Bátyámra ütök (PUF) /Befejezett/

Tizedik fejezet

Borzasztóan fájni kezdett a feje a sok gondolkodástól, de végül nem jutott semmire. Csak azt tudta, hogy ez nem maradhat annyiban még így sem, hogy az igazgatóiba fog kerülni. Ezt el kell intézniük iskolán kívül. Olyan bátornak érezte magát abban a pillanatban mint bátyja amikor ellopta a vörösingesektől a zászlójukat. Forrt a dühtől, hogy ez a gyerek mindig beleköt és bajba sodorja és ezt nem hagyhatja már annyiban.
Lassan sétáltak felfelé az igazgatóihoz, mert ki az a bolond aki egy ilyen helyre futva szalad?
Végül Kalmár megszólalt:
- Tétje lesz a harcnak.
- Miféle tétje? - kérdezte Hasi. - Azon kívül, hogy valaki elveszti és a jobb győz. - tette hozzá.
- Van egy Grund a közelben és ott lehet játszani. Hát nem nagyszerű, hogy te is meghalhatsz ugyanazért mint a bátyád? - mondta gúnyosan a Kalmár.
- Elhallgass ha jót akarsz magadnak! - korholt rá idegesen Hasi.
- Nem fogsz te engemet elhallgattatni!
Erre már nem szólt egyik sem, mert nem akartak az ajtó előtt verekedni. Hasi amúgy se szerette az erőszakot. Még mindig azon aggódott, hogy most kifogják rúgni az iskolából és akkor tényleg soha nem lehet belőle színész. Kisebb korában egy előadáson voltak moziban és akkor határozta el, hogy ő színész lesz. Azért is olvas mostanában mindig, hogy fejlessze magát, viszont ezzel a balhéval most mindent kockára tett.
Az igazgató ajtaján végül Hasi kopogott be, mert a Kalmárnak csak vele nagy a szája amúgy meg egy gyáva kukac. Egy komor hang hallatszódott:
- Jöjjenek!
Sejtelmesen egymásra néztek és Hasi óvatosan kinyitotta az ajtót a Kalmár meg követte őt befelé. Az igazgató az asztalánál ült és komolyan nézett a fiúkra, majd megszólalt ugyan azzal a komor hanggal mint az imént:
- Foglaljanak helyet és kezdjenek mesélni, hogy miért küldték ide magukat! -  utasította őket szigorúan.
Azzal bátorságot vettek magukon, kihúztak egy-egy széket és letelepedtek a dirivel szemben és még utoljára egymásra néztek.
- Uram, igazából mi csak játszottunk. A tanár úr félreértette az egészet. - hazudta a Kalmár ami őszintén meglepte Hasit.
Soha az életben nem gondolta volna, hogy ilyen dologban hazudni fog a Kalmár azért, hogy mindketten elkerüljék  a büntetést. Arra számított, hogy mindent rá fog kenni és akkor ő neki annyi, de nem így történt.
- Ez igaz Nemecsek? - kérdezte gyanakvóan az öreg.
Hasi teljesen lefagyott, a feje még jobban fájt mint eddig és még megszólalni sem tudott. Csak hatalmas kék szemeivel az igazgatóra meredt, végül a Kalmár rúgta meg amire feleszmélt.
- Elnézést, igen így történt ahogy a barátom elmondta. - így belement a hazugságba.
Mikor kimondta, hogy barátom még a gyomra is felkavarodott, de muszáj volt valamilyen szinten belemennie a játékba, mert nem akarta magát kicsapatni.
- Ha ez igaz akkor nincs semmi keresni valójuk itt, de legközelebb ne péppé verőset játszanak! - mondta szigorúan a vén szivar és egy szivarért nyúlt.
A két jó madár ismét egymásra nézett és húzták a szájukat. Valószínűleg a Kalmárt is kirázta a hideg a barátság szótól, mert mikor a barátja akart lenni Hasinak ő valamiért elutasította. Ez a dolog még mindig fájt neki és ezért háborúzott a kis Nemecsekkel.
- Mit üldögélnek még itt? Ha nem kívánnak mást mondani, akkor távozzanak! - mordult rájuk miközben meggyújtotta a szivarját.
A két gyerek hamar felpattant, visszatolták a széküket és amilyen gyorsan csak tudtak távoztak a helyiségből.
Az igazgatóról azt gondolták a diákok, hogy egy alkohol függő és ez a munkakör nem neki való, mert nem alkalmas egy ilyen alak egy iskola elvezetésére.
Hasi most már nem a bosszún gondolkodott, hanem azon, hogy ki kellene békülni ezzel a Kalmárral, mert annyira nem is rossz gyerek csak rájátszik. Kezdte emiatt is magát okolni, mármint azért, mert akkoriban ha barátkozik vele, akkor megkímélte volna magát a sok fejfájással.
A folyosó végén megállt a két fiú és beszélgetni kezdtek. Most az életben egyszer emberi hangon kezdődött el a társalgás:
- Nemecsek, a háborút így is meg kell tartani a Grundért. - mondta nyugodt hangon a Kalmár.
- Te figyelj , én sokat gondolkodtam és arra jutottam, hogy jobb lenne békét kötni. - kezdett bele kicsit félénken Hasi.
- Ezt most miért mondod? - érdeklődött.
- Szeretnék tőled bocsánatot kérni. Bolond voltam akkoriban és nagyon gyerek a könyvek és a hasonló dolgok kötöttek le és nem akartam túl sok barátot, mert az sok időt vett volna el. - folytatta komoly hangon Nemecsek.
Laci először kikerekedett szemekkel nézte Hasit, majd mélyen elgondolkozott ő is és be kellett látnia, hogy a háborúzás nem vezet sehova lásd a Pál utcaiak és a vörösingesek harcát. Nyertek a Pál utcaiak, de a Grund így is elveszett.
- Én nem tudom mit mondjak. Kicsit összezavarodtam, de be kell valljam igazad van és én is sajnálom ha tapló voltam.. Jó igen én mindig az voltam, de csak azért, mert anno elutasítottad a barátságomat. Mindig szekáltalak az olvasás meg hasonló dolgok miatt pedig te csak az álmod és én meg tapló voltam. Sajnálom.
Ez egy diadalmas napnak ígérkezett innentől. Úgy látszik az ellenségekből is lehetnek barátok ha nem is legjobb barátok, de legalább nem olyan ellenségek akik egymást bántják folyton.
Aztán Nemecsek elindult a lépcsőn amikor hirtelen Laci utána szólt:
- Hé Nemecsek!
- Igen?
- De a Grundról nem kellene lemondanunk. - bökte ki a Kalmár és utána loholt.
- Ezt hogy érted? - kérdezte meglepetten.
- Meg kellene néznünk, egyesíteni kéne erőinket és elfoglalni azt mielőtt más teszi meg. - javasolta.
- Biztos vagy benne hogy ez jó ötlet? - kételkedett a tervben Hasi.
- Igen, segítesz? - kérdezte bizakodóan a Kalmár és a kezét nyújtotta egy kézfogásra.
Ebben a pillanatban érkezett meg Molnár a Hasi legjobb cimborája és úgy nézett rájuk mint borjú az új kapura. Nem értette mi folyik itt, mert az előbb még ezek majdnem kinyírták egymást. Jelen pillanatban meg valamiért kezet nyújt a Kalmár Hasinak. Annyira fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy megszólalt:
- Mi folyik itt?