Furcsa álom

439 14 1
                                    

Egy új nap kezdődött el viszont ez valamiért nem úgy indult el mint azelőtt. Egy furcsa álmom volt ahol valaki beszélt hozzám egy idegen nyelven hasonlítani nem tudnám egy nyelvhez sem. De az álom megszakadt és felkeltem. Kezdtem a szokásos reggeli rutinommal a fürdőbe elmentem elkészülődtem elmentem a konyhába készítettem magamnak reggelit majd elindultam suliba út közben találkoztam Ameliával és a bátyával. Amelia nagyon örült hogy láthattam és én is örültem neki azonban nyomta a lelkem hogy nem mondhattam el neki hogy mi történt velem.

-Sziasztok-mondtam.

-Szia-mondta Amelia és a bátyja együtt.

-Hogy telt a születésnapod Amelia?-kérdezte Amelia egy kissé furcsáltam hogy kérdezte , mivel ott volt este nálunk és akkor mindent amit lehetett elmondtam neki de válaszoltam neki.

-Nagyon jól telt.

Ekkor a bátyja már nem volt velünk, mivel oda ment a barátaihoz, régebben szerelmes voltam Aaronba aki ugye Amelia bátyja két évvel idősebb tőlem, Amelia tudta is hogy szerelmes voltam Aaronba de tudta hogy csak a szokásos beleszeretek de kapcsolatban nem működne mert ilyen vagyok, de egyszer lehet megtalál az igaz szerelem, a gondolataimat megzavarta az iskola csengő, kicsengettek az utolsó óránkról is ami halálira unalmas volt. Megvártam Ameliát a suli előtt öt perc után ki is jött.

Szia Amelia.-mondtam boldogan.

Szia Lisa.-mondta önfeledt boldogságban.

Mi történt  Amelia?

John meghívott a bulijába azt mondta hívjalak el téged is.-mondta boldogan Amelia.

John, az osztálytársunk aki a menők csapatát erősíti azonban nagyon kedves és akárkinek segít és mondhatni hogy ő tartja az osztályt.

-Na mit mondasz Liz? 

-Rendben de azért előtte megkérdezem a bácsikámat hogy mehetek-e. Majd írok neked hogy megyek-e. Szia.

-Szia

Beléptem az ajtón de nyitva volt már furcsáltam mi történhetett, ott volt az unokatestvérem Mia a kanapén a nappaliban. 

-Szia Mia, mi történt miért volt nyitva a bejárati ajtó?

-Oh, szia Ami észre sem vettem hogy hazaértél, hát történt egy két dolog a suliban és az miatt ideges voltam tudod hogy milyen vagyok ilyenkor.

-Igen, megértem de mi történt? 

-Hát ugye tudod Douggal együtt voltam már egy éve és hát ma ahogy suliból kijöttem láttam hogy megcsókolt egy másik lányt és rögtön haza jöttem ja kb ennyi.

-Jól vagy ?

-Hát jobban is lehetnék de ahhoz képest ami történt jól vagyok.-mondta könnyek közt Mia.

Magamban gondoltam hogy az a srác megérdemelne hogy kapjon egy kis emlékeztetőt hogy együtt van valakivel, de nem csinálhatok semmit sem ellene vannak ilyenek. De szerintem inkább nem megyek a buliba mert inkább Miával maradnék. Azonnal írtam Aminak hogy nem megyek a buliba és megírtam hogy mi miatt is . Meg is értette.

-Mit szólnál Mia ha egész este filmeznénk és popcornoznánk?-kérdeztem hátha fel tudnám vidítani egy kicsit.

-Rendben. Akkor mivel kezdjük?-kérdezte miközben törölte le a könnyeit az arcáról.

-Nézzük a Gorilla bácsit.

-Rendben.

-Indítsd el a filmet én mingyárt hozom a pop cornt.

-Rendben.

Megnéztük a filmet majd még utána kettőt azután elaludtunk. Reggel arra keltünk hogy valaki nagy zajjal csörög a konyhában. Mire megnéztem a bácsikám volt az. Próbált volna készíteni mindenkinek reggelit. A nénikém is felkelt a nagy zajra és a konyhába  pedig a bácsikám megakarta volna lepni ágyba reggelivel. Szóval ezután vártuk hogy megcsinálja a bácsikám a reggelit. Ezután felöltöztem. Neki álltam folytatni a titokzatos írás megfejtését elég jól haladtam vele. Nagyából egy oldalt sikerült megfejtenem és le fordítanom amiből kiderült ,hogy az arany sárkány egy különleges sárkány ami csak száz évente választ új őrzőt. De ez nem minden hiszen nem csak simán  valakit választ őrzőnek hanem érzi azt az embert és megjelenik az álmaiban de azt nem írja le pontosan a könyv hogy hogy jelenik meg az álmokban, milyen alakban vagy hogy beszél e, viszont azt is írja hogy a nyári nap fordulón jelenik meg a kiválasztottjának. De nem mindig sárkány formában jelenik meg akármilyen másik lény formályában vagy ember alakban is megjelenhet. Azt írja a könyv hogy 1921ben volt hogy száz évvel ezelőtt választott a sárkány egy őrzőt és az őrző várja hogy leváltsák, de most jut eszembe hogy akkor ebben az évben foglya kiválasztani az új őrzőt, ennyit oldottam meg most azonban akkor lehetséges hogy ez miatt álmodtam ilyet? Kitudja lehetséges de inkább folytatom a megfelytését a könyvnek ha én lennék  a sárkányok új őrzője akkor ki fog derülni hamarosan itt a napforduló már csak pár nap van hátra addig.


--------------------------------------------------------

Szeretném kérdezni tőletek hogy szeretnétek e hogy esetleg ,enyen bele szerelem vagy imkább hagyjam ki a könyvből.

Sárkányok őrzője   /Befejezett/Onde histórias criam vida. Descubra agora