Egy lovas táborral kezdődött minden

28. fejezet

Elindultunk a tanyáról liba sorba. Én hátulról voltam a harmadik. Mögöttem már csak Anna volt Flikával majd Bogi és Ibolya zárták a sort. Előttem pedig Timi volt Zeusszal.Bence és Hanna valahol elöl voltak. Miután át keltünk a rettegett úttesten ( most kivételesen probléma nélkül ) beértünk az erdőbe ahol lefordultunk egy kisebb mellék ösvényre. Még sohasem jártam arra. De lenyűgöző volt. 

Öt perc múlva egy tisztáshoz értünk. Nagyon szép volt. Mivel itt a lovak már eléggé be voltak melegítve ezért végig ügettünk rajta. A végénél újra lépésbe lassítottunk. Itt beértünk egy keskeny, kitaposott útra. Itt tényleg csak egyesével lehetett menni. Két ló el se fért egymás mellett anélkül hogy valaki ne a bokorba végezné. Ez egy viszonylag hosszú út volt kanyarokkal. Itt sétáltunk vagy egy jó tíz percet. Majd egy idő után kiszélesedett az út és akár négy ló is kényelmesen elfért volna rajta. 

Ekkor jött a jelzés elölről hogy készüljünk mert vágta lesz. Rögtön hevesebben kezdett dobogni a szívem. Én terepen vágtatni fogok a Casperrel! Egy álmom válik valóra. Amit láttam hogy Timi előttem vágtába ugratja lovát én is ezt tettem. Eléggé le voltunk maradva lépésnél mert hátra felé beszéltem Annáékkal és fogtam a lovam hogy ne rohanjon annyira. Ez a nagy táv pár másodperc alatt lecsökkent annyira hogy teljesen utol érjük az előttünk lévőket. Itt újra húznom kellett a száron hogy ne rongyoljunk bele a Timiékbe. Casper nem épp lelkesen de visszább fogta a tempót. 

Szeretett volna tovább menni és száguldani akár csak én de nem tehettük meg. Hagytam hogy lemaradjunk pár ló hossznyi távolságot az előttünk lévőktől majd elkezdtem élvezni a vágtát. Leültem a fenekemre és csípőből  toltam tovább a lovat. Éreztem ahogy együtt mozdulok a lóval és szinte eggyé válunk a szeretet által. A szeretet által ami egymáshoz köt minket. Elvesztem a pillanatban de mégis koncentrálnom kellett. Hiszen ha én elvesztem a kontrollt az katasztrófába fulladhat. Ezért minden erőmmel koncentrálni kezdtem. Láttam a mellettünk elsuhanó tájat. Az előttem vágtató Zeusz szürke ütemesen fel-le járó farát és rajta Timit. 

Ekkor láttam hogy a lovakkal elől kitérnek oldalra mert van valami középen. Én is így akartam tenni de előbb lemaradtam hogy jól megtudjam nézni hogy mi az. Még mindig vágtattunk ezért nagyon gyorsan történtek a dolgok. Láttam hogy kidőlt egy fa van az úton és azt kerülik ki. Timi már rég túl volt rajta és ment tovább a többiekkel. Én is kiakartam.

 Meghúztam az oldalsó szárat de akár hogy húztam a lovam nem engedett. Ő úgy gondolta hogy a rövidebb utat választja. Már épp csak arra volt időm hogy  felkészüljek az ugrásra. Pozícióba helyezkedtem és már el is rugaszkodtunk a földtől. Olyan volt mintha repülnénk. De nem tartott tovább egy pillanatnál. A lovam patája keményen földet ért és már robogott is tovább. El sem hittem hogy megtörtént. Csodálatos volt. Sőt! Varázslatos! De sajnos vissza kellett szereznem a lélekjelenlétem mert lassítottunk. Vissza álltunk ügetésbe majd lépésbe.

 Persze akik mögöttem voltak mind látták hogy mit csináltam. Volt egy olyan érzésem hogy ha Máté megtudja nem fog örülni. Mikor beértek rögtön beszélni kezdtek.