Bátyámra ütök (PUF) /Befejezett/

Tizenegyedik fejezet

Hasi komolyan elgondolkodott a szövetségen és ezzel bebizonyíthatná, hogy a bátyjára ütött.
Gyorsan elmondott mindent a Molnárnak és ő is úgy gondolta remek hely lenne például labdázni. Kitalálták hárman, hogy iskola után három óra körül a Pál utcában a Grund előtt találkoznak és akkor a Kalmár is hozza az embereit. A délelőtt szokásosan lassan és unalmasan telt. Külön tesi volt az utolsó óra, mikor véget ért Kalmár Hasiékkal jött ki az iskola ajtón. Tervezgették, hogy mit fognak csinálni a Grundon.
Hasi hazafelé az édesanyjára gondolt és a testvérére. Azon tépelődött, hogy helyes-e amit most tesz. Az furakodott bele a fejébe, hogy Ernő másképp csinálná a dolgokat és az anyja se lenne oda azért amit most tesz.
Szomorúan süvített a szél és hirtelen mikor már csak három házra volt az otthonuktól neki állt még az eső is szakadni. Azt gondolta ez egy égi jel, hogy hiba amit tesz. Szaporázni kezdte  a lépteit, mert már aggódni kezdett az édesapja miatt is.
Nemecseknek mikor belépett az ajtón látta, hogy az apja teljesen kikészült, amikor nem találta otthon. Emiatt megint rosszul kezdte érezni magát, de sikerült kicsit lenyugodnia, mert arra gondolt, hogy Ernő is ezt tenné .
Nem kiabált a fiával az öreg Nemecsek, mert a történtek ahhoz nagyon legyengítették és nem is akart veszekedni vele. Csak leültek az asztalhoz és megbeszélték a dolgaikat.
- Fiam, merre jártál? - kérdezte aggódva.
- Ez egy nagyon hosszú történet és igazából szeretnék bocsánatot kérni, amiért elszöktem és azért is mert nem tudattam, hogy hová megyek. - kért bocsánatot Hasi.
- Van időnk, nyugodtan kifejtheted, hogy merre jártál.
Azzal Hasi elmesélte, hogy kiment a temetőbe Ernőhöz, mert ez valamiféle megnyugvást ad mindig neki. Azt is elmondta, hogy találkozott Átssal és, hogy hirtelen valaki leütötte akiről kiderült később, hogy a Kalmár volt. Aztán azt is, hogy a Molnárnál ébredt és azt sem tudta, hogy hol van hirtelen. Az iskolai incidensről is beszámolt és arról is, hogy végül kibékült a Kalmárral és a tervükről is beszámolt.
Az apja úgy volt vele, hogy csak csináljon amit szeretne, mert addig sem az anyja halála jár a fejében, de közölnie kellett neki, hogy holnap lesz a temetése.
Igyekezett innentől fogva mindenben támogatni Hasit és végül abba is belement, hogy színész legyen ha felnő. A Pál utcába is elengedte amin a kis Nemecsek nagyon meglepődött, de hálás volt érte.
Már nagyon közeledett a  három óra és Hasinak indulnia kellett. Molnárral a sarkon találkozott, Kalmárral pedig a Grund előtt. Laci legalább tíz barátját elhozta, pedig csak a terepet mentek felmérni. Hoztak egy zászlót is ami piros-zöld színű volt, pont mint az egykori Pál utcai fiúké. Hasit jó érzéssel töltötte el, hogy a testvérééknek is ilyen színű zászlójuk volt és büszkeséggel töltötte el, hogy ő nem közlegény volt. Mindenesetre nagyon tisztelte azt, hogy testvére Nemecsek honnan indult.
Sokat filóztak, hogy bemenjenek-e ma vagy halasztják el máskorra, de Nemecsek a kezébe vette az irányítást és kinyitotta a kaput és elkezdett közelíteni a farakásokhoz. Hirtelen olyan bátornak tűnt ó, mint amikor Ernő lemászott a vörösingesek közé. Lassan és komótosan lépkedett a többiek pedig szorosan követték őt, amikor egyszer csak hirtelen eléjük vágott egy kutya. Az összes kutyaütő kirohant a Grundról csak Nemecsek maradt ott. Aztán megjelent az őr is, akit Pistának hívtak és nem tűnt első látásra kedvesnek, de a látszat néha csal:
- Mit keres itt ifjú úr? - kérdezte rekedt hangon.
- Én csak.. - akadt el a szava.
A kutya pedig megállás nélkül ugatott, ami nem volt kellemes élmény az ember füleinek.
- Most vagy elmondod mit keresel itt vagy megetetlek a kutyámmal. - akart rá ijeszteni Hasira.
Amúgy egy kis puli kutya volt és nem tűnt olyan vérszomjasnak. A többiek csak kintről figyeltek befelé és el voltak képedve, hogy milyen bátor ez a Nemecsek gyerek.
- Hasi vagyok és a barátaimmal itt szeretnénk játszani. - magyarázta kissé idegesen.
- Ki az ember fia nevezi el  a gyermekét Hasinak? - morgolódott.
- Uram, ez csak a becenevem. Miklósnak hívnak, Nemecsek Miklósnak. - javította.
- Á értem, akkor te a híres Ernőnek vagy a testvére.. Miért nem ezzel kezdted?
- Ismerte? - csodálkozott rá Hasi.
- Nem, de a történetét mindenki ismeri.
- Nagyszerű. Szóval játszhatnánk itt? - érdeklődött még mindig idegesen.
- Természetesen. - mondta és vissza hívta a kutyát. - Bogyónak hívják. - tette hozzá, majd visszament a kunyhóba.
Hasi pedig kirohant a többiekért és neki álltak játszani. A Kalmár érdeklődött, hogy hogyan győzte meg az őrt, de Hasi csak szerényen elmondta az igazat. Már nagyban benne volt mindenki a játékban amikor öt nagyobb fiú rontott be a Grundra. Az újdonsült Pál utcaiakat kezdték el lökdösni. Még nem volt igazi nevük, ahogy az idegen fiúknak se.
- Nem is olyan rossz ez a hely,Tóth! - szólt oda egyik a másiknak.
- De nem ám, Németh! És most már a miénk! - szólt vissza neki és nevetni kezdtek, majd megindultak ismét Hasiék felé.
Egyedül Hasi nem torpant meg, a többiek megint megijedtek, mint az előbb.
- Nem félek tőletek! - jelentette ki Hasi.
- Nézd a kis mitugrászt! Kell a baj? - kérdezte a magasabbik, akit az előbb Némethnek szólítottak.
- Továbbra sem fogok tőletek félni! Egy Nemecsek soha nem fél! - mondta erőteljesen.
Ekkor megindult a magas fiú Hasi felé és a földre terítette, amikor hirtelen megjelent Bogyó és a támadóknak inába szállt a bátorsága. Felvették  a nyúlcipőt és kirohantak a Grundról. Aztán az őr is megjelent a Pista bá.
- Hát így vigyáztok ti arra amit az imént szereztek meg? Csak egyiküknek van vér a pucájában? Szedjék magukat össze, mert legközelebb nem biztos, hogy a Bogyó megmenti magukat! - mondta, azzal fel segítette Nemecseket...