~~~~~Mia szemszöge~~~~~~
Valami úgy érzem megfogott Oliverben, még nem tudom még hogy mi talán azok az éj sötét szemei, de lehetséges lenne mondjuk az is hogy ő lenne a nagy Ő. De akármi lehetséges. Amikor anyáék felkeltek reggeliztünk majd edzeni kezdtünk anya velem edzett Martin és apa segített Lisának hátha feltudják fedni hogy mi második ereje illetve mindenki gyakorolta a közel harcot. A másik erőm, a tűz irányítása. Ezt is gyakoroltam anyával mivel ez szokott lenni általában a nappal őrzőjének a második ereje. Viszonylag jól ment a gyakorlás már tudok a kezemre teremteni egy kis tüzet, holnap elméletben a tűz golyót próbálom meg. Lisának még mindig nem sikerült felfedezni az erejét. Anyával egy kicsit leültem beszélgetni és nagyon sokáig beszélgethettünk mert, a többiek már azért szóltak nekünk hogy menjünk vacsorázni. Megvacsoráztunk, Lisa és Martin elmentek sétálni, anyáék elmentek a tenger parthoz én pedig maradtam Oliverrel. Nagyon jól elbeszélgettünk és megnyíltunk egymásnak. Majd amikor mindenki visszatért lefeküdtünk aludni.
~~~~~Másnap reggel~~~~
Nagyon jól aludtam, a mai nap is ugyan úgy telt mint a tegnapi. Azonban egy dolog változott megtaláltuk Lisának mi a második ereje, ami nem más mint a föld irányítása. Nem gondoltuk volna hogy Lisának lehet ilyen nagy ereje. Nekem pedig sikerült elsajátítanom a tűz golyó készítését holnap pedig a használatát fogom Oliverrel pedig nagyon sokat beszélgettünk. Majd amikor este lett elmentünk aludni.
-----------------------------------------------------------------
Sziasztok! Most egy kicsit szüneteltetem ezt és a másik könyvem is. Azonban Májusban újult erővel térek vissza.
KAMU SEDANG MEMBACA
Sárkányok őrzője /Befejezett/
FantasiA földön indul el a történetünk egy teljesen átlagos lánnyal aki 16 éves hamarosan 17 ,a szülei meghaltak autóbalesetben és jelenleg a nagybátyával, annak feleségével és egyetlen unokatestvérével él. De a lány mit sem sejt mi fog vele történni a ti...