét felé szolgálták fel az ételeket, amikor én már nem kívántam. Azonban ma ebédelni nem volt időm a tanulás miatt, ezért a gyomrom már kongott az ürességtől, így este kényszerültem enni.

Az étkezőbe érve csak a szokásos kép fogadott: az asztalokat telepakolták különböző különlegességekkel, és pár egyszerűbb fogással is. Az egyik fabútornál Hermione és Ron, valamint Harry és Ginny Weasley fogyasztották el az ételeiket. A barátnőm meg is látott, de nem akartam a romantikázásban megzavarni, ezért egy távolabbi asztalnál foglaltam helyet, és egy kisebb darab csirkemellet vettem magam elé.

Próbáltam a táplálkozásra figyelni, de a különböző jelenetek teljesen lekötötték a figyelmemet. Az igazat bevallva, inkább csak egy jelenség. Draco teljesen egyedül üldögélt, és nem vett észre engem. Fejben nem itt járt, csak a tányérján maradt zöldségdarabokat turkálta. Fel akartam kelteni valahogy az érdeklődését, ezért a nem használt fémkanalamat leejtettem a magasból, mely nagy csörömpöléssel ért földet. A fiú egyből felkapta a tekintetét, és lágyan elmosolyodott. A ledobott evőeszközért nyúltam, hogy ne legyen annyira feltűnő a tettem szándékossága.

A maradékát ott hagyta az asztalon, és felállt. Elindult felém zsebre tett kézzel, mellyel a férfiasságát akarta hangsúlyozni. A szokásos szürke öltözékét viselte, természetes zöld nyakkendővel, mellyel hirdette a házát, a Mardekárt.

- Legközelebb, ha magadra akarod vonni a figyelmemet, csak gyere oda hozzám - nevetett, majd leült mellém, és végigmérte a tányérom tartalmát.

- Nem tudom, miről beszélsz - vetettem oda neki, és a villámra szúrtam egy falat húst. Minden mozdulatomat elemezte, amitől úgy éreztem magam, mint egy tanórai kiselőadás.

- Cassandra, ismerem ezeket a trükköket, nem versz át - mondta, miközben rákönyökölt az asztalra. Továbbra sem vette le rólam a szemét, és duplán idegesített azzal, hogy a teljes keresztnevemen szólított.

- Mikor hagyod abba, hogy Cassandrának nevezel? - húztam fel a szemöldökömet egy szájbeharapás kíséretében, mert el akartam tüntetni a mosolyt az arcomról. Szerettem Dracoval a gyerekes, de éppenséggel vonzó csipkelődéseinket.

- Cassy - ejtette ki lassan a becenevemet, ahogy szerettem. A teljes testemmel felé fordultam számonkérően, de a vigyort már végképp nem tüntethettem el.

Néhány hosszú másodpercig elgondolkodott, és az alatt nem beszélt. Maga elé vett egy kistányért és egy előtte felszeletelt csokoládétorta-darabot tett bele, majd szétnézett, és rádöbbent, hogy az asztalon nem volt villa.

- Edd kézzel - tanácsoltam neki, mire morcos fejet vágott. - Jó, ez csak egy tipp volt.

Gyorsan bekaptam az utolsó harapás csirkemellet is, és a villámra öntöttem egy kis vizet, majd megtöröltem a szalvétámmal. Draco tányérjába nyúltam, és vágtam egy falatot a süteményből. Igazán neveletlennek éreztem magam emiatt, de végül megettem a tortadarabot.

- Hé! Ez az enyém! - szólt rám, majd a desszert után nyúlt.

- Ennyire édesszájú vagy? - kérdeztem, amire egy bólintással felelt. Miközben közelebb ültem hozzá, egy újabb darabot törtem, de azt már nem magamnak szántam. Az evőeszközt elindítottam az arca felé, csakúgy, ahogy a szüleik etetik a kisgyerekeket. Ösztönösen kinyitotta a száját, és engedte, hogy betegyem a falatot. Egy kis csokifolt ott maradt a szája szélén, amitől elképesztően aranyosnak találtam.

- Azt hiszed ez vicces? - ráncolta össze a szemöldökét, majd letörölte az arcán maradt cukormázat. Amikor észrevette, mennyire jól szórakozom, végül ő is elmosolyodott.

Ösztönösen belejött a versenybe, és ő is a számba rakta a következő falatot.

Amikor megette az egész szelet tortát, mely közben le sem vettem a szememet róla, rájöttem, hogy vészesen közel kerültünk egymáshoz. Olyannyira, hogy a derekunk teljesen összesimult a padon, viszont én élveztem a helyzetet, nem akartam eltávolodni tőle. Mélyen beszippantottam a parfümjébe, és legszívesebben hozzá bújtam volna.

𝔻𝕣𝕒𝕔𝕠

A világ megszűnt körülöttünk. Nem láttam magam előtt senki mást, csak Cassandrát, pedig a terem zsúfolásig tömve volt. Egyre inkább vonzódtam hozzá, és egyre többször képzeltem el különböző helyzetekben magamat vele.

A kezemet a bal combjára helyeztem, és lágyan végigsimítottam rajta. A lány becsukta a szemét, átadva magát a kellemes érzésnek.

- Gondolkoztam, és arra jutottam, hogy én nagyon kedvellek - törtem meg a csendet, és akadozva belekezdtem a vallomásomban. Azt nem akartam neki elmondani, hogy mennyire megérintette a lelkemet, és róla álmodoztam, de tudnom kellett, hogy ő milyen véleménnyel rendelkezik rólam.

- Hát, én is - mondta kipirult arccal. Amilyen közel ültem hozzá, éreztem, hogy felgyorsult a szívverése. Talán jól érezte velem magát. - Akkor most barátok vagyunk.

A tárgyilagos hangnemén felnevettem, amit ő nem tudott hova tenni. - Olyasmi. Nekem többet jelentesz, amióta először bejöttél a fiúvécébe.

Csak kicsúszott a számon akaratom ellenére. Idegesen beletúrtam a hajamba, mert azt hittem, idegességemben felrobbanok. A pulzusom az egekben lehetett, annyira rosszul éreztem magam, de nem vallott volna rám, ha ezek után elkezdek magyarázni.

- Draco, te... belém estél? - kérdezte tátott szájjal. Úgy látszott, még ő sem hitte el, és én ezt a látszatot fent akartam tartani. Egyértelmű, hogy ő csak egyszerűen kedvel.

- Nem, túl élénk a fantáziád - hazudtam, mire a szívem lassabban vert. Cassandra tekintete zavart volt, és már nem is akart ezzel a témával foglalkozni. Figyeltem az arcát, a száját, folyamatosan az járt az eszemben, hogy tudnám megcsókolni az ő beleegyezésével.

Az órára pillantottam, és már közeledett a nyolc óra, de nem akartam elszakadni mára a lánytól. Felkeltem a padtól, mire ő kérdő pillantást vetett rám.

- Csak gyere! - utasítottam, és felé nyújtottam a kezemet, hogy segítsek neki felállni. Aztán valahogy elfelejtettem elengedni, mert az ujjaink nem szabadultak egymás szorításából.

Az összes diák a maga problémájával törődött, ezért fel sem tűnt nekik a kézen fogva mászkáló páros. Végighaladtunk a folyosókon, egészen a hetedik emeletileg, majd megálltam a falnál. Cassy továbbra sem értette, hogy mit akarok, de nem engedett el.

Amikor megjelent előttünk a Szükség Szobája, egy pillanat alatt minden világossá vált előtte. A helyiség nevezetessége, hogy mindig úgy néz ki, ahogy az illető vágyik rá, és ez most sem volt másképp. Csupán egy íróasztalból székkel, egy ágyból és egy zongorából állt a berendezés. A szívem nagyot dobbant, mikor megpillantottam az alvóalkalmatosságot, de próbáltam nem rá nézni, és főleg nem álmodozni. Cassyt inkább a hangszer izgatta, mivel elengedte a kezemet, és odasétált elé. Ujjait végigjáratta a billentyűkön, és leült az elé kihelyezett padra.

- Miért van itt egy zongora? - érdeklődött, miközben továbbra is simogatta.

- Ide szoktam járni, mikor egyedül akarok lenni - mondtam, mire felhúzta a szemöldökét. Folyamatosan közelítettem felé, mígnem odaértem hozzá, és leültem mellé.

- Nem válaszoltál a kérdésemre.

- Szoktam néha zongorázni - rántottam meg a vállamat, mire a lány szeme felcsillant. Ahogy egyre jobban megismertem, rájöttem, mennyire tud örülni a legkisebb dolgoknak is.

- Kérlek, játssz nekem! - áhítozott, amire nem tudtam nemet mondani. Felidéztem a kedvenc dallamomat, és leütöttem az első billentyűt, majd a következőket is. Cassy elvarázsolva figyelte a művészetemet, és az este hátralévő részében meg sem szólalt, csak a zenét hallgatta.

Nem éreztem volna helyénvalónak, ha együtt alszunk, ezért tíz óra magasságában mindketten felmentünk a hálókörleteinkbe. Stressz és szomorúság helyett édes álom jött a szememre, és továbbra is csak Cassandra képe ragyogott előttem.